Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Kapronczay Katalin: Cenzúrai reformok a felvilágosodás szellemében
fogadta el. Hosszas töprengés és lelki tusakodás után vállalta el a felkínált lehetőséget, mivel az udvari életet, a velejáró címeket, rangokat meglehetős gyanakvással és kevés szimpátiával szemlélte. Azon honfitársai, akiket később Bécsbe hívott, sem egyházi emberek voltak, hanem természettudósok, pl. a botanikus, kémikus Nicolaus Joseph Jacquin (aki egy időben a selmeci akadémián is tanított), vagy az orvos pályatárs, Anton de Haen. A holland polgárság felvilágosult eszméit, a közérdekért való munkálkodásra való fogékonyságot hozta magával. Nem vitatható, hogy a Habsburg birodalomban minden területet átszőtt az egyház működése. Bármiféle reformról volt tehát szó — oktatásügy, cenzúra — az szükségképpen az egyházzal való konfliktust eredményezte. Amikor van Swieten konfliktusba keveredett a jezsuita cenzorokkal, annak alapja nem vallásellenessége volt, csupán az elmaradottság, bigottság, babonásság terjedését próbálta megakadályozni. Felháborítónak tartotta azt, hogy egy tudományos orvosi szakkönyvet az anatómiai illusztrációk miatt tiltsanak be. Mindezek alapján nem túlzás azt mondani, hogy a felvilágosult polgár, az új természettudományos felfogást hirdető orvos együttműködése az újtípusú — felvilágosult abszolutista — uralkodónővel valóban komoly eredményeket hozott. 7 ' 8 Az orvosképzésre, majd a közegészségügy rendszerének kialakítására vonatkozó javaslatok, rendelkezések, majd a tényleges intézkedések hosszas előkészítés eredményeként, több éves munka nyomán alakultak ki. Van Swieten már 1749. januárjában beterjesztette az orvosi karra és az orvosképzésre vonatkozó reformtervezetét, de a jogi kar vonatkozásában ez csak 1751-ben született meg. Erre az évre datálható az új cenzúra-tervezet is, amely alapelveiben már különbözött az előzőektől. Az 175l-es rendelkezés már egy lényegileg szekularizált formát vitt tovább. Az egyetemek ugyan nem lettek a cenzúrai jogtól megfosztva, de módosult a bizottság összetétele. A könyveket négy kategóriába osztották és felülvizsgálatukkal az illető szakterületen kvalifikált tudós embert bízták meg. Egy kategóriába kerültek a történelmi, államjogi és politikai müvek, a jogi müvek alkották a második kategóriát, a teológiai és filozófiai munkák továbbra is a jezsuiták kezében maradtak, míg az orvosi és természettudományos publikációk cenzúrázására nem találtak alkalmasabb embert, mint a császári udvari orvost. A cenzúra-bizottságban Mária Terézia mindenképpen kulcsszerepet szánt van Swietennek, sőt 1759-ben őt tette meg a Zensurkommission elnökévé. A cenzúrai mechanizmust az 1750—60-as években több rendelettel és leirattal szabályozták és módosították, amely rendelkezéseknek összbirodalmi érvényességük volt, tehát Magyarországra is vonatkoztak. Nem szándékozzuk itt és most részleteiben boncolgatni ezeket a törvényeket, hiszen a cenzúra általános történetére vonatkozó feldolgozásokban ez már megtörtént. Célunk az, hogy a 18. századi cenzúrai változásokból azokat a vonatkozásokat emeljük ki, amelyek az orvos- és természettudományi szakirodalom alakulására befolyást gyakoroltak. Ehhez nyújt értékes adalékokat az a van Swietentől származó könyvjegyzék, amelyet a bécsi Nationalbibliothekben őriznek. Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp., Akadémiai K, 1980, 283—288. Schönbauer, Leopold: Das medizinische Wien. Wien, Urban und Schwarzenberg, 1947, 136.
