Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 174-177. (Budapest, 2001)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Sági Erzsébet: A gyógyszerész oktatás első évtizedei a Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karán a XVIII. században

szakjának a lehető legnagyobb tökélyre vitelére és tudásuknak nyomtatásban közreadott müvekben való terjesztésére is törekszenek... " 2 Az 1577 óta fennálló egyetemi nyomda 1770-től 1799-ig megjelent kiadványai között kevés orvostudományi munka volt. Plenck, Trnka, Rácz professzorok művei mellett néhány disszertáció. Ebben az időben, Crantz kivételével, több bécsi professzor is évtizedekig saját jegyzetből oktatott, Nicolaus Joseph Jacquin is csak 1783-ban adta ki első kémiakönyvét. A magyarországi orvoskari oktatást kezdettől Gerhard van Swieten, majd Anton Störck előírása szerint, a bécsivel egyeztették. Az oktatás színvonalának és eredményességének elismerését jelzi az, hogy a budai egyetem 1780. évben kiadott „Felséges Mária Terézia ünnepélyes nagy alapító, szabadalmi és adománylevele " az egyetemnek a bécsi, a prágai, a gráci és az olmützi egyetemekkel azonos jogkört, az ott végzetteknek az egész birodalom területén való elhelyezkedési lehetőséget adott. 3 A kémia tanítását illetően: Winterl professzor első kémiakönyve a Prolusiones ad chemiam saeculi decimi noni csak 1800-ban jelent meg. Ezt megelőzően az alábbi szerzők megfelelő munkáit építette be az előadásaiba. 4 (Az első kiadás idejét tüntettem fel, hiszen e művek legtöbbje olykor évtizedeken keresztül több országban, több nyelven számos kiadást ért meg.) A megadott két évszám között olykor több kisebb munka jelent meg. Boyle, Robert (angol orvos, kémiai kísérletek) 1660—1693. Lémery, Nicolas (gyógyszerész és orvos, párizsi udvari gyógyszerész, a kémia magánta­nára) 1675. Boerhaave, Hermann (leydeni egyetemi tanár) 1731. Macquer, Pierre Joseph (párizsi kémia professzor) 1749—1766. Marggraf, Andrea Sigismund (gyógyszerész, a porosz kémiai laboratórium vezetője) 1761—1767. Marherr, Philipp Ambros, (a prágai egyetemi tanára) 1764. Priestley, Joseph (a londoni akadémia tagja, kísérletező vegyész) 1774. Lavoisier, Antoine-Laurent (a párizsi akadémia tagja) 1774—1789., évkönyv: 1768—87. Scheele, Carl Wilhelm (svéd gyakorló gyógyszerész) 1777. Bergman, Tobern (az uppsalai kémiai tanszék professzora) 1779—83. Crell, Lorenz (braunschweigi, majd helmstädti egyetemi tanár) 1781—1786., 1778-tól szaklapok. Jacquin, Nicolas Josephus (bécsi egyetemi tanár, a botanikus kert igazgatója) 1783., javított: 1791. Jacquin, Josephus Franciscus (bécsi egyetemi tanár), 1793., valamint Trommsdorf, Johann Bartholomaeus, (gyógyszerész és orvos, erfurti egyetemi tanár), aki­nek 1800—1803 között megjelent főművét kisebb, de figyelemre méltó írásai megelőzték. 5 2 Magyar László András: Iratok a nagyszombati orvoskar alapításához. Orvostörténeti Közlemények. Budapest, 147—148. 1994. 101. 3 Hőgyes Endre: Emlékkönyv a budapesti kir. tud. egyetem orvosi karának múltjáról és jelenéről. Budapest 1896. IX. és XIV. 4 a) MOL. C 141. A nagyszombati és budai egyetem tanácsülési jegyzökönyvei 1770—1784., b) MOL. A 39 M. Cane. Acta generalia 1784: 2036., c) MTA: Prolegomena Ms 1171., d) Orvosegyetem könyvtára: Ordo praelectionum in Regia Universitate Hungarica, in facultate medica 1785/86—1799/1800. évig. 5 Biographisches Lexikon der hervorragenden Àrzle. Urban & Schwarzenberg. München-Berlin. 1962. és Ferchl — Mittenwald: Chemisch-Pharmazeutisches Bio- und Bibliographikon. Neumayer, Mittenwald, 1938.

Next

/
Oldalképek
Tartalom