Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - SZABÓ Katalin: A szépíró Apáthy István
A Két levelibéka regénye~ az alcím tanúsága szerint Igaz és szomorú történet Apáthy István tollából. Olyan tárcanovella, melyben nem az emberi „szív harcának'" eseményeit láthatjuk. „Békák és regény! Micsoda?" - kiált fel az olvasók helyett is a szerző, s ez a kezdet alkalmat ad számára, hogy humoros, néhol ironikus hangú beszédbe elegyedjen olvasójával. Apáthy kedélyesen invitálja olvasónőit, elismeri ugyan, hogy bizarr következtetések vonhatók le a címből, de mindent megmagyaráz: „Regényben a szív harcának kell előfordulni és - ha nem tizen, legalább is egy vastag köteten át eltartani. Való igaz, hogy hőseim esete egyszerű és rövid. De hát emberséges dolog-e szegény áldozatot, a kinek sorsán segíteni nincs hatalom, hosszú száz lapokon át kínozni!" Apáthy iróniával és humorral, de ugyanakkor kellő tisztelettel említi föl a világirodalom néhány darabját, melyben az írók témaválasztását, stílusát állítja pellengérre. Apáthy találékonysága és frappáns témakezelése azonban ezen a ponton megfeneklik, mintha nem lenne ereje végigvinni, amit elkezdett. Hiába bizonygatja Apáthy témaválasztásának létjogosultságát felemlegetve Daudet regényét, Zola Nanáját és Homérosz témaválasztását, utalva a béka-egér harcra, a két levelibéka igaz és szomorú regénye inkább tekinthető a békák életciklusát ecsetelő írásnak, mint a szív rejtelmeit, harcát kutató regénynek. A két béka története csak ürügy arra, hogy a szerző megismertesse olvasóját egy kert életközösségével és a történet középpontjába állított békák jellemzőivel. Apáthy időnként egy biológia tankönyv szerzőjeként remekel. A szakszerű leírásból a legapróbb részletekre is fény vetül: „Az egész csupa fej és farok: szájnak, szemnek még nyoma sincs. Ily rossz ellátással szegénykék bizony nem mertek elmozdulni kocsonybölcsőjükböl; két szívókával odatapadtak és csak rojtos kopoltyúikat mozgatták fejük két oldalán. Lassankint azonban a parányi hasadékból szájuk alakúit, kopoltyúrojtjaik pedig folyvást befelé húzódtak. Mikor már a szemüket borító hártya átlátszóbbá lett és ajkaikat kemény szarúlemez fegyverezte, egy kis uszkálásra is mertek vállalkozni, persze, lábuk nem lévén, csupán széles farkukkal." A címben ígért regényesség tulajdonképpen a két béka rövid életére terjed ki, s születésüktől halálukig, itt „tragikus" halálukig kísérhető nyomon életútjuk. Mégis végső következtetésként levonható a megállapítás, miszerint a békék élete mégsem volt hiábavaló, hiszen teljesíteni tudták küldetésüket, továbbadták az életet. A természet rendje a szépséget, harmóniát tükröző felszín alatt mindig zord és kegyetlen képet mutat. Ez a jellemzője mutatkozott meg az előzőben a békák halála feletti részvétlenség bemutatásában és ez mutatkozik meg a Tél végén 29 című tárcában is. A tél és a tavasz közötti átmeneti időszak nyújt alkalmat Apáthynak arra, hogy a természet valós arculatával foglalkozzon, hogy tekintete ne csak a szépet, hanem a diszharmóniát, a kegyetlenséget is az olvasó elé tárja. Mindezeken túl igazi csevegő hangnem uralja a tárcát, az olvasóval való állandó kontaktuskeresés jellemzi. Egyike ez a tárca azoknak, melyben a legharmonikusabban valósul meg nyelvében és stílusában is az ismeretközlés és a csevegő hangnem együttes hatása. Az eddig ismertetett és elemzett és a tárcarovatban megjelent tárcanovelláktól, rajzoktól, beszélyektől jelentősen eltér Apáthy István Hollópelyhek, pilleszárnyak 30 című, a Magyar Salonban megjelent írása. A Hollópelyhek, pilleszárnyak tulajdonképpen hat különálló, 2IÍ Apálhy I.: Két levelibéka regénye. In: Fővárosi Lapok 18. 1881/263. 1563-1564. 29 Apáthy I.: Tél végén. In: Fővárosi Lapok. ! 8. 1881/59. 304. 30 Apáthy I.: Hollópelyhek, pilleszárnyak. In: Magyar Salon. 1887. április. 75-79.
