Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Jobst, Ágnes: Tizenhatodik századi kalendáriumaink egészségügyi előírásai

Az asztrológiai hit érdekes fejleménye az a gondolat, mely az állatövi jegyek és az égi­testek alá különböző életkorokat, foglalkozásokat és országokat rendel. 34 A Heltai özvegye által Kolozsvárt nyomtatott 1578-as pognosztikon ezen elképzelést követve a Szaturnusz és a Mars házbéli elhelyezkedéséből vezeti le a küszöbön álló esztendő hátrányos változásait, melyeket tizennégy pontba rendezve közöl. Ezek a Szaturnusz uralma, azaz a Bak és Vízöntő jegye alatt álló országokra, Litvániára és Vilnára, 35 valamint az életkoruk, illetve foglalkozá­suk révén Szaturnuszhoz kötődő emberekre és foglalkozásokra vonatkoznak „Ezen Saturnus a ' Vénecnek és szántó embereknec szerenczétlen állapotot ielent e Cometából". 36 A korszak kalendáriumtermését áttekintve a következő megállapításokat tehetjük. A rigmusok dietetikai szabályai egyfelől táplálkozásai tanácsokat tartalmaznak, amelyek köz­lik, milyen ételeket és italokat, fűszernövényeket célszerű az adott hónapban használni, másfelől az évszakok szélsőséges időjárása elleni védekezés szükségességére hívják fel a figyelmet. Az 1582-es detreköi, valamint az 1598-as és 1599-es debreceni naptárak még kuriózumnak számító szexuálhigiéniai tanáccsal is szolgálnak. 37 Az 157l-es és 1572-es bécsi, valamint az 158l-es bártfai kalendáriumok, továbbá a detreköi szabályok májusi passzusai a test tavaszi megtisztításának jegyében egymással összhangban a fürdést ajánl­ják. A naptárrészek a kor négy fő orvosi eljárása közül az érvágás, köpölyözés és purgatio megismertetését szorgalmazzák. Az orvosi beavatkozás időpontjának megválasztásában az égi jelekre hagyatkoznak, ezen rész elvi alapját tehát — akárcsak a betegségekről írott feje­zetét — az asztrológiai világkép szolgáltatja. A tanácsok az emberi testet nem pusztán a természeti év ciklusainak, hanem a csillagos ég változásainak rendelik alá. Ez utóbbi elkép­zelés korunk racionális gondolkodása számára nehezen magyarázható, ám gondoljunk csak a nap- és holdfogyatkozáshoz, üstökösök megjelenéséhez fűződő népi hidelmekre, melyek a fenti eseményeknek az ember egészségi állapotára végzetes hatást tulajdonítanak. 38 Az asztrológia és humorálpatológia felöl közelítve ugyanazt állapíthatjuk meg: az ókori tudás e két egymással összefüggő rendszere töredékesen, durva leegyszerűsítéssel, sőt téve­sen jelenik meg e középkori népi kalendáriumokban. A vulgarizálás következményeképpen a kalendárium által sugallt sziderikus meghatározottságú világkép ellenére használójának felesleges volt előzetes asztrológiai ismeretekkel rendelkeznie. Ha mindezt a magyar és európai kalendáriumtermés prototípusaként számontartott Regiomontanus-féle naptárral 39 vetjük össze, azt tapasztaljuk, hogy az egyes napok mellett ezen naptár minden égitest hely­zetét pontosan feltüntető asztrológiai táblát közöl, s feltételezi, hogy a kalendáriumot forga­tó személy azt használni is tudja. Tizenhatodik századi kalendáriumaink ezzel szemben közvetlen felhasználásra szánt kész jövendöléseket közölnek, ami azt feltételezi, hogy 34 Szintén az élet különböző területeit reprezentáló házbeosztásból fejlődtek ki az egyes planétákhoz rendelt foglalkozási ágak, azaz a planétagyermekek tipikus foglalkozásai. A planétagyermekekről szóló tanok elterjedése — s az asztrológia vulgarizálása — éppen a kalendáriumok hatására, a 16. századra tehető. 35 Litvánia akkor lengyel fennhatóság alatt állt, míg Vilnius a német lovagrend egyik városa volt, tehát valóban két külön országról van szó. 36 RMK. I. 142. A pontokba foglalt intelmek közül a hetes és nyolcas számúak. 3 7 Hasonlót Meister Alexander: Monatsregeln (15. sz.) c. munkájában szintén február hóra találunk, ám ellenkező előjellel. In: Welker, Lorenz Das «latromathematische Corpus», Zürich, 1988. 45., vö. az 1609. évi keresztúri kalendárium vonatkozó passzusával: "boiasagtul magad oltalmazd". In: König György /'. m. 416. 38 Nem véletlen, hogy e kalendáriumok címlapjukon elsők között tüntetik fel az adott évben várható nap- és holdfogyatkozásokat és a feltűnő üstökösöket. 39 Országos Széchenyi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tára. Inc. 1098.

Next

/
Oldalképek
Tartalom