Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 178-181. (Budapest, 2002)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS

forró olaj mellőzésével. A lőtt sebek kezelésének másik újítója Bartholomeo Maggi (1516-1552), a bolognai egyetem fiatalon elhunyt anatómia és sebész professzora volt, aki lőkisérleteket is végzett, s így a kísérleti sebészet egyik korai képviselője. Híressé vált könyve "De vulnerum a bombardarum et sclopetarum globulis illatorum et de eorum symptomatum curatione tractatus" először Bolognában jelent meg 1552-ben. Ebben Párétól függetlenül, saját vizsgálatai alapján bizonyította, hogy a lőtt sebek roncsolását nem mérgezés és nem égés okozza. Ralf Vollmuth másik rövidebb közleménye a szájhasadék közép és reneszánszkori rekonstrukciós sebészetét tekinti át. Tulajdonképpen továbbfolyó kutatásainak előzetes közleménye a tanulmány. A 14. század első fele a iatromatematikai kompendiumok nagy korszaka. Ezek sorába tartoznak azok a lunariumok, illetve azokat tartalmazó gyűjteményes kéziratok, melyeknek prognosztikus, érvágó és higiénés fejezetei, a holdhónapra vonatkozó egyéb orvosi megjegyzései a laikus orvoslás érdekes részleteit őrzik meg. Egy ilyen gyűjteményes kódex (Schlettstädter Kodex 49) lunariumának szövegét teszi közzé Bettina Götte. Nem marad adós sem a tartalmi, sem a formai elemzéssel. Az orvosi aspektus mellett a szöveg általános vonatkozásainak ismertetésére is kitér. Az érvágó lunariumok rekonstruált archetypusával való egybevetésével igen jól határozza meg a szöveg pozícióját a nem orvosi szakpróza irodalmában. Antyllos görög orvos a Kr.u. második század első felében élt. Életéről vajmi keveset tudunk. Jelentőségéről és sebészeti írásairól Gerasimos Varelis és Michael Sachs számolnak be két nagylélegzetű, terjedelmes (de nem terjengős!) tanulmányban. Antyllos, amint azt munkáinak igen gondos filológiai, orvosi és orvostörténeti elemzése alapján, a szerzők megállapítják, tudós orvos, egyben nagy felkészültségű és tapasztalatú sebész volt. Mindkét szerző a frankfurti egyetem sebészprofesszora, Varelis emellett kiváló klasszikus filológus. Antyllos sebészeti írásait teljes egészében és jelentőségében csak az tudja értékelni, aki az ezekben a leírásokban ismertetett műtéteket maga is elvégezte. Az írások közvetlenül nem maradtak fenn. Késő antik gyűjteményes írásokból került 10-15. századi kéziratokba. Antyllos jelentőségét azért nem ismerték fel, mert az eredeti görög szöveget, ami Oreibaseios, Aetios de Amida és Paulos Aegineta kézirataiban, bár fragmentálisan, de jól értékelhetően ránk maradt, nem olvasták a sebészek, és az orvostörténészek, ha elvétve egy-egy töredékkel foglalkoztak is, csak rossz arab-latin fordításokat használtak. A filológusok, illetve kellő sebészi tudással fel nem vértezett orvostörténészek szakmailag nem tudták megfelelően értékelni Antyllos operatív eljárásait. Ismét egy eklatáns példa arra, hogy alapos filológiai felkészültség, illetve megfelelő segítség nélkül a medicohistoriával foglalkozó orvos nem boldogul, a kellő orvosi szakismeret híján viszont a filológus vagy akár az orvos orvostörténész nézheti el az orvoslás fejlődéstörténetének jelentős mozzanatait. Antyllos műtéti eljárásai, a precízen leírt műtéti technika és instrumentáciö az antik sebészet fejlődésének és meglepően magas nívójának kitűnő képét adják, legalább is az érsebészet Antyllos gyakorolta ágát illetően. Különösen az aneurysma-sebészet az, ami a ma orvosát csodálatra készteti. Ami pedig a tanulmány szerzőinek munkamódszerét illeti, manapság csaknem példátlan az a kutatási attitűd, amivel Sachs és Varelis a szövegelemzéstől kezdve Antyllos műtéti leírásainak gyakorlati ellenőrzéséig az antik sebészet egy fejezetét bemutatják. Valójában az érsebészet elméleti-gyakorlati alakulásának egy olyan önálló fejezete Antyllos munkássága, mely mind az orvosi gondolkodás története, mind a sebészi technika fejlődése szempontjából különösen fontos. Nem tudni mi oknál fogva merült feledésbe, tény, hogy az újkor kezdetéig hasonló műtéti eljárásokat nem alkalmaztak. A sebészet eme eljárásait az újkorban újra "fel kellett fedezni". A tárgyról szóló második közleményük függelékeként csatolják Antyllos irásai aneurysma-fejezetének Oreibasiosnál olvasható (Cod. Vat. Graec. 1885) betűhű és korhű átírását. Még egy orvostörténeti újdonsággal szolgálnak a szerzők. A múlt század ötvenes éveiben, Egyiptomban felfedezett ú.n „Antinoopolis III. 126 papyros" (6.század) is tartalmazAntyllos-töredékeket. Ezeknek 1967-ben csak hiányosan publikált görög szavait Sachs és Varelis átírták és német fordításukkal együtt közlik. Úgy tűnik, ez a papirusz Antyllos munkáinak egyetlen közvetlenül fennmaradt szövegrésze. Ennek a két, forrást feltáró, elemző és kísérletekkel igazolt eredményű tanulmánynak van egy általános érvényű tanulsága is: nem a feldolgozatlan források merültek ki, csak a forrásfeltáró kutatók száma csökkent, de nagyon. Klasszikusan interdiszciplináris munkában mutatja be a kora középkor Középeurópájának táplálkozástörténetét Helmut Wurm. írásos forrásokra támaszkodó, antropológiai vizsgálatokkal megerősített orvos és művelődéstörténeti tanulmánya, melyet előmunkálatoknak nevez, a Meroving korral kezdődő életmódváltozás strukturális képének táplálkozástudományi szempontból vizsgált történetét vázolja. Fejtegetései az etno- és palaebotanikai leletek értelmezésétől a csontanalízisen át a szöveges források elemzéséig csaknem minden részletre kitérnek. A későantik kínai szövegkultúra elméletével foglalkozik Franz-Rudolf A. Schmidt, Hunain mester "Arcanissimá"-jának szövegtörténeti és szövegelemzö dolgozatában. A tudományelemek koraközépkori gyűjtésére és felhasználására vonatkozó megjegyzései különösen figyelemreméltóak, mint írja, a középkori szöveggyűjtés