Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Kapronczay Károly: A hazai vízszabályozások hatásai a magyar közegészségügyi állapotra

adó bizottságban Fodor József is részt vett. Igaz, a vízmű építése elhúzódott, ezért más megoldásokat is kerestek, pedig Fodor pontos módszert dolgozott ki a mesterséges vízszűrésre. A vízmű építését végül az 1890-1891. évi hastífusz és az 1892. évi kolerajárvány döntötte el, így nekiláttak a káposztásmegyeri vízmürendszer kiépítéséhez. Bizonyos gyorsulást jelentett az is, hogy 1893-ban az óbudai kútból kimutatták a kolera vibriót ott, ahol nem végeztek mesterséges szűrést. A múlt század végén több alföldi városban - Cegléd, Kecskemét, Kiskőrös, Szolnok stb. - kiterjedten megindult az artézi kutak létesítése. A próbafúrások alkalmával már kötelező módon közegészségügyi hatósági véleményt kértek, melyeknek módszertanát Fodor József dolgozta ki. Itt kell megemlíteni, hogy a próbafúrások idején vett vízmintákban gyakran változó mennyiségű ammóniát találtak. Külön kellett vizsgálni a szennyeződés okát, sőt Fodortól külön vizsgálatot kértek. O bebizonyította, hogy a mélyvizekben az ammónia régen megkövesedett szerves anyagok redukciójának a terméke, tehát ilyen esetekben jelenléte a víz ihatóságát nem befolyásolja. E szakvélemény kiadása után felgyorsult az artézi kút-program, e kutak mindmáig szolgáltatják az ivóvizet az alföldi városainkban. Fodor nemcsak a vízellátás, hanem a városi csatornázás elvi kidolgozásában is szerepet vállalt. Budapest csatornázása az 1860-as években ugyanolyan fejletlen volt, mint az ivóvízellátás. Ekkor a kb. 60 ezer lakossal rendelkező város mintegy 30 km hosszú csatornahálózattal rendelkezett. Ezt a negatívumot a rossz építkezés is fokozta, mert a szennyvíz átszüremlett a talajba, a csatorna esése csekély volt és az öblítés hiánya miatt a szenny állandóan pangott a csatornákban. Sok volt a nyitott csatorna (a mai Nagykörút és az egykori Ördögárok vonalában, hogy a legnagyobbakat említsük). A főcsatornák a város területén ömlöttek a Dunába, nagy bűzt okozva a betorkolási helyeken. Nem kisebb bűzzel járt a csatornák kiszivattyúzása is. Az első tervet 1869-ben készítették el, de 1875-ben újból pályáztatták az elgondolást. Akkoriban Fodor még úgy vélte, hogy az elválasztó csatornarendszer közegészségügyi szempontból a legjobb, valamint a főcsatornákat a Dunával párhuzamosan kell vezetni, kivezetésüknek a város alatt kell megtörténnie. 1884-ben ismét foglalkozott a csatornázás kérdésével, most már közös (szenny- és esővíz) csatornát javasolt valamint a csatornába való bevezetésnél egy bűzelzárót. Ugyanilyen lelkesen javasolta a csatornák szellőztetését, állandó tisztítását és mosását, nehogy az ott megindult bomlási folyamatok veszélyessé váljanak. 1886-ban újabb tervet dolgoztak ki a főváros és az egész ország csatornázására vonatkozóan, amelynek véleményezését Fodor József és Klim Mihály műegyetemi tanár végzett el. Fodor lényegében elfogadta a terveket, helyeselte a közös csatornarendszer megépítését, megjegyezve, hogy a szennyvíz kivezetését mindig a település alatt kell megépíteni, viszont a szennyvizet szűrve, vagyis mesterséges szűrőkön keresztül kell kivezetni. A fővárossal kapcsolatban nem kifogásolta a záporesőknek a Dunába való bevezetését, külön felhívta a figyelmet a csatornák öblítésére, az iszapeltávolítás fontosságára. Fodor szaktudását ezen a téren is igénybe vették a vidéki városok. Helyszíni szemle alapján javaslatot készített Miskolc szennyvíz-eltávolítására, ivó- és szennyvízcsatornarendszerének kiépítésére. Szeged városának újjáépítésekor ugyancsak Fodor József tervei alapján készítették el a város teljes ivóvíz- és csatornahálózatát. Miskolc esetében javaslatában rámutatott a város igen kedvezőtlen halandósági mutatóira, ami a vízellátásból és csatornázatlanságból következett. A vízvezeték és a csatornázás kiépítésének szükségessége mellett, Fodor felhívta a figyelmet a Szinva és a Pece patakok vizének védelmére, ami