Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - JÓZSA László: Beteg uralkodók Bizánc trónján

ben állandó fájdalom, mozgáskorlátozottság gyötörte, gyakran ágyhoz kötötte. Betegségét köszvénynek (arthritis uratica) tarthatjuk. Julianosz aposztata (361-363) Gyermekként megkeresztelték, ifjú korában azonban hátat fordított az egyháznak, később üldözte a kereszténységet, a klasszikus görög vallást akarta restaurálni. Julianosz kitűnő nevelésben részesült, évekig tanult az athéni főiskolán, az elíziumi misztériumokba is beavatták. Jelentős irodalmi munkásságot végzett, epigrammákat, leveleket, történeti munkákat írt. Uralkodása kezdetén főfájással, szédüléssel, légszomjjal és hányással járó rosszullétek törtek rá. Időben sikerült friss levegőre kerülnie, panaszai gyorsan megszűntek. Ez a múló rosszullét minden valószínűség szerint szénmonoxid mérgezés volt, amit a palota fűtőberendezése okozhatott (Lascaratos és mtsa 1998). A perzsák elleni csatában megsebesült. A kortárs szemtanuk, történetírók és egyházi feljegyzések egybehangzóan ismertetik a körülményeket. A rátámadó perzsa lovas a bal bordák alatti hasrészbe (bal hypochondrium) szúrta lándzsáját. Amikor eltávolították, a sebből vérrel kevert bélsár ürült (Ammianus [4. század, a csata szemtanúja], Philosztorgiosz [5. század], Zónarasz [12. század], Bidez és mtsa [1981], stb.). Philosztorgiosz szerzetes szerint sérülésekor a császár így sóhajtott fel: "Legyőztél engem, Krisztus". Katonái biztonságos helyre menekítették, ahol személyi orvosa, a korszak legjelentősebb tudósa, Oreibasziosz vette kezelésbe. Az orvos átvizsgálta a beleket, vörös borral átöblítette a hasüreget, bélvarratot végzett, majd ismételt átmosás után zárta a hasfalat. A műtét technikai részleteit Lascaratos és mtsai (2000) elemzik. Kilenc nappal élte túl sebesülését, ezalatt hashártyagyulladás lépett fel, annak kínjait türelemmel, megadással viselte. Halálos ágyán Maximosz és Priszkosz filozófusokkal beszélgetett a lélekről. Végső órájában sebe kinyílt, erős vérzés keletkezett, légzése elégtelenné vált, peritoneális shock következtében halt meg (Ammianus). Jovianus (363-364) Julianus halála után a keresztény utód sietve békét kötött a perzsákkal, azon az áron, hogy a Birodalom Örményországban és Mezopotámiában jelentős területeket veszített. A császár ezután visszatért Konstantinápolyba, ahol rövidesen elhunyt. Az adatokból kiderül, hogy akkoriban fémből készült (a közelmúlt koksz-kosaraihoz hasonló) alkalmatossággal fűtöttek a palotában, és hideg teleken ennek közelében aludtak. A szőnyegekkel szigetelt térben, szellőzés hiányában az elégtelen égés miatt szénmonoxid keletkezett (Lascaratos és mtsa 1998). Jovianus haláláért feltehetően a széngáz-mérgezés tehető felelőssé. Markianosz (450-457) Középkorú, beteg emberként került Bizánc trónjára, uralkodását szinte végigbetegeskedte. Elsősorban lába, bokája, térde duzzadt, fájt, ami gyakran mozgásképtelenné tette. Állapota folyamatosan romlott, halála előtt nyugtalanság fogta el. Betegsége feltehetően köszvény volt, halálát pedig a köszvény vese-szövődménye okozhatta.