Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Buzás György Miklós: A helicobacter pylori felfedezésének története

1910-es, több évtizedig dogmaként tisztelt felfogása után folytatódott a különféle baktériumok leírása (57). 1906-ban Walter C. Krienitz háromféle spirális kórokozót talált egy carcinomas beteg gyomrában, köztük Spirocheta pallidutn-ot, de nem tulajdonított nekik jelentőséget (32). Mások kísérleti módszerekkel próbálták igazolni a fekély fertőzéses eredetét. F. B. Truck (1862-1911) 1906-ban székletből tenyésztett Bacillus coli szuszpenziót adott intravénásán kutyának, hatástalanul; a szuszpenzió orális adagolása viszont gyomorés duodenum elváltozásokat okozott (65). Ohioban Eugene C. Rosenow (1864-1932) emberi gócfertőzésekből izolált Streptococcus tenyésztést adott, és kutyában, macskában, majomban, tengerimalacban és egérben sikerült kísérletes fekélyt produkálnia (53). 1920-ban Streptococcus tartalmú vízelet szubkután adásával tengerimalacban perforáló gyomorfekélyt sikerült okozni (42). A fiatal Lester Dragstedt (1893-1975) sebészeti tanulmányai előtt a chicagói Hull Élettani Laboratóriumban dolgozott, és kutyákban preparált Pavlovtasakban indukált fekélyböl Streptococcus, Staphylococcus és Bacillus specieseket izolált, de ő is úgy gondolta, hogy ezek másodlagosan fertőzik meg a fekélyt (11). Később munkatársai a partialis vagotomiát alkalmazták a fekély "másodlagos fertőzésének" megelőzésére (29). John S. Edkins (1863-1940) szintén végzett bakteriológiai tárgyú kutatásokat, főképp miután a gastrin 1905-ös felfedezését kétkedéssel fogadták és neki is sikerült a ma is használt Giemsa festéssel spirális kórokozókat lelnie macskagyomorban; leírása szerint ez ma a Helicobacter felis- nek felelhet meg (13). 1925-ben újabb kísérlet során 5cm

3 fekélybetegtől származó gyomornedvvel tengerimalacban sikerült fekélyt előidézni, melynek szélén Gram negativ kórokozókat találtak; az ebből készült tenyésztést ismét beadva másik tengerimalacnak, sikerült újabb fekélyt okozni; a kórokozót a kutatóról Bacillus Hoffmani-mk nevezték el (25), majd 1938-ban sikerült Rhesus majom gyomrából kimutatni spirális kórokozókat (10) A. Stone Freedberg /939-ben emberi resecált gyomorból ezüstfestéssel mutatta ki a spirális kórokozókat, melyek a fekélyes gyomrok 53%-ban, a nem fekélyeseknél csupán 14%-ban voltak jelen, de nem tulajdonított nekik kóroki jelentőséget (18). Az ötvenes évek az amerikai gasztroenterológiai szaktekintélye (29) Eddie D. Palmer (1893-1968) 1180 betegből nyert az akkor használatos vákuumos módszerrel biopsziát, de standard festéssel nem sikerült semmilyen korokozót azonosítania, ezért azt véleményezte, hogy az összes előző szerző esetében gyomorban talált mikroorganizmusok a száj üregből származnak, postmortem kolonizáció révén (46). Az alkalom kiváló lett volna a Hp felfedezésére, de a biopsziás minták szövettani feldolgozása akkor még nehézkes volt (73). Tekintélyével és e véleményével Palmer évtizedekre vetette vissza a gyomor bakteriológiai kutatásait (29). A kutatások másik ága a biokémia útján alakult ki. Az ammonia jelenlétét már 1852-ben leírták a gyomornedvben (9), de az ureáz enzimet csak 1924-ben fedezte fel James Murray Luck (1883-1938), aki cambridge-i laboratóriumában azt észlelte, hogy a portalis vér ammonia tartalma 50-100-szor magasabb, mint az artériás színt. Ezt követően ureát adtak hígított sósavban különböző állatoknak és úgyszintén észlelték az ammonia színt növekedését, de az urea i.v. adása után nem; következtetésük azonban az volt, hogy az ureát lebontó enzim celluláris és nem bakteriális eredetű (35). Oliver Fitzgerald (1910-1987) a dublin-i egyetem későbbi gasztroenterológia profeszora szárított emberi és állati (kutya, macska, sertés, patkány) gyomornyálkahártya őrleményből készített fiziológiás oldatban szuszpenziót, melyhez 1%-os urea oldatot adva, mérte az ammónia képződését. Kimutatta emberben