Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban

Descartes közötti intervallumban a filozófiailag is iskolázott természettudósok és orvosok érdeklődése inkább manifesztálódik az általuk megfogalmazott kérdésekben, mint a válaszokban. Egyik gyakran feltett kérdés a tudomány mibenléte, a tudomány lehetséges definíciója, a kor tudomány fogalmának meghatározása. A medicina oktatását, az orvosok filozófia-stúdiumait elveiben ez a tudományfogalom határozta meg a 16. században is. A valóság iránti csaknem szenvedélyes érdeklődés, mely a reneszánszban ébredt fel, először az ember erkölcsi-társadalmi lénye felé fordul. A 15. század vége felé egyre inkább, mint természeti lény válik az érdeklődés tárgyává az ember, és ezzel az érdeklődés központjába kerülnek a természettudományok is. A megismerés körének erről a kiterjedéséről, a stúdium humanitatis mellett a medicina és a természettudományok megnövekedett jelentőségéről, a kortársak személyes írásai is tanúskodnak. Ez olvasható a paviai orvosprofesszor Girolamo Cardano (1501—1596) önéletírásában is. A reneszánsz-humanizmus jólismert alakja, aki matematikusként, fizikusként, filozófusként és orvosként egyaránt jeles alakja volt kora tudományának, kortársai „ vir inventionum " jelzővel illették, míg a zseniális, de nyughatatlan, gyakran kötekedő tudóst Haller „vir mirifici ingenii — sed instabilis et inquietus"-nak titulálja, önéletrajzában fejtegeti nézeteit tudomány fel fogásáról. A De vita propria és az ezt mintegy kiegészítő De propriis libris c. müveiből kitűnik, hogy az egyes diszciplínák (ma azt mondanák szaktudományok) önmagukban nem elegendőek. Enciklopédikus tudásra van szükség. A filozófia, medicina és a humaniórák mellett a diszciplínák egész sorát tekinti egy tudós elme számára nélkülözhetetlennek.

170 Ebben a tudáskatalógusban a klasszikus tudományos diszciplínák, a logika, geometria, matematika mellett, a természettudományoktól el nem választhatóan, ott szerepel az asztrológia és a mágia is, a tények racionális megismerésének szándékával látszólag teljes ellentétben. A reneszánsz ember azonban a valóságot teljes egészében akarja megismerni. Cardano ugyan hangoztatja, hogy távol tartja magát attól a mágiától, ami „varázslattal foglalkozik, rossz szellemeket idéz", tehát az úgynevezett démoni vagy fekete mágiától.

171 Ez azonban nem zárja ki, hogy Cardano a matematikus, az egzakt fizikus, a racionalitásra törekvő orvos és filozófus kora sok más tudósához hasonlóan, a természetes vagy fehér mágiát ne tartaná megfelelőnek ahhoz, hogy segítségével az emberi szellem korlátozott tudását bővítse, hogy mélyebben hatolhasson be a természet titkaiba.

172 Ebből az aspektusból a mágikus gondolkodás ebben a korban a ráció170 De vita propria LIV. In: Hieronymi Cardani Opera omnia, Sponius, Lyon 1663. (ennek facsimile kiadása A. Buck bevezetésével Stuttgartban 1966-ban jelent meg, itt Cap. XXXVIII. 2. (Ld. még Buck, A.: Cardanos Wissenschatsverständnis in seiner Autobiographie. Sudhoffs Archiv 60 (1976) 1—11.) — De libri propriis — ac de mirabilibus operibus in arte medico factis. Lugd. 1557. Filozófiai müveiben kifejezett arisztotelizmusa mellett újplatonista tanok is felismerhetők (Opuscula medica etphilosophica Basel, 1566 — az 1663. évi Opera omnia kiadásban.) 171 Vita, XXXIX. 31. '

72 Az asztrológia Cardanonál a „mágia divinatrix" része. (De venenis I. 17. Opera omnia, VII. 298, vö. még Buck: op. cit. 10.) Cardano számára a természetes módon nem magyarázható jelenségek megismeréséhez bizonyos személyes adottságok is szükségeltetnek, amiket ő a maga személyét illetően sajátos tulajdonságként (proprietas), mint splendort, egy bizonyos szellemi ragyogást, másutt mint saját „szellemet" (spiritus) ír le (Vita XVIII. 30. Vita XLVII.). Valójában a tehetségről és az intuícióról van itt szó. Ez a gondolat Franciscus Patríciusnál (Francesco Patrizzi de Cherso, 1529—1597) is megtalálható, aki azt írja, hogy a tudás nem egyszerűen objektív logikai-metafizikai folyamat eredménye. A tudás lényeges része a megismerés tárgyára irányuló egyfajta intenció („intensio cognoscentis in cognoscibile"). Panarchias Lib. XV; de intellectu — Nova