Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW
get kizáróan Gerard van Swieten neve fémjelzi. A megszövegezés több orvos részvételére utal, ezt mind a kortársak, mind az orvostörténeti szakirodalom is elismeri. Balázs Péter az orvoslás történetének régi adósságát törlesztette, amikor lefordította az általa Egészségügyi Főszabályzatnak nevezett rendelet latin és német változatát, hiszen az orvostörténeti munkákban állandóan hivatkoznak erre a fontos dokumentumra, de magyar nyelven eddig még nem volt hozzáférhető. A szerző összehasonlította a két változatot, a kisebb-nagyobb eltéréseket regisztrálta, utalt a korábban kiadott rendeletekkel való hasonlóságokra, és lépésről-lépésre kommentálta a szöveget mind az orvos szemszögéből, mind a jogtörténet alapján. Jegyzetei és utalásai külön figyelmet érdemelnek. A tiszteletre méltó nagyságrendű és terjedelmű kötet a Magyar Tudománytörténeti Intézet valamint a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár gondozásában és kiadásában megjelentetett kézikönyv. Haszonnal forgathatják mindazok, akik a 18.századi orvoslás történetét behatóbban kutatják. Kapronczay Katalin Birtalan Győző: irányzatok az újkori orvostudományban. Bp., Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2004. 131 p. Birtalan Győzőnek, az orvostörténelem ny. egyetemi tanárának könyve a reneszánsz korától a 20. sz. közepéig vázolja fel az orvostudomány fejlődésének fő irányvonalait. Nem egyszerűen orvostörténelmi összefoglalást vehet kezébe az olvasó, hanem inkább az orvostörténelem eszmei alapvetését, filozófiai vázlatát. A szerző már könyve bevezetőjében leszögezte, hogy műve nem tankönyvnek készült én mégis leginkább az orvostudományban is járatos olvasóknak ajánlom ezt a könyvet, akik szívesen kalandoznak el a filozófia területére. A gyógyítással kapcsolatos elméletek ugyanis mindig szorosan összefüggtek az adott kor világnézetével, filozófiai áramlataival. A szerző értekezése ezeknek az elméleteknek a tárháza. Gazdag adattartalma, az egyes fejezetek utáni irodalomjegyzékek alkalmassá teszik arra, hogy tudományos kutatók használják. Birtalan professzor tanulmánya - szakítva az egyes történeti epizódokat egymás után, láncszerűen összekapcsoló történetírás hagyományával - hangsúlyozza az egyszerre létező eszmei irányzatok egymásmellettiségét, sokágú fejlődését. Külön kiemeli azokat az újdonságokat, amelyek az egyes irányzatokból átörökítődtek a következő korszak gyógyító elméletébe vagy gyakorlatába. Az első fejezet, „A Novum Organum vonzásában" azokat az orvosokat és eszméket tekinti át, akik és amik Francis Bacon útmutatásait próbálták követni és továbbgondolni. Bacon szánalmasan kevésnek tartotta az emberiség által addig megszerzett tudást, és kidolgozta az ismeretszerzésnek, a termékeny kutatásnak a módszerét, kimondva: az egyszerű, elemi jelenségek megfigyelése alapján axiómákat állíthatunk fel, majd ezek alapján, általánosítással, téziseket alkothatunk. Munkamódszere ösztönzőleg hatott számos tudósra, akik természettudományos társaságokat alakítottak felfedezéseik megosztása és közzététele céljából. Ezzel párhuzamosan nagy népszerűségnek örvendett a Paracelsustól eredeztetett
