Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

ADATTAR — DOCUMENTS - Kótyuk Erzsébet: „A pestis oly iszonyúan pusztítván támadott" ... Adatok Kárpátalja egészségügyének történetéhez a kezdetektől a 18. századig

testvéröccse, Zsigmond említi az édesanyjuknak 1648. május 19-én írt, Munkácson kelt levelében. Egy héttel később, május 26-án Savanyúvízről, azaz Szolyváról írja levelét, ahová a már említett Sélyei-Tolnai doktorral érkezik. (Itt említjük meg, hogy a szolyvai ásványvízforrás napjainkban is létezik, itt palackozzák a Luzsanszke, Poljana Kvaszove és Nelipinszke nevü, emésztőrendszeri betegségeket gyógyító ásványvizeket.) (Isztorija Gorodov, 1982, p. 427) Az orvosi tudományok XVII. századbeli oktatásában nagy jelentőséget tulajdonítunk annak a ténynek, hogy a külföldi egyetemeken végző orvosaink az itthoni gimnáziumokban és líceumokban tanári állást vállaltak, s tanították az orvosi pályára készülő fiatalokat. Az így felkészített ifjak külföldi orvosi egyetemeken folytatták tanulmányaikat, s diplomával jöttek haza. Gyakorló orvosok is foglalkoztak az e pálya iránt érdeklődő fiatalokkal. Az akkori Ung megyei (Nagy)Kaposon Görgey Pál medicus doktor a protestáns lelkész Tatai Kovács Györgyöt oktatta ki a gyógyítás tudományára úgy, hogy az kiterjedt orvosi gyakorlatot folytathatott, még mielőtt külföldön diplomát szerzett volna. A hollandiai Leyden (Leiden) híres egyetemén 1670-ben, huszonöt éves korában avatták orvostudorrá (Demkó, 1894, p. 355). Görgey orvosi magániskolája 1654 és 1670 között működött Nagykaposon. Életének négy évét az általunk vizsgált vidéken töltötte az erdélyi születésű Enyedi Sámuel orvos és lelkész, aki orvosdoktori címét a hollandiai Utrecht egyetemén szerezte 1653-ban. A következő évben hazatért Erdélybe, s 1660-ig a nagyenyedi református kollégium tanára volt. Ekkor a híres iskolaváros török kézre került, s Enyedi a Mármaros (Máramaros) megyei Husztra menekült Rhédey Ferenc főúri udvarába, ahol 1664-ig tartózkodott (Veress-Honcsarenko, 1989, p. 3). Bereg vármegyében Munkács vára és a hozzá tartozó uradalom a XIV. században az Anjou-uralkodóházból származó személyek — Nagy Lajos király, Erzsébet és Mária királynő — birtokában voltak. Ebben az időben létesítették a pálos rendi szerzetesházat, majd Korjatovics Tódor felesége, Dominika, női zárdát alapított, amelyhez ápolda, hospitál tartozott. Sajnos, többnyire csak közvetett utalások maradtak fenn a templom északi oldalán álló hajdani intézményről. Az 1649-ben Lórántffy Zsuzsanna rendeletére összeállított úrbérben fordul elő, hogy „Munkácson az ispotályhoz paraszt fundus [birtok] foglaltatott üdvözült urunk kegyelmességéből", később a malmokról szóló jelentésben olvashatjuk: „Ezen malomnak szombaton reggeltől fogva vasárnap estvéig való jövedelme a munkácsi ispotálybéli szegényeknek és scholabeli [iskolabeli] deákok sustentatiójára jár" (Lehoczky, 1997, p. 23). Báthory Zsófia 1660-ban rendelkezik a malom jövedelméről a munkácsi ispotálybeli szegények javára. Egy 1699. évi úrbérben az előbbiekre vonatkozóan azt találjuk: „Ispotályházfél sessio [jobbágytelek], régi collátio, plébános uram lakik benne. " II. Rákóczi Ferenc fejedelem korában, 1705-ben az ispotály protestáns kézre került, s a malom jövedelmét ismét megosztották az iskola és az ispotály között. (Lehoczky, 1997, p. 23). Ungváron az első járványbizottságot az imént említett évben hozták létre a Kárpátok túloldaláról érkezők megfigyelésére, a „ tapadás nyavalya "-ban szenvedők kiszűrésére és feltartóztatására. Egészségügyi biztosokat — sanitatis comissarius — is alkalmaztak, akik elsősorban borbély-sebészek közül kerültek ki. A biztosok feladata a fertőző betegségek helyének felderítése és az esetek azonnali jelentése volt. Ha betegség ütötte fel fejét a felügyeletük alá tartozó valamelyik településen, kötelesek voltak azt a megyei hatóságnak jelenteni. Az ország népességi viszonyairól azt kell tudnunk, hogy a török politikája, a német zsoldosok garázdálkodása, a pusztító járványok és a háborúskodások következtében a lakosság