Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Kapronczay Károly: A hazai vízszabályozások hatásai a magyar közegészségügyi állapotra

kellék, s ha tiszta, azaz, ha idegen ártalmas részektől mentes, az ember legegészségesebb és egészségét védő itala." A betegség megelőzését az „állóvizek és tavak, mocsarak kiszikkasztásában" látja, valamint „...a kútfúrásoktul, vagy hol könnyen eszközöltethetnék, vízvezetéktől lenne biztos üdv várható." Ugyancsak fontosnak vélte a folyók „szabályozását", az árterek csökkenését, hogy ott ne keletkezhessek poslég. Másik megoldásnak tartotta; hogy a tavak és a folyók közvetlen közeléből telepítsék el a falvakat, legalább egy kilométerre és a települések vizét mély kutakból biztosítsák, nehogy „poslégtől bajos vizeket igyanak". A már nem valós orvosi következtetések ellenére Bittner Imre igen helytálló nézeteket vallott a folyóvizek, vadvizek és felázott talajok betegséget terjesztő voltával kapcsolatban, szinte bakteriológiai ismeretek nélkül azon következtetésekre jutott, mint jó ötven évvel később a tudományos közegészségtant megalapozó higiénikusok bakteriológiai vizsgálódásaik tükrében. Bár egyes fejtegetései ma mosolyra késztetik az orvostörténeti kutatókat is, de Bittner szakszerű következtetéseit nem hagyhatják figyelmen kívül a környezetvédő szakemberek, valamint saját korának folyószabályozás mérnökei. A „posvizek" levezetésénél Bittner Imre elsősorban orvosi szakvélemények figyelembe vételét javasolta. Indítványozta, hogy minden esetben vonják be a tervek elkészítéséhez, a levezető csatornák kijelöléséhez, a földek kiszárításához az orvostudorokat. Bittner Imre feldolgozásának másik fontos felismerése: a talaj, víz és levegő együttes vizsgálatát állította a tudományos kutatások középpontjába, szinte „megérezve" a későbbi közegészségügyi, település higiéniai vizsgálatok lényegét. A modern egészségtudomány, ezen belül a közegészségtan a 19. század derekán vált önálló kutatási területté. Oka elsődlegesen az iparosodásban keresendő, de ez a lakosság egészségének védelmét a prevenciót, a betegségmegelőzés szemléletét is jelentette. A városi körülmények közé került emberek között ijesztő módon megnövekedtek a fertőző- és hiánybetegségek. A szemét- és szennyvíz-eltávolítás megoldatlansága miatt átfertőzött talaj, az ottani kutakból történő vízellátás mellett az enterális fertőzések endémiás jellegüekké váltak a városokban. A városi lakosság vízellátására folyókból nyert vizeket használtak. Az ivóvízellátás higiénés körülményeit nem ismerve, az egyre szennyeződő felszíni vizektől történő víznyerés eddig ismeretlen kiterjedéshez, vízjárványokhoz vezettek. Különösen veszélyessé vált a már említett kolerajárvány, valamint az enterális járványok mellett a zsúfoltságból is fakadó bakteriális és vírusos fertőzések. E kutatások kiemelkedő egyénisége több más kiválóság mellett - Max Pettenkoffer, aki különös jelentőséget tulajdonított a talajnak. Higiénés jelentőségét elsősorban abban látta, hogy a talaj levegője a légkör levegőjével állandóan cserélődik és így befolyásolja a légkör alsó rétegeinek összetételét, tisztaságát. A talajnak ilyen irányú szerepére abból következtetett, hogy a föld alatti gázvezeték repedéseknél a gáz az épületekbe is behatol. A talaj higiénés vonatkozású tulajdonságairól kimutatta, hogy azok elsősorban a talaj fizikai szerkezetétől és nem annyira kémiai összetételétől függenek. Ehhez kapcsolódik Pettenkoffer elmélete az enterális fertőzések terjedéséről. Ilyen irányú kutatásait 1854-ben kezdte meg, miután családja megbetegedett kolerában. Ekkor jutott arra a következtetésre, hogy a kolerát sem a levegő, sem az „önképzödés" nem okozhatja. Megfigyelései szerint a kolera csak bizonyos helyeken, bizonyos időszakokban jelentkezik, ez a tény pedig összefügg a talaj rothadásával és a talajvizekkel. így jutott el az enterális fertőzések terjedésének talaj-, illetőleg talajvíz- hipotéziséhez. Bár ez