Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

nos a német egyetemeken. Bécsbe ment, ahol végre igazi mesterére talált Joseph Freiherr von Quarin, a leopoldstadti irgalmas kórház akkori igazgatója személyében. Későbbi önéletírásában úgy emlegette Quarint, mint „gyakorlati zseni"-t, akinek mindent köszönhet, ami orvossá tette. Nehéz anyagi körülményei arra késztették, hogy elhagyja Bécset, még mielőtt tanulmányait befejezhette volna. Ekkor, 1777-ben vette kezdetét életének Erdélyben töltött időszaka. A homeopátia iránt érdeklődő olvasók a Magyarországon hozzáférhető szakirodalomból viszonylag sok információt tudhatnak meg Hahnemann idősebb koráról, a homeopátia rendszerbe foglalásának időszakáról. Kihasználom ezért e könyvismertetés lehetőségét, hogy rövid összefoglalásomban kicsit hosszabban vázoljam a kevéssé ismert, magyarországi vonatkozásokkal is rendelkező ifjúkort. A diákélet ínségéből Sámuel von Brukenthal bárónak, Mária Terézia erdélyi helytartójának ajánlata mentette meg: meghívta háziorvosának és könyvtárosának, és magával vitte Nagyszebenbe. A báró kastélyában Hahnemann feladatai közé tartozott - az orvosi és könyvtárosi teendők mellett - az éremgyűjtemény rendezése és katalogizálása is. Az Erdélyben töltött húsz hónap a huszonkét éves ifjú számára a gondtalan tanulás, ismeretgyüjtés és társasági élet időszaka volt. A kb. tizenháromezer kötetes könyvtárban elolvasta az akkor modernnek számító orvosi munkákat, és nyelvtudását is továbbfejlesztette. Brukenthal báró a felvilágosodás eszméinek lelkes híve volt, baráti köre is hasonló meggyőződésű emberekből állt. O vezette be Hahnemannt a szabadkőműves mozgalomba, ami a kor értelmiségi divatjának számított, egyszerre volt társadalmi elvárás és az érvényesülés eszköze. A nagyszebeni „Férfiak emberségre nevelő intézete" elnevezésű páholy tagja lett. Mivel azonban be akarta fejezni tanulmányait, el kellett hagynia Erdélyt. Választása Erlangen városára esett, ahol ekkoriban kisebb erdélyi diákkolónia is élt. A következő fejezet az útkereső tudós 1780-tól 1805-ig tartó életszakaszát mutatja be. Hahnemann egész élete során gyakran vándorolt, gyakran költözött. Egy-két évnél hosszabb időt ritkán töltött egy helyen. Dessauban ismerte meg és vette feleségül Henriette Küchlert, egy patikus leányát, akivel 1830-ig, negyvenkilenc évig éltek együtt. Tizenegy gyermekükből tízet neveltek föl. Az 1780-as években angol, latin és francia nyelvből több tudományos és néhány szépirodalmi müvet is lefordított. 1796-ban jelentette meg - Hufeland folyóiratában - az első olyan cikket, amelyik a „similia similibus" (hasonló hasonlót gyógyítj-elvről, az általános érvényűnek felismert gyógyszerhatás-törvényről szólt. A Königslutterben töltött idő (1796-1799) a hasonlósági szabály gyakorlati alkalmazásának kezdeti időszaka volt, vagyis ekkor kezdte el Hahnemann homeopátiás orvosi praxisát. 1801-től vezetett rendszeresen betegnaplókat - ezekből kiderül, hogy az 1801-től 1803ig tartó időszakban 997 páciense volt és 2930 konzultációt tartott. Gyógyszerkísérletek során átjutott el addig, hogy megjelentethette összegző müveit: 1805ben a „Tapasztalati orvostan"-t („Heilkunde der Erfahrung"), 1810-ben „Az ésszerű orvostudomány 'organon'-át" („Organon der rationellen Heilkunde"), ami a leghíresebbé vált, majd 1811 és 1821 között a „Gyógyszertan"-t („Reine Arzneimittellehre"). A lipcsei évek (1811-1821) és a kötheni esztendők (1821-1835) a homeopátia, az új orvosi módszer és rendszer elterjedésének, ismertté válásának időszaka. Hahnemann rengeteg hívet, csodálói szerzett munkásságával és személyével (sokan az orvostudomány Luther-