Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

határozás az antik felfogáshoz esik közel, ahogy Galénosznál nyer megfogalmazást. Középpontban a szubjektum áll, sohasem társadalmi csoportok, népek vagy kultúrák. A szerzők négy témakörből merítenek: megnézik az irodalom, a szellemtörténet, a média és a művészetek betegséghez való viszonyát, és azt is, hogyan érvényesül ezek kölcsönhatása. A könyv címe: „reprezentáció" - „megjelenítés", képvieseletét jelenti mindannak, mi nincs jelen, - itt a medicina és etika jelenlétét kutatja a modern irodalomban és a modern művészetben. (A filozófiában e fogalomnak nincs egységes alkalmazása, bár alapvető az ismeretelmélet, nyelvfilozófia, fenomenológia szemszögéből nézve.) A bevezető tanulmányban (Engelhardt, D. v.) a medicina és a 20. századi művészetek dialógusának különböző dimenziói kerülnek megvilágításba, valamint az egyes emberekre gyakorolt hatását. Minden betegség alkalmas az analízisre, a művészetek eszköztárának igénybevételével pedig terápiává is válhat. Megfelelő orvosi ismeretek birtokában összefüggések világíthatok meg, amelyek minden ember számára hasznosak, és színvonalas művészi élményt is nyújthatnak. A művészeti alkotások fontos adalékokat szolgáltatnak a medicinának, de a medicina is ad témákat, mint pl. az élet-halál, orvos-paciens stb. kapcsolatok. A szerző szempontjai: patofenomenológia, etiológia, a beteg szubjektivitása, diagnózisterápia, társadalmi reakció és szimbolika. Példáit elsődlegesen az európai irodalomból veszi. A következő szerzők: Gerigk, H-J., Gröne, M., Willer, St., Krüger-Fürhoff, I-M. már tematikus csoportosításban tárgyalják az irodalom és szellemtörténet reprezentációját a medicinában. A 18. századi Franciaországban a modern művészet már nem akar hasonlítani a természetre, hanem szelektálva, ideologizálva azt ábrázolja, milyen lehetne az. A német irodalomban Th. Mann és Ph. Roth könyvei szolgáltatják a betegség képét, a szerelembetegség-halál fogalmát elemzik brutalitásig menő őszinte leírásban, és metafizikai vigasz nélkül hagyják a halálos beteget a természet önkényével szemben. Jagow, B. v. - Steger, F. az önrendelkezés és az idegen irányítás külső, kényszerítő erejét mutatja be, ezek lehetőségeit keresi a transzplantációs medicina korában lírai költeményekre támazkodva. A medicina ismeretanyagának az irodalomba való transzferálása bő lehetőségeket nyújt az analízishez. Szót kap az AIDS-beteg, a HIV-fertőzött, a problémás nemi identitás (hermafroditizmus, interszexualitás) hordozója, de a reprodukcó erőteljes mérlegelése is, mindez a családi- és generációs regényekre támaszkodva. Szóhoz jut a fantazmagória is, ami a szervadományozás és szervfogadás - saját és idegen szív révén - felvett identitást jelenthet. Gelfert, A. a kétséges és patologikus, a szkepticizmus, a bioetika és a 20. század ismeretelméleti kérdéseit veti fel. A feszültség, a megismerés és a „terápiás lehetőségek" között mind a bioetika, mind a medicina filozófiájában aktuális. Szót kap az evolucióelmélet is Artmann, A. - a 20. század legjelentősebb darwinista szerzője - tollából, amely a populációgenetika problémáira világít rá. Az identitás és differencia kérdéseit járja körül Maio, F., Welker, F., Tebben, K. a médiában és a művészetben. Az arcvonások magyarázatához a szerzők a fiziognómiát, agyanatómiát és kísérleti fiziológiát hívják segítségül kontrolleszközként, kultúrtörténeti kitekintéssel. Weigel érdekes módon rámutat az arc és agy „tudományos" összefüggéseire, és arra is, ezek mint jelennek meg a mai modern műyészet képeiben. A pszichiátriai klinika 1980-tól már nem fordul elő intézményesen a művészetben vagy filmen, hanem a betegek élménymomentumainak tükrében. A pszichiátria, a hivatalos vélemény, a tömegmédia és