Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW
,jatrokémiai irányzat" is, aminek hívei vegyészeti szempontból értelmezték az élő szervezetet és a betegségeket. A második fejezet a vitalista modellek és kutatások szerteágazó orvosi mozgalmait térképezi fel. Nagyrészt ezek a modellek képezik - mind a mai napig - az alternatív medicinához tartozó irányzatok alapját, és részben ez a magyarázata szembenállásuknak a mindenkori akadémikus orvoslással. A 17-18. sz. fordulójára megérett az idő, hogy a megelőző korszak kutatásait összegezzék, az eredményeket integrálják. Két kiemelkedő személyiségű, kortárs orvos nézetei jól példázzák az egymás mellett élő ellentétes eszméket: Friedrich Hoffmann nem hitt a szervezet öngyógyító képességében, szükségesnek tartotta, hogy az egészséget kívülről állítsák helyre. Vele szemben Georg Ernst Stahl az „anima-tan"-t hirdette, az orvosok feladatának a szervezet regenerációs folyamatainak segítését tartotta. Ez utóbbi elméletet fejlesztették tovább a montpellière-i vitalisták, Cullen és Brown. Ezek az elméletek az orvosi gyakorlatban is érvényesültek, kialakultak azok az alternatív gyógyító irányzatok, amik komoly népszerűségre tettek szert a 18. sz. végén, a 19. sz. első felében. Ezek közül a brownianizmust, a homeopátiát és a mesmerizmust említi a szerző. Az alternatív nézetek közül is kiemel néhányat, amelyek hozzájárultak az akadémiai orvoslás szemléletének megújításához, a tudományos továbblépéshez. Birtalan Győző könyvének ez az igazságra és kiegyensúlyozott véleményre törekvése az egyik nagy érdeme. Ezen a fejezeten belül tárgyalja a szerző a higiéné és a járványvédelem fejlődését, a centralizált, államilag irányított egészségpolitika kezdeteit, az embertani vizsgálódások megindulását. A harmadik fejezetben tárgyalt „kórbonctani korszak" szintén nem fed szigorú határokkal rendelkező időszakot, hiszen a boncolásokból nyert adatgyűjtő-elemző munka már a 16. században elkezdődött. Ez a folyamat segítette hozzá az orvosokat ahhoz, hogy a tüneteken alapuló betegség-meghatározást fölválthassa vagy kiegészíthesse a kóroktanon alapuló betegségosztályozás. Morgagnitól Corvisart-on, Laennec-en át a második bécsi iskola orvosaiig nyúlik az a szellemi ív, ami nagy hatást gyakorolt az orvostudomány mai arculatának kialakulására. Az új tapasztalatok a belgyógyászati fizikai diagnosztika roppant gazdagodásához vezettek, ugyanakkor nem tartott lépést ezzel a fejlődéssel a terápia. Hiába gyarapodott az orvosok elméleti tudása, a betegség felismerésének és osztályozásának képessége, a terápiát még mindig a régi (többnyire folyadékvesztéses) módszerek és néhány régi, empirikusan elfogadott gyógyszer alkalmazása jelentette. A pozitivizmus filozófiája nagy hatást gyakorolt a kísérletező-megfigyelő orvostudomány kialakulására, a „tudományosság" kritériumainak megállapítására. A kutatási területek egyre inkább szakosodtak, és ennek megfelelően az orvosi gyakorlat specializálódása is megindult a 19. sz. közepén, második felében. ,,A kísérleti élet- és kórtan klinikai integrálása" c. fejezet ezeknek az orvosi tudományágaknak a kialakulását és fejlődését tekinti át. Az utolsó fejezet, „A kóroktan teljessé válik" a bakteriológiai felfedezéseknek az orvosi szemléletet gyökeresen átformáló hatását ismerteti. A Pasteur - Koch - Behring - Ehrlich nevével fémjelezhető bakteriológiai kutatások számos tudományterület kialakulását inspirálták: az immunológiát, a vércsoportok meghatározását, az allergia kutatását. A savókezelések, oltások alkalmazása (mind profilaktikus, mind terápiás célból) népszerű volt a 19. sz. második felében. A vegyi alapanyagú gyógyszerek terén Ehrlich „Salvarsan" nevű szere jelentette az áttörést, ami a szifilisz ellen bizonyult hatásosnak.
