Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

A római élet magas kultúrájának teljességéhez hozzátartozott a szembenézés az elmúlással. A meghalás problémájával a legátgondoltabban és legmélyebben Lucius Annaeus Seneca foglalkozott. Sorsa erre különösképpen predesztinálta, miután közel másfél évtizeden át Nero császár közvetlen közelében élt, hosszú ideig megbízva az állam ügyeinek irányításával. Ebből a helyzetből az is következett, hogy Seneca ars moriendijét a szerző önmagán is ki kellett próbálja, amikor a Piso-íéle összeesküvés leleplezésekor öngyilkosságra kényszerítették. Nem tudhatjuk, hogy nehéz órájában mit segítettek neki a bölcs tárgyilagossággal előadott elmélkedések, melyeket kortársainak és az utókor emberei számára örökül hagyott: ,J\fielőtt megöregedtem, az volt az egyetlen gondolatom, hogy szépen éljek, most öreg fejjel pedig, hogy szépen haljak: szépen pedig az hal, aki szívesen hal meg. Azon iparkodjál, hogy soha semmit akaratod ellenére ne tégy. Bármi kényszerűség szakad rád, ami ellen tiltakozol, már nem kényszerűség, ha magad is akarod. Igenis, mondom: aki szívesen fogadja a parancsokat, a szolgaság legkeservesebb terhét máris elkerüli, hogy ti. azt tegye amit nem akar. " (Seneca: Levelek 61.) „A halál visszahelyez bennünket abba a nyugalmi állapotba, amelyben születésünk előtt szenderegtünk" (Seneca: Vigasztalások, Marc. 19.) A humánum és az értelem erényei az antikvitás múltjába tekintő jelenkori ember számára Marcus Aurelius alakjában csúcsosodnak. így látjuk öt amikor a római Campidoglio terén magasodó lovasszobra előtt állunk. Valóban egyedülálló, hogy valaki egy személyben legyen sztoikus bölcs és ugyanakkor a világ ura. És mindazt ami ebből a különleges személyiségből irodalmi alkotásban kisugárzott, az Elmélkedések könyvét bármikor levehetjük könyvespolcunkról, vigasztalódhatunk vele legnehezebb megpróbáltatásaink közepette. Ez a császár azon igen kevesek közé tartozott, aki szellemileg fölötte tudott maradni a legnagyobb felelősséggel terhelt mindennapjainak. Távlatban látta és teljességében felfogta az emberi sorsot, a lélek értékeit, a természet hatalmát és csodálatos megnyilvánulásait. Mindezek fogva tartották figyelmét, érzékenyen felismerte és kifejezte szépségüket. Gondolatai megérintik és elragadják mindazokat, akik képesek őt ebben az emelkedettségben követni. És ez így marad, amíg csak érző-gondolkodó emberek élnek ezen a földön. „Mi hát a becses? Tapsokat aratni? Nem. Az sem, ha a nyelvek tapsolnak. Mert a tömeg tetszészúgása nyelvek tapsa. Lemondtál tehát erről a dicsőségről is. Mi becses marad hát? Azt hiszem ez: saját alkotottságodnak megfelelően tevékenykedni és pihenni. Erre ösztökélnek a tudományok és művészetek is. Minden művészet arra törekszik, hogy alkotása megfeleljen annak a létnek, amire készül... " (Marcus Aurelius: Elmélkedések VI. 16.)