Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

ADATTÁR - DOCUMENTS - KAPRONCZAY Károly: Adatok a magyar iskolafogászat történetéhez

ka. című (1885) nemcsak szakmai alapvetés, hanem Európa legtöbb nyelvére lefordított könyvsiker lett. A hazai fogorvoslás valójában a 19. század utolsó két évtizedében indult gyors fejlődésnek, aminek okát nemcsak a rendkívüli mértékben elterjedt fogbetegségeknek és a fogápolás elhanyagolásnak köszönhette, de növekedet a hazai városokban működő fogorvosok és fogászok száma is. Igaz, a fogbetegségek kezelése még mindig elsősorban a húzásra, sebészi megoldással történő eltávolításra korlátozódott, a magas költségek miatt a fogpótlás elég alacsony százaléka volt a fogorvosi beavatkozásoknak. Igaz, a különböző betegbiztosítások tartalmaztak foggyógyításra vonatkozó részleteket, de a biztosítási összegek nem terjedtek ki a fogpótlás költségeire. Az Altalános Munkás-betegbiztosító Pénztár 1891-ben fenntartott betegei részére fogászati rendelőt. Ekkoriban sokszorosára növekedett a fogorvosok száma. A fogorvosképzés egyetemi megindítása jelentős változásokat hozott, ami nemcsak az ellátás színvonalát, a beavatkozások biztonságát jelentette, hanem a fogpótlás területén is jelentős fejlődést hozott: az 1870-es évektől kezdve a csontfogakat kiszorította a porcelán és a kaucsuk műfogsor, megjelent a Morison-féle lábbal hajtott fúrógép (1872), ami nálunk, az 1880-as években vált elterjedtté, biztonságossá téve a fogfúrást. Közkeletű lett az amalgám tömőanyag, nagyban kiszorítva a kalapált aranytömést. Elterjedt a fogbelek arzénsavas kezelése, a fertőzések megakadályozásának érdekében a műszereket karból- és szublimáltoldatokkal fertőtlenítették. A foghúzás fájdalmainak csökkentése miatt egyre gyakrabban használták a nitrogén-oxidul narkózist, de a többség - főleg ingyenes rendeléseken - minden fájdalomcsillapítás nélkül húzott. Használtak kokainoldatos érzéstelenítést is, de ettől sokan rosszul lettek, sőt néha halált okozott ez a megoldás.

9 A 19-20.század fordulójára alapjaiban megváltozott a fogorvosi rendelő képe: átalakult a fogorvosi szék, állítható, emelhető szerkezetével az orvos munkáját segítette, a műszerezettség is nagyban bővült, a fogorvos fehér köpenye is jelezte az új szakág integrálódását a többi orvosi szakterületbe. Arkövy József szívós tevékenységének köszönhetően 1909-ben - a budapesti IX. Nemzetközi Orvosi Kongresszus idején - a budapesti Mária utcában megnyílt a Stomatológiai Klinika, amely akkor Európa legkorszerűbb ilyen intézetnek számított. E falak között Arkövy József valóban megteremtette a magyar fogorvosi iskolát. Kiemelkedő egyéniségei a két világháború között a magyar fogorvoslás vezető tisztségeit töltötték be. Rothman Armin (1860-1932) magántanár, a fogászati szövettan elismert kutatójaként a bp.-i Poliklinika (mai Szövetség u. kórház) fogászati osztályát vezette. Korszakalkotó kutatásokat végzett a fogbél és a gyökérhártya szövettanával kapcsolatban, amely témakörből kiadott német nyelvű munkája Európa szerte ismertté tette nevét. Hattyasy Lajos (1854-1925) az odontológia és technika első előadója volt az orvosi karon. Károlyi Mór (1865-1945) Bécsben futotta be fényes pályáját - a fogbél betegségek vonatkozásában a túlterhelést kutatta. Salamon Henrik (1865-1944) nemcsak a fogorvoslás-történet jeles kutatójának, hanem a fogpótlástan és fogszabályozás kiemelkedő tudású szakemberének is minősült. Arkövy tanszéki és klinikaigazgatói utóda Szabó József ( 1874-1937) méltó utóda volt mesterének. A Gyakorlati fogászat című alapművét többször is kiadták, olasz és spanyol nyelvű 9 Huszár Gy.: Lm.