Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban
csak óvatosságból, esetleges támadások elkerülésére hivatkoznak egy vagy több klasszikus auktorra. A sok újat publikáló Fernel Arisztotelésztől Galénoszon át egy sor tekintéllyel erősíti igazán új közlendőit. Taurellus az emberi auktoritás minden kényszerét elveti. A filozófiának szabadnak kell lennie. Egy ember tekintélye sem befolyásolhatja a tudóst, aki csak szabadon kutathat. Taurellus az ugyancsak filozófus-orvos Jacob Schegk tanítványa volt, akit „peripateticorum princeps "-nek nevezett, nála a tiszta Arisztotelészt hallgatta. Arisztotelésznek nem a tekintélyét, a tudását tisztelte. 132 A medicina oktatása szempontjából különösen fontosak fizikai lekturáiban elhangzott fejtegetései, melyek szerint egyetlen természettudós sem állíthat többet, mint amennyit számára a tapasztalat nyújt, ezért a tudományok elvei a metafizikához tartoznak. Ez a felfogás Taurellust a megújított tudományok és a filozófia egyik legjellegzetesebb képviselőjévé teszi. 133 Az orvos Taurellus magáévá teszi mindazokat a tapasztalatokat és eljárásokat, melyeket az orvostudomány legújabb képviselői, a neotericusok hirdetnek, túljutva Hippokratész, Arisztotelész, Galénosz nem igazolt tanain, de csak a nem igazolt, ill. valószínűtlen, a kor tudásával ellentétes állítást vetve el. Előadásai az altdorfi egyetem orvosi karán ezt a tézist tükrözik. A filozófiában éppúgy önálló utakat járt, mint a medicinában és a botanikában. Arisztotelész híve, de nem feltétel nélkül. Nem követője a skolasztikus Arisztotelész-kommentátoroknak, amint az írásaiból kitűnik. 134 Taurellus jól válogat, filoVö. Synopsis Aristotelis Metaphysices. (1596) p. 72. és Med. Praed. Meth. Praefatio. Discussionum metaphysicarum et physicarum libri IV. Már a cím is a lényegre utal. Ld. még Phil. Triumphus 80, 85 és 90., továbbá Metaphysices universalis Partes quatuor, valamint a Med. Praedict. Meth. előszavát. Az „ingeniosissimus professor", ahogy Leibniz nevezi (olvasható: Joachim Friedr. Felieméi „Otium Hannoverianum sive miscellanea ex ore ... G. G. Leibnitii" Lipsiae, 1718 pag. 141), altdorfi professzorként írja az orvostörténelemben eddig nem ismert, a filozófiatörténetben sem említett emblémagyüjteményét: Emblemata Physico Ethica Naturae Morum (Nürnberg, 1590). Ezt a kiadást még kettő követi, 1612-ben és 1618-ban. Utóbbi editiókhoz csatlakoznak az ugyancsak alig ismert,, Carmina funebria Nie. Taur. " Mint ez az ad lectorem prefatióból kitűnik, a distichonokban írott versek és ábráik kifejezetten didaktikus céllal készültek. Az előszóban megírja, hogy már az emblémagyüjtemény kézirata is annyira megnyerte tanítványai tetszését, hogy kérésüknek tett eleget, amikor az Emblematát nyomdába adta, megértvén, hogy a filozófiai tankönyvek sztoikus szigora (stoica austeritas) nem minden studiosusnak teszi könnyűvé a tanulást. A poéma viszont a hozzátartozó illusztrációval kedvező forma a memorizáláshoz. Az előszó hangvétele és a könyv keletkezéstörténete azt bizonyítja, hogy Taurellus nemcsak jó, de kedvelt tanár volt. Synopsis Metaphysices Aristotelis. (Hanau 1596). Ennek a kortársak által megtámadott írásnak Jac. Wilhelm Feurlein nyújtott védelmet egy dissertatio apologeticában (Jöcher, 1029), a „Taurellus defensusban", melyet Taurellus, általa újra kiadott Metafizikája elé helyezett: Dissertatio apologetica pro Nicolao Taurello philosopha altdorfiano atheismi et deismi iniusto accusato et ipsius Taurelli Synopsis metaphysices ob rarietatem récusa cum annotationibus editoris. (Nürnberg 1734). A nagytekintélyű Jacob Schegk (1511— 1587) orvos- és filozófus professzor igaz tanítványaként nem elvileg bírálta Arisztotelész követőit, inkább korrigálni kívánta munkáikban azt, ami nem felelt meg kora tudásának. Ennek kapcsán fejtette ki mindig saját véleményét. így igazgatja helyre több Arisztotelész-kommentárjában Piccolominit és követőit: OvpavoXoyia hoc est physicarum et metaphysicarum discussionum de caelo libri II. adversus Franciscum Piccolominem aliosque peripateticos. (Arnberg, 1603). Hasonló olvasható a Koapokoyia hoc est de mundo libri II-ben (Arnberg, 1808). A De rerum aeternitate (1604) pedig az a négy részből álló metafizika, „in quibus placita Aristotelis, Vallesii, Piccolominei, Caesalpini, Societatis Coninbricensis aliorumque discutiuntur, examinatur atque refutatur" Arisztotelészt sem kíméli, követőinek „tévedéseit" újból és újból kiigazítja. Tíz Arisztotelész kommentárja közül a metafizikán kívül, főleg a De elementis és a De anima szerepel az egyetemi könyvlistákon. (Taurellus Arisztotelész kommentárjainak bibliográfiáját ld. Latin Aristotle Commentaries, ed Ch. Lohr, 1986, 449-450.)
