Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Magyar László András: Agrippa szatírája az orvosokról
Csakhogy ezzel nincs vége a történetnek, hiszen Beroaldo — mint műve előszavában maga is elismeri — szintén idegen forrásból merítette anyagát: „a régi szónokok iskolájának egyik con trovers iáját" használta föl declamatiojához. 8 Minthogy viszont a declamatio római, pontosabban latin műfaj volt, sőt a „controversia" kifejezés az idősebb Seneca előtt (azaz kb. i. e. 50 előtt) egyáltalán nem szerepel sehol, 9 a forrást a Kr. e. 1. század közepe utáni időkben kell keresnünk. Az idősebb Seneca declamatio-gyüjteményében ugyan nem található hasonló tárgyú munka, de hamar meglelhető a minta a legszínvonalasabb, s a grammatikus-iskolákban az ókor óta folyamatosan használt szónoklattani gyűjteményben, a Quintilianus-corpusban. A Declamationes minores címen ismert gyűjtemény 268-as számmal jelölt declamatioja 10 ugyanis pontosan a Beroaldus-szónoklattal megegyező problémából indul ki, noha Quintilianusnál a szónok és a filozófus nem, csupán az orvos beszél, így tehát, értelemszerűen, számos később felbukkanó motívum hiányzik. (Ebben a textusban csupán a szónokot és a filozófust szidalmazzák, az orvostudomány dicsérete pedig csak egyetlen bekezdésre szorítkozik.) Beroaldo szövege több más szempontból is eltér a Quintilianusétól, mégis szinte bizonyos, hogy pontosan ez volt az az ókori minta, amelyre az olasz humanista előszavában hivatkozott. S vajon létezhettek-e a Beroaldo által fölhozott, de a Quintilianus-szövegből hiányzó orvosellenes vádaknak közvetlen mintaképei? Erre vonatkozóan csak találgathatunk. A declamatio, illetve a controversia és a diatribe műfajának kapcsolatairól jelentős szakirodalom áll rendelkezésünkre," ám az orvos-filozófus-szónok-vita eredetijét a fönnmaradt szövegek közt nem sikerült megtalálnom. De a diatribén kívül egyéb előzmények is valószínűsíthetők: mind a görög közép- és új komédiában, mind pedig az ebből merítő Plautusnál számos motívum, különösen pedig a tudatlan, de nagyképű és pénzéhes orvos alakja íol-fölbukkan, sőt kifejezetten kedvelt figura. 12 Valószínű hát, hogy a szónoklattan orvos-szidalmazó közhelyei részben ezekből a komédiákból veszik eredetüket. Az irodalmi előzmények meglétére utal az a tény is, hogy a hasonló rhétorikai gyakorlatok — különösen a köztársaság bukásának éveitől — általában nem konkrét eseteket dolgoztak föl, hanem egy meghatározott témakörben 13 kiötlött, tehát fiktív, többnyire regényekből, drámákból kölcsönzött helyzeteken alapultak. A szónoklattani oktatásban az ókor óta folyamatosan használták e declamatio-példatárakat (Senecáét, Quintilianusét), s mint már mondtuk, való„unam de schola priscorum declamatorum controversiam pertractabo" Seneca the elder: Declamations. Tr. et ed. by. M. Winterbottom. Cambridge —London, Cambridge Un. PressHeinemann, 1974. Controv. 1. Praefatio 12. (I. 12.) The minor Declamations ascribed to Quintilian. Edited with commentary by Michael Winterbottom. Berlin — New York, W. De Gruyter, 1984. (Texte und Kommentare. Bd. 13.) 59—62., ill. Marci Fabii Quintiliani declamationes majores et minores... ed. Johannes Josephus Dussault. Vol. VI. Parisiis, Lemaire, 1824. Deel. CCLXVIII. (100—105.) „Contendunt orator, medicus, philosophus de bonis patris, qui testamento eum heredem relinquerat, qui se probasset amplius prodesse civibus". Der kleine Pauly. München, DTV, 1979. Nachträge. 1577—1578. Antiphanes-nél, Theophilosznál, Philemónnál éppúgy, mint Menandrosznál kifejezetten kedvelt komikus alak az orvos. Cordes, Peter: Iatros. Das Bild des Arztes in der griechischen Literatur von Homer bis Aristoteles. Stuttgart, F. Steiner, 1994. (Palingenesia XXXIX.) 58—63. A declamatiók tárnája általában az örökség, nemi erőszak, különös bűnesetek, házasságok stb. körül forgott. Kennedy, George: The art of rhetoric in the Roman World 300 BC—AD 30. Princeton, Princeton Un. Press, 1972.315.
