Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Kóczián Mária - Kölnéi Lívia: A homeopátiás gyógyítás története Magyarországon

pesti és bécsi egyetemen orvosi képesítést szerzett. 1869-ben Pesten telepedett le. Az 1870es évek elején kapcsolatba lépett a Hasonszenvi Orvosegylettel, a homeopata orvosok azonban kételkedéssel fogadták Íriszdiagnosztikái elképzeléseit, és ez nyílt szakításhoz vezetett Péczely és az egylet között. A következő évtizedekben Pesten jólmenő magánpraxist alakított ki, nagy hírnévre tett szert. Magyar és külföldi tanítványainak továbbadta kutatási eredményeit, így ő lett az Íriszdiagnosztika felfedezője és európai elterjesztője. 12. „...kialvófélben van az egész ügy— " - 1880-1920 Az új gyógytan magyarországi történetében az 1870-es évek végétől a lassú hanyatlás jelei mutatkoztak: a felsőfokú képzés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a két tanszéken kevés hallgató tanult, részben a hivatalos orvostársadalom rosszallásától tartva, részben érdektelenség miatt. A homeopátiás tanszékek előadásai fakultatívak, órarenden kívüliek voltak, és kötelező vizsgát sem kellett tenni a tananyagból. Az orvostanhallgatók a kötelező tárgyak mellett nem szívesen jártak további előadásokra, a végzett orvosok pedig - ösztöndíjak híján - szintén kevesen vettek részt a homeopátiás képzésen. Bakodynak volt néhány külföldi hallgatója, akik Európa-szerte elismerően nyilatkoztak a magyar tanszékről, ez azonban nem segített a homeopátia itthoni ügyén. 1897-ben még egy utolsó, sikeresnek mondható esemény zárta a homeopátia 19. századi történetét: Királyhelmecen (Sátoraljaújhely közelében, ma Szlovákia) hasonszenvi magánkórház létesült Mailáth Antal gróf, laikus homeopata végrendeletének megfelelően. A 19. század utolsó két évtizedében a homeopaták sorai megritkultak. Az 1880-as években meghalt Moskowitz Mór, Kovách Pál, Szentkirályi Móric, Hausmann Lóránd (Hausmann Ferenc fia) és Bakody Árpád (Bakody Tivadar fia) - e két utóbbi fiatal orvos a homeopátia következő korszakának meghatározó egyénisége lehetett volna. A kilencvenes években Vezekényi Horner István és Argenti Döme hunyt el a legismertebbek közül. Utánuk már nem jöttek fiatal, kiemelkedő személyiségek egészen a 20. század második évtizedéig. A laikus nagyközönség homeopátiába vetett bizalma és támogatása az 1880-as évekig még jelentős volt. Az emberek érdeklődése a homeopátiás gyógymód iránt a század végére csökkent, amikor az akadémikus orvoslás több, látványos tudományos eredményt hozott, a homeopátia terén viszont nem következett be nagy előrelépés. A 19. század homeopatái megteremtették orvoslásuk tárgyi feltételeit és intézményes kereteit. A budapesti orvosi egyetemen két tanszéken lehetett homeopátiát hallgatni. A homeopata orvosok betegköre rendkívül kiterjedt, társadalmi hovatartozástól független volt. (Bakody Tivadar pl. honorárium nélkül is gyógyított a Bethesdában, de emellett főúri származású betegei is voltak.) A fővárosban és vidéken működtek olyan homeopata kórházak, amelyekben járóbetegeket is gondoztak. Számos gyógyszertárban hozzá lehetett jutni megbízható homeopátiás szerekhez, emellett az orvosoknak jogukban állt a gyógyszereket egyenesen a betegeiknek átadni (öndiszpenzáció). A homeopata orvoslásnak jelentős irodalma volt. Az új század első két évtizedében azonban mindez csaknem teljesen elsorvadt.