Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Józsa László: Az orvosi, állatorvosi és gyógyszerészeti irodalom Bizáncban

(húgyvezető). A szerzetes medikus hosszasan taglalja a (férfi) nemi vágy keletkezésének és az ondó képződésének helyét. Mindkettőről úgy vélte, a vesékben keletkeznek (IDELER 1963). Magnus Nisibis azoknak a nesztoriánusoknak a köréhez tartozott, akik az üldöztetésük elől Nisibisbe emigráltak, ott orvosi iskolát, gyógyító központot hoztak létre (LE COZ 1997). Magnus nemcsak gyógyító, hanem neves szónok és filozófus is volt. Ebben a két utóbbi minőségében szerepel Philostorgius egyháztörténetében {História Ecclesiae: VIII. 10.) A hetedik században alkotó Magnus Nisibisnek a De urinis {- A vizeletfajtákról) című értekezését latin és arab fordításban ismerjük. Új megállapításokat nem tartalmaz, Hippokratész és Galénosz ideáit kompilálta (IDELER 1963). A nyolcadik század A nyolcadik századból nem ismerünk bizánci orvos szerzőt. Lehetséges, hogy valamennyi írás elveszett, de az is feltételezhető, hogy azok alkottak, akiknek csak a nevét tudjuk. Olykor az is bizonytalan melyik században éltek. Kevéssé hihető, hogy a nyolcadik században nem akad orvosi szerző. A kilencedik század orvosi művei León Iatroszophisztész Eletének adatai igen hiányosak, kétségtelen, hogy nemcsak orvoslással, hanem filozófiával is behatóan foglalkozott (innen másik, ritkábban használt mellékneve: Philoszophosz). A Conspectus medicináé latin fordításban (és címmel) maradt fenn. A könyvből arra lehet következetni, hogy elsősorban a műtétes orvoslást gyakorolta, bár az epilepsziáról is értekezik. Úgy gondolta, hogy az agykamrák elzáródása váltja ki a görcsrohamokat. Határozottan állítja - ellentétben a köznép és a klerikusok vélekedésével - a nyavalyatörés nem démoni eredetű kór. Pontos tünettani leírást hagyott ránk, de a betegséget gyógyíthatatlannak tartotta. Művének nagy részét a szemészeti és gégészeti operációk felsorolása teszi ki. Hosszasan részletezi a hályogműtétek technikáját, javallatait, a légcsőmetszést, a mandula eltávolítást. Helyesebbnek tartja az egy ülésben végzett féloldali mandula-kivételt, mert - szerinte - ilyenkor kevesebb szövődmény adódik. A visszértágulatok közül elsősorban a here, herezacskó visszerességének műtétjeit veszi számba. Könyvének talán legértékesebb része a sebészeti műszerek felsorolása, ismertetése (ERMERINS 1963). Magnusz Emészianosz (Magnus Emesianus) valószínűleg a kilencedik században működött (NUTTON 1999), de egyes kutatók a hetedik, mások a negyedik század fiának tartják, ez utóbbiak azonosítják Pszeudo-Galénosszal. A vizeletről szóló könyvének 39-40-41. fejezete szinte teljesen megegyezik Aitiosz szövegével. Magnusz Emészianosz Alexandriában élt, görögül alkotta a neve alatt ránk maradt két könyvét. A terjedelmesebb az uroszkópiáról szóló Peri ourón (A vizeletfajtákról), amely 48 fejezetet tartalmaz. Röviden vázolja a vizeletképződés élettanát, majd hosszasan osztályozza a vizeleteket szín (6 színt különböztet meg) konzisztencia (3 fajtát ismertet) és üledékük (4 féle szedimentumot említ)