Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Józsa László: Az orvosi, állatorvosi és gyógyszerészeti irodalom Bizáncban

Paulosz Aigineta (625-696) Aigina szigetén született, orvosi tanulmányait Alexandriában végezte, ott is telepedett le, sohasem járt Konstantinápolyban, az arab hódítás után is az egyiptomi városban maradt. Fö műve a hét kötetes Hüpomnéma (Emlékeztető), más elnevezés szerint Epitomész iatrikész, latin címén Epitomae medicináé libri septem. Néhány kutató állítja, külön könyvet írt a nőgyógyászairól, egy harmadikat pedig a méregtanról, ezek azonban elvesztek. Egyes feltételezések szerint az alexandriai kórházban, mások úgy vélik, szülőotthonban dolgozott. Az arab hódítást követően főként szülészettel, nőgyógyászattal foglalkozott, ezért is nevezték el al'qabeli-nek (= szülést segítő). A 9. században arabra fordították sebészeti és nőgyógyászati kötetét (Abulkasis neves arab orvos sebészete szinte szó szerint Paulosz könyvének fordítása), 1528-ban, Velencében görög és latin nyelven nyomtatták ki. Az Epitomész szülészeti-nőgyógyászati kötete a 9. századtól mind Konstantinápolyban, mind az arab világban a bábaképzés alapja lett. A Hüpomnéma első könyve a terhes nők és gyermekek egészségtanát, diétetikaját, gyógytornáját és masszázsát tárgyalja, kitér a terhesek szexuális életére és a szexuális zavarokra. A második kötet a kórtant, tünettant, és a lázas betegségeket foglalja össze. Itt tárgyalja az alkattant, amit részben a testarányok, másfelől az emberek természete, reakciói alapján írt meg. Négyféle alkatot (meleg, hideg, száraz és nedves természet) különböztetett meg, és arra is rájött, hogy egyes betegségek bizonyos alkatúaknái gyakoribbak. A harmadik könyv az agy, az érzékszervek és fogak betegségeit és gyógyítását, a negyedik a bőrbajokat, ízületi betegségeket és bélférgeket ismerteti. Egy kötetet tesz ki a sebészet és nőgyógyászat anyaga, végül a hetedik a gyógyszertant és méregtant öleli fel (HE1BERG 1921). Különösen érdekesek a sebészet-technikai részek, amelyekben húgyhólyag-műtétekről, kömetszésről, katéteres hólyag-mosásról, műtét közbeni érlekötésről, a hasvízkór és mellkasi gennygyülem lecsapolásáról, borda-eltávolításról, emlőrák kiirtásáról esik szó. Szükségesnek tartotta az emlődaganat és hónalji áttétjeinek kimetszését, majd kiégetését. Az orr polipjainak kezeléséhez eredeti műszereket szerkesztett. Bármilyen eredetű fulladáskor légcsőmetszést tart szükségesnek. Kétféle golyvát különített el, leírásából (mai) nomenklatúránk szerint kolloid strúmára, és vérbő, Basedow-kóros strúmára következtethetünk. Nagy teret szentel az orr- és állkapocs-csonttörés kezelésének, a nyitott húgycső korrekciójának, valamint a férfiak duzzadt, nőkéhez hasonló emlője (gynecomasthia) műtétjének. Szülészeti ismeretei hírből sem ilyen szétágazóak. Összegzi a (korai) terhesség jeleit, a terhességi panaszokat, a rendes és szövődményes szülés körüli teendöeket. A pesszáriumot fogamzásgátlónak is, gyógyeszköznek is (t.i. a méhelőesés megakadályozására) alkalmazta. A lelki bajokra gyakori közösülést, epilepsziás rohamok megelőzésére excesszív szexuális aktivitást javasolt. Sztéphanosz (Stephanus Alexandrinus, Stephanus Alchemicus) hetedik századi orvos és szerzetes nevét a Peri ourón (- A vizeletfajtákról) című monográfiája őrizte meg. Jóval több ez az összefoglalás, mint a tucatjával készült uroszkópiás könyvek. A vizeletképzés ismertetése után rátér a vizeletnézés taglalására, de valódi vizeletvizsgálatokat is végzett. Bevezette a friss, hűtött, újra melegített testváladék megfigyelését, feloldódik-é az üledék melegítéskor? Elsőként állapította meg, hogy forraláskor kicsapódó anyag semmi módon nem oldható fel (ezzel a fehérjevizelést mutatta ki). Felismerte, hogy generalizált fertőzésekben mindig észlelhető több-kevesebb protein ürítés. Anatómiai jártasságára utal, hogy ismerte a here ereinek eredését és lefutását, a vesétől a húgyhólyagig húzódó urétereket