Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - DOBOS Irma: Az APENTA keserűvíz kutatástörténete
Az értékesítés nagyságáról néhány szám tanúskodik. London 1929-ben és 1931-ben közel azonos mennyiségű, 62 200 láda (á 25 db 1/1 l-es palack), azaz 1 555 000 palackot kért. Ugyancsak 1929-ben viszonylag nagy mennyiséget, mintegy 20 ezer db 0,75 l-es palackot rendelt Lengyelország (Krakkó, Poznan, Lemberg) továbbra is jó felvevő piacot jelentett. A belföldi forgalmazás a nagy konkurencia ellenére viszonylag kedvezően alakult, hiszen 1939-ben már 300 000 palackra növekedett az értékesítés, és ugyanakkor 4 bécsi cégnek közel 4 vagon keserüvizet szállítottak. Az 1940-es évek első éveiben a Felvidék visszacsatolt városaiba (Kassa, Rozsnyó, Párkány, Komárom, Léva stb.) jelentős mennyiségű keserüvizet szállított a vállalat, és nem szakadt meg az üzleti kapcsolat pl. a G. Haber és M. Fried lembergi céggel sem. Ezekben az években a keserűvízárak jelentősen emelkedtek, amelyről az 1941. évi felár és forgalmi adó módosítás és a korábbi árakat tartalmazó körlevél tudósít. Azt is megtudjuk, hogy ekkor 0,2; 0,7; 1/1 és 2 literes (utóbbi fonott üveg) palackokban töltötték a gyógyvizet. Közülük a 0,2 l-est 1923-ban vezették be, amikor a „Baby Apentára" védjegyeztetést kértek. Ezzel egyidöben a kizárólagos exportáló cégre utaló „Apollinaris Limitad Londres" feliratú új címkét is védj egyeztették. Az angol és a spanyol nyelvű címke annyiban tért el a korábbiaktól, hogy az alsó rész közepén egy hegyére állított sötét színű négyzet szerepelt, amibe később (1928) az „Apenta" felirat került. Az államosított keserűvíztelep A második világháború súlyos nyomokat hagyott a dél-budai telepeken, egyedül az Apentatelep maradt olyan állapotban, hogy a termelést és az értékesítést zökkenőmentesen be tudták indítani. Az Őrmezei úti épületben az első közgyűlést már 1946-ban megtartották, amely úgy döntött, hogy az alaptőke összege 20 000 Ft, és az 5000 db, egyenként 4.- Ft-os bemutatóra szóló részvényből áll. Ebből Magyarországon mindössze negyvenet, a többit Angliában jegyezték. A következő évben a forintmérleget megállapító közgyűlés az alaptőkét 150 000.- Ft-ra módosította, de kötelezettségének 1948 végéig nem tett eleget, s emiatt a cégbíróság a vállalat felszámolását kezdeményezte. Hogy ezt elkerülje, az 1949. március 26-i rendkívüli közgyűlés kimondta, hogy „A társaság alaptőkéje 150.000 forintból áll, amely 1500 drb. egyenként 100 forint névértékű bemutatóra szóló részvényre oszlik". A cégbírósági bejegyzést Beck Salamon ügyvéd, egyetemi rk. tanár a vállalat képviselője bonyolította le. A háború után a vállalat legfontosabb feladatának a termelés és az értékesítés beindítását tekintette. Az értékesítés néhány száz palackkal ugyan már 1946-ban megindult, de Lamerton Károly igazgató eredményesebbnek látta, ha az utolsó években megszakadt kereskedelmi kapcsolatok felvételét szorgalmazza. Ali. világháború előtt keserűvizet exportált a vállalat Német-, Lengyel-, Orosz-, Francia-, Olasz-, Svédországba, Hollandiába, Dániába, USA-ba, a dél-amerikai államokba, Indiába, Jávára, Ausztráliába, Dél-Afrikába és Kínába. Lamerton Károly úgy látta, hogy propaganda nélkül nagyobb mennyiségű értékesítésre nem lehet számítani. Első próbálkozásai őt igazolták. A londoni Apollinaris cég olyan árakat közölt az 1/1 és a 0,7 Ies palackra, hogy az teljesen kizárta az exportálást. A legtöbb kapcsolatfelvételhez svájci frankban vagy az ország pénznemében kifejezett árajánlatot is küldött a társaság, így pl.
