Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban

filozófusok és mindkét tárgyat művelő tanárok. A klasszikusokat követően olasz humanisták foglalkoztak legbehatóbban a medicina-filozófia coniunctiojának elvi kérdéseivel. A neves történész és jogtudós, a firenzei köztársaság titkára Benedetto Accolti írt egy könyvet kora kiválóságairól. Az orvosokat a filozófusokkal egy szekcióban tárgyalja „általános" filozófia cím alatt, mivel „ az orvoslás művészete fdozófia nélkül alig művelhető".

139 A kortársak közül a medicina és filozófia viszonyáról, beleértve a tanításban és tanulásban elfoglalt helyüket is, Jacopo Zabarella írt a legrészletesebben. Jacobus Zabarella (1533—1589), kora egyik „legsikeresebb" mindenesetre legeredetibb filozófusa. Itália határain messze túl ismert és elismert „logikus", az ún. paduai filozófiai iskola képviselője. 1553-ban kapta fokozatát Páduában, ahol 1563-ban a logika professzora lett. 1568-tól haláláig a logika mellett természetfilozófiát adott elő. Zabarella tekintélye a maga korában és a következő századokban oly nagy, hogy egyesek egyenesen Arisztotelész helyére léptették.

140 Jórészt általános tudományelméleti fejtegetéseiben (De naturalis scientiae constitutione) a tudás és tudomány struktúráját vizsgálva, az orvosi tanulmányok előfeltételének tartja a filozófia tanulását. Nem lehet jó orvos az, aki egyszersmind nem jó természetfilozófus. A természetfilozófia szolgál a tudomány szerkezetének (constitutio) alapjául, amit ezután az orvostan átvehet s a gyakorlatba átültethet. Zabarella az orvosi tudáson az elméleti felkészültséget érti. A jó orvosnak egyúttal természetfilozófusnak kell lennie, miképpen nem lehet jó törvényalkotó sem az, aki nem eléggé járatos a morálfilozófiában. „ Quamobrem sicut bonus medicus esse non potest, qui non sit philosophus naturalis, ita nec bonus legislator, qui non calleat moralem philosophiam. Inter eas tarnen illud interest, quid medicina solam effectionem respicit, philosophia naturalis non effectionem, sed solam scientiam... "

141 Annál is inkább igaz ez, mivel a medicina fiziológiai ismereteit a termé„Quid enim nobilius quam Parisiis et in nonnullis Italiae et Hispániáé urbibus Scholae? quos inter et medicos annumero, quoniam ipsorum in Philosophia praecipuum stadium est, sine qua certe medicináé ars minime investigare potuisset (kiemelés tőlem Sch. E.) Benedicti Acolti Aretani dialógus de praestantia virorum sui aevi... ed. Benedetto Bacchini, Parma, 1689. p. 122. Újra kiadta C. G. Galletti Firenze, 1866. Petersen op. cit. 199.; iöcher. Allg. Gelehrten Lex. p. 2127. Jacobus Zabarella: De rebus naturalibus libri XXX.; a majna-frankfurti 1607. évi kiadás alapján. Cap. XXXIII. pag 102. Zabarella az átlagosnál messze nagyobb érdeklődését a medicina iránt minden valószínűség szerint tanára Tomit anus keltette fel. Bernhardinus Tomitanus (1517—1576) költő, fdológus, filozófus és orvos, 1535-ben szerezte e két utóbbi tárgyból doktorátusát szülővárosa, Padua egyetemén. Mielőtt 1543-ban a logika rendes tanára lett, magánelőadásokat és nyilvános filozófiai és poétikai felolvasásokat tartott az ún. paduai logikai iskola keretein belül. Itt és ekkor kezdte meg felolvasásait Arisztotelész műveiből. Előadásai alapján írta meg egyik legolvasottabb tankönyvét: Introductio ad sophisticos elenchos Aristotelis, amit az Animadversiones in I. posteriorum Aristotelis és a Solutiones contradictionum in Averrhoe et Aristotele követtek. 1543-ban a paduai egyetemen a logika rendes tanáraként tartott rendkívül népszerű logikai előadásai nemcsak az egyetem falain belül de Itália határain túl is nagyhírűvé tették. Tanítványai között sok, később nagyhírű tudóst találunk. Éveken keresztül volt hallgatója Jacobus Zabarella is. Azt a szabad szellemet, a kutatási szabadsághoz való ragaszkodást, amit Zabarella oly konzekvensen hirdetett, már Tomitano is képviselte. (1554-ben az inkvizíció protestantizmussal vádolja két Erasmus-mü fordítása kapcsán). 20 évi filozófia-logika tanítás után, melynek kapcsán a medicina teóriáját soha nem hagyta figyelmen kívül, rámutatva a két diszciplína szoros összefüggésére, az orvosi fakultás elméleti katedrájára szeretett volna átmenni. Ezirányú kérését azonban elutasították, mondván elégedjék meg azzal a nem csekély dicsőséggel, amit a filozófiai fakultáson ért el, tanítsa tovább a logikát, „amiben messze többet ért el, mint mindenki más" (Jöcher. IV/l246). Ez a válasz olymértékben kedvetlenítette el, hogy feladva katedráját, Velencébe költözött, ahol a továbbiakban kizárólag medicinával foglalkozott. Nem hanyagolva el az elméletet sem, igen kiterjedt praxist folytatott. A morbus