Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kiss László: A váltóláz természethistóriájának vázlata dr. Topperzer Tamástól
„peremjelenségnek" tekintette azt. 112 Csupán néhány éve tört meg a jég Bleker monográfiájának megjelenésével. 113 A természethistóriai irányzat több jellemvonása — nagy esetszámon szerzett tapasztalat, a betegség folyamatként való észlelése, a kóresetek egyediségének kiemelése stb. — kimutatható Topperczer monográfiájában. Tudva, hogy Schönlein alig publikált, előadásainak gyűjteménye pedig az 1840-es évek elején jelenik majd meg, további rejtélye a Topperczerkéziratnak: szerzője honnan, miképp szerzett tudomást a természethistóriai nézetekről? A honi „hivatalos" irányzatot képviselő Orvosi Tárból aligha. Még három évvel a Topperczer-kézirat megszületése előtt is csupán a Brown, Rasori, Hahnemann és Broussais nevével fémjelzett „orvosi rendszerekről" olvashatott az Orvosi Tárt forgató orvos. 114 Ennek ellenére Schönlein betegségfelfogása terjedt a Lajtán innen is: 1839-ben Czilhert Róbert éppen a váltókorokról értekezve — igaz, csak lábjegyzetben — hivatkozik Schönlein váltókor-klasszifikációjára. 115 Nincs kizárva az sem, hogy Topperczer egy „nyugati" tanulmányút során hallgathatta Schönleint, s lett a híve, mint 1842-ben Török József. 116 Topperczer Tamás 1836-os terjedelmes és értékes kéziratának leíró jellegű ismertetését csak figyelemfelhívónak és további kutatások, elemzések ösztönzőjének szántuk. A kézirat orvos- és filozófiatörténeti szakmai értékelését a kor többi, elsősorban német nyelvű, hasonló szellemű munkáival összevetve, komparatív elemző módszerrel kell majd elvégezni. LÁSZLÓ KISS, MD 93008 Ciliská Radvan 284 SLOVAKIA SUMMARY The bequest of the great Hungarian radiologist, Béla Alexander (1857—1916) is kept in the Levoca Territorial State Archives (Slovakia). Under the number 271 there is a 220 pages long, easily readable Hungarian manuscript, with the title The sketch of the natural history of intermittent fever written by a certain Dr. Tamás Topperczer. The text — composed probably for publication — is unnotated, so the present article could only analyse the text itself concerning the sources and the medical attitude of the author. While Topperczer stresses even in the title of his work, that he was going to sketch the „natural history" of malaria, the author of the present article supposes, that Topperczer must have been a follower of J. L. Schönlein. Schönlein, an opponent of Schelling's theory, was the founder of the so called "natural historical school" (naturgeschichtliche Schule). While the followers of Sendling emphasized that illness could be treated on an exclusively theoretical ground, Schönlein's school based its nosology on experience. Several characteristics of the natural historical doctrine — e. g. experience gained by multiple experimentation, viewing 112 Lichtenthaler, C: Geschichte der Medizin — Ergänzungsband. Köln, 1988, 361. old. 113 Bleker, L: Die Naturhistorische Schule (1825—1845). Stuttgart, 1981. 114 Varga, L: Az újabb kor orvosi rendszerei. Orvosi Tár, 1833, IX. kötet, 172. old. 115 Orvosi Tár, 1839, II. félév, 23. szám, 356. old. 116 Vida M.: Török József (1813—1849). Orv. Tört. Közi, 147—148. (1994), 83. és 90. old.