Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Kapronczay Katalin: Cenzúrai reformok a felvilágosodás szellemében
1745-ben egyetlen dolog volt világosan érthető, nevezetesen az, hogy valamennyi művelődési reformot csak az autoritást élvező egyetemmel és a privilegizált helyzetben lévő jezsuitákkal szemben lehet megvalósítani. Az is egyértelmű volt, hogy az általános kulturális színvonal emelése érdekében végrehajtott oktatási reform cenzúra-reform nélkül, vagy egy cenzúra-reform oktatási reform nélkül csak részmegoldás lenne. 4 Ehhez a kézenfekvő, bár sokakban ellenállást kiváltó, felismeréshez egy — a fejlett polgári Hollandiából származó — tudós orvos, Gerard van Swieten (1700—1772) jutott el, aki 1745-ben Mária Terézia személyes meghívására érkezett Bécsbe, mint az uralkodói család udvari orvosa. Az udvari orvos tisztével hagyományosan együtt járt a Hofbibliothek prefektusi megbízatása is. Ez koránt sem egyszerű könyvtárnoki munkát jelentett, hanem — figyelembe véve a kapcsolódó feladatokat — a kulturális és tudományos élet sok területén átívelő, összefogó és irányító pozíciónak számított. Mind a prefektusi, mind az udvari orvosi kinevezés meglehetős szabadságot biztosított tevékenysége gyakorlásában, hiszen közvetlenül az udvar fennhatósága alá tartozott. Független volt az egyetemtől és mégis széleskörű betekintése volt a tudományos élet valóságába és általában az ország művelődési állapotába. Lehetősége nyílt arra, hogy a Hofbibliothek előcsarnokában modern szemléletű orvosi előadásokat tartson a nagyrabecsült mester, Hermann Boerhaave (1668—1738) nyomán haladva. Az osztrák közegészségügy, oktatásügy — ezen belül a cenzúra — megreformálásának nagy munkáját nem tudta volna megvalósítani, ha nem talál magának szövetségeseket. Elsősorban kell említeni azt a bensőséges barátságot, amely Mária Terézia és közte létrejött az évtizedek során. Az uralkodónő minden helyzetben kikérte a véleményét, bízott benne, megvédte a gáncsoskodókkal szemben. Segítségére voltak továbbá mindazok a tudós fők, akik hozzá hasonlóan a felvilágosult eszmék bűvkörében küzdöttek a műveltség és a tudomány fejlesztése érdekében. Itt gondolunk például Joseph Sonnenfelsre (1733—1817), akivel a Generale Normativum elveinek kidolgozásában együttműködött. Egy gondolat erejéig ki kell térni arra téves értelmezésre, amely több feldolgozásban megfogalmazódott. 5 Ezek azt állítják, hogy a tereziánus, majd a jozefinista átalakulást, gyakorlatilag az egész osztrák felvilágosodást nagy mértékben a janzenista, reformkatolikus áramlatoknak lehet tulajdonítani. Sőt úgy vélik, hogy van Swieten közvetítésével kerültek ide a Németalföldről a janzenista eszmék. Egyesek még azt is tudni vélik, hogy janzenismusa miatt elűzték volna hazájából. 6 A valóság az — higgadtan felmérve a kérdést —, hogy semmiféle adat nem utal arra, ami van Swieten harcos janzenismusára utalna. A különféle vallási irányzatok együttélése megszokott volt számára, toleranciája pedig abból táplálkozott, hogy a javarészt protestáns Hollandiában ő éppenséggel a kisebbségnek számító katolikusok közé tartozott. Vallásosságához nem férhetett kétség, hiszen akkor Mária Terézia nem választotta volna bizalmi emberévé sem. Van Swieten levelezéséből kitűnik, hogy a bécsi meghívást nem menekülésként, karrier reményében 4 Klingenstein, Grete: Van Swieten und die Zensur, in: Gerard van Swieten und seine Zeit. Hrsg.: Erna Lesky, Adam Wandruszka. Wien—Köln—Graz, Böhlau Verl., 1973, 93—106. 5 Kókay György: A magyar hírlap- és folyóiratirodalom kezdetei. Bp., Akadémiai K., 1970, 42—51. 6 Winter, Eduard: Der Josephinismus. Die Geschichte des österreichischen Reformkatolizismus. 1740—1848. Berlin, 1962.