Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

noch. Sie sind schwer aus der medizinischen Terminologie auszuschließen, und gerade Bücher, wie dieses, helfen ihnen überleben.. Ein Glossar und Bibliographie schließen den Band ab. Insgesamt hat Karenberg eine interessante, erfrischende und gut lesbare Arbeit vorgelegt. Bemerkenswert ist sein geistvoller Stil (z. B. „Götterchef Zeus", „kurative Karriere der Schlange", „Rufus von Ephesos als Nomenklatur-Champion der Antike"). (Karenberg professzor, aki a kölni egyetemen - egyebek közt - az orvosi terminológiát is oktatja, a Schattauer kiadónál ezúttal az orvosi eponümákról adott ki könyvet. A tárgyról már megjelent néhány szótár (pl. B.G. Birkin, JA. Whitworth: Dictionary of medical eponyms. New York-London, 1996), ám a jelen mű nem szótárként vagy lexikonként forgatható, hanem inkább folyamatos olvasásra szolgál, az eponümáknak továbbá csak meghatározott körével, a mitológiai személyek nevéből eredőkkel foglalkozik. A cím voltaképpen nem fedi teljesen a tartalmat, hiszen a kötet nem csak a görög-római mitológiából származó eponümákat tárgyalja, hanem a bibliai, illetve újabbkori irodalmi személynevekből származtathatókat is. Jelen mű célja elsősorban az, hogy a hallgatók számára bizonyítsa: „az orvosi terminológia több mint unalmas szócséplés és ostoba szóboncolgatás." Az „Orvostudomány, mítosz és a terminológia közege" című bevezetőben a szerző az efféle eponümáknak a kevéssé ismert Mythonyma nevet adja, majd meghatározza, milyen rendszer szerint válogatta össze anyagát. A névadó fiktív lényeknek emberalakúnak vagy emberhez hasonlatosnak kell lenniök, és az ilyen lények nevével (mythonymájával) jelzett fogalmaknak csak részben szabad az orvosi terminológia tárgykörébe (anatómia, élettan, lélektan, gyógyszertan) tartozniok. Másfelől legalább két ismert német orvosi standardszótárban benne kell lennie a névnek. A könyv, az adott személyek eredete szerint több fejezetre oszlik. Elsőként a görög, római és egyiptomi mitológia istenei és hősei jönnek (pl. írisz, Aphrodiziákum, Atropin, Ödipusz-komplexus, Akhillész-ín, Ammóniák), majd bibliai alakok (pl. Onánia, Ádámcsutka), középkori keresztény mártírok (pl. Jób-szindróma, Kherubizmus, Szent Antaltüze), legvégül pedig a modern kori irodalom hősei következnek (pl. Szifilisz, Pickwickszindróma). Történeti személyiségekről is szó esik azonban, például Szapphóról, Diogenészröl, de Sade-ról, vagy Sacher-Masochról. A szerző válogatásába a római határistent, Terminust is fölvette, mint megjegyzi „sajnos már elmulasztottuk a lehetőséget, hogy a jó öreg Terminust a szaknyelvek istenévé stilizáljuk". (110. o.). A válogatás jól körülhatárolt, és meglehetősen nehéz lenne újabb eponymákkal kiegészíteni. Magam a Risus sardonicust ajánlanám még, hiszen ennek nem csak a görög antikvitáshoz, hanem a mitológiához is köze van. A végszóban „Egy szaknyelv patológiája, költészete és gyakorlata" címmel található a kötet rövidke elméleti része. Az eponümákat itt első előfordulás, eredet, jellemző jegyek, tulajdonságok és képességek szerint osztályozva, olyan táblázatokba foglalta a szerző, amelyek a tertium comparationis elve alapján épültek fel. Az eponümáknak egyébként pont ugyanazok az előnyeik, mint általában a latin-görög orvosi szakkifejezéseknek. Vagyis a rövidség, az a tény, hogy „ugyanabból az intellektuális és nyelvi környezetből" származnak, mint a teljes orvosi terminológia, továbbá, hogy közismertek, vagyis nemzetköziek, nincsenek egyetlen nemzethez kötve. Ezen túl még alkalmazójuk műveltségét is remekül