Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban
Jóllehet a curriculumban nem találunk az újplatonizmus rendszeres oktatására vonatkozó utalást, arra mégis van adat, hogy az újplatonizmus szelleme elérte az egyetemeket. Azon túlmenően, hogy a párizsi egyetem tanára, Jacob Faber Stapulensis az Arisztotelésztanulmányok franciaországi megújítója, az „Arisztotelész-reneszánsz megteremtője", 176 az újplatonista irodalmat buzgón tanulmányozza és műveli — a Firenzei Akadémia tanainak is tisztelője. Hogy a Platói Akadémia tanai Franciaországban, nevezetesen a párizsi egyetemen aránylag korán utat találtak, azt Gaguinus Ficinohoz, 1496-ban írott egyik levele tanúsítja, amely szerint tanárok, diákok egyaránt ünneplik Ficinot. 177 A párizsi egyetem ennek ellenére Arisztotelész fellegvára marad. A párizsi egyetemen már a 13—14. század fordulóján egy olyan reformmozgalom indult el, mely a legisták és kanonisták filozófiai véleményeltéréséből fakadt és nem csekély mértékben befolyásolta az orvosi stúdiumot. Fokozta ezt a feszültséget az averroisták racionális arisztotelizmusa. A jogász Petrus de Bosco (Pierre Dubois) ezt a reformot megfogalmazó írásából kitűnik, hogy a reform valamennyi fakultást érintette. Mint kifejti, az orvosok számára is szükséges a stúdium in logicalibus, amihez kapcsolódik a naturalis scientia. 11 * Aki orvos akar lenni, annak már bevezető tanulmányaiban, tehát az ars stúdium alatt, az egész arisztotelész naturáliát el kell sajátítania, hangsúlyozza, az egyes részleteket is külön megjelölve: „Ut de materia prima, de forma, compositione ejus, generatione, corruptione, de quolibet sensu, ejus objectis, de quolibet potentia animae, operationibus et naturis earum, de elementis naturae et operationibus eorum de corporibus coelestibus, naturis, influentiis et notibus eorum". 119 Feltűnő, hogy Dubois egyetlen más fakultás studiosusától sem kíván olyan mértékű átfogó tudást, mint az orvostól: „Et valde magnum est omnium scientiarum principia cognoscere, vei saltern non ignorare ". 180 Az arisztotelizmus egyedülálló helyet foglal el a latin kultúrában. Arisztotelész művei nemcsak az egyes tudományágak fejlődését befolyásolták, de minden egyetemi fakultás A 16. századi egyetemen a matematika tanszék több professzora orvos volt, nem egy később, vagy éppen előbb a medicina tanára. A matematika keretében előadott diszciplínák között találjuk az asztronómia mellett az asztrológiát, optikát, mechanikát. Az asztrológia nemritkán szerepel a vizsgakérdések között, illetve a disputációk tárgya volt. Az oxfordi egyetem tézisei között találjuk pl. 1590-ben az „An divinatio astrologica sit probanda?" vagy 1593-ban az „An chymicus sit philosophus?" című téziseket (Clark, A. ed. Register of the University Oxford. Vol. II. 1571—1822, 175.) másrészt a következő században, talán az időnkénti túlzások miatt az oxfordi statútum 1619. évi megújításakor kifejezetten tiltják az előadott tárgyak okkult vonatkozásainak előadását (Gibson, S. (ed.). Statuta antiqua Universitatis Oxoniensis, Oxford 1931, 529). A medicina és a matematika, valamint a medicina és az asztronómia, ill. asztrológia együttes egyetemi oktatásának kérdését az orvosoknál külön dolgozatban tárgyalom. Cassirer jelzője, op. cit. (1927) 93. „Virtus et sapientia tua Ficine" — írja — „tanta in nostra Academia Parisiensi circumfertur, ut cum in doctissimorum virorum collegiis, tum in classibus etiam puerorum tuum nomen ametur atque celebretur" (Rob. Gaguini Epistolae et Orationes, Ed. Thuasne, Paris 1903/4, II. 20.) P. Mesterwaldt alapján idézem, aki a teljes szöveget közli (Die Anfänge des Erasmus, p. 165.). Robertus Gaguinus (meg. 1501) a trinitarius rend későbbi generálisa 1463 óta volt a párizsi egyetemen előbb a retorika, majd a kánonjog tanára, történész, filozófus, XI. Lajos könyvtárosa. Történelmi müvei is megjelentek. Giovanni Pico két munkáját franciára fordította (Jöcher Alig. Gelehrten Lexicon 11/825). Vö. Zeck, E.: Der Publizist Pierre Dubois. Berlin, 1911., valamint Langlois, Ch. V. La vie en France au moyen âge. Paris 1928. 60. Langlois: op. cit. 61. Langlois: wo.
