Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Schultheisz Emil: Filozófia a humanizmuskori orvosi stúdiumban
másutt még igen hosszú ideig a teológia ancillája maradt. 77 1 5 20 után a német egyetemeken a melanchthoni reformot követően a fizika-természetfilozófia előadásakor ügyeltek arra, hogy a régi szövegeken alapuló kommentárok helyett, az újonnan fordított, eredeti és tiszta Arisztotelész szövegeket használják az ún. lectio textualis formájában. így pl. a wittenbergi egyetemen a humanista orvos, Wittenbergben a filozófia, majd Marburgban a medicina professzora, Janus Cornarius az új Arisztotelész alapján praelegált. A filozófián és orvosi tárgyakon kívül Cornarius görög grammatikát és latin grammatikát adott elő, utóbbit Prisciamis alapján. 78 Az angol egyetemek Arisztotelész-recepciójának, gyakorlatának késői, de igen jellemző példája Harvey felfedezése és előadásainak sora. A specializáció, melynek gyökerei a későközépkorig nyúlnak vissza, a humanizmus korában, főként a 16. század második felében logikai és természetfilozófiai írásai nyomán kap új lendületet. A l'uomo universaléból Arisztotelész segítségével lesz professzionális filozófus és egyetlen, igaz akkor igen széles területet felölelő, diszciplína kutatója és az egyetem tanára. A specializáció elméleti alapja Arisztotelész logikája. Az ezirányú fejlődést leginkább elősegítő müve az Analytica posterior a 16. században nagyobb figyelmet keltett, mint előtte bármikor. Növekszik az érdeklődés a specializáció irányának megfelelően, biológiai, botanikai, zoológiai, természetfilozófiai müvei iránt — újonnan létesített katedrák képviselik az új diszciplínákat. Végső soron Arisztotelész követői készítették elő a talajt a modern fizikához, a medicina új elméleteihez s az azokból következő felfedezésekhez. Ide vezetnek vissza Harvey gondolatai, aki Arisztotelész abszolút híve, s mint az arisztoteliánusok, keresi a keringési modelleket (s meg is találja). 79 Az arisztotelészi logika, s nem kizárólag a természetfilozófiai írások alakítják Harvey egyetemi előadásainak egy részét is. Harvey idejében Arisztotelész „logikusként" is él az orvoskaron. 80 A reneszánsz-humanizmus logikai-filozófiai tanulmányai elsősorban Arisztotelész nevéhez fűződnek. Az orvosi stúdiumok jellegzetessége a 17. századig az arisztotelészi filozófia dominanciája. Az is tény azonban, hogy az arisztotelészi filozófia sohasem volt teljesen egyedülálló bölcselet még az egyetemi oktatásban sem. A humanizmus renovációs mozgalmáig pedig nem tanították teljesen tiszta formájában, eredeti szövege szerint. Az arabok közvetítette Arisztotelész újplatonista elemekkel keveredett. Számos Arisztotelésznek tulajdonított textust is olvastak, mint pl. a Secretum Secretorumot. így nem csoda, ha a 13—15. században a platonizmus sok áramlata, irányzata is helyet kapott a medicina stúdiumában. 81 Erről a kérdésről Kristeller, P. O. így ír: „italian Aristotelianism was notably secular in character, emphasizing the separation of philosophy and theology, which did not necessarily mean their opposition, and providing the intellectual background and framework for the notable progress made in anatomy and medicine and in natural history". Kristeller, P. O.: Studies, op. cit. 22. Orvosi és irodalmi munkásságáról ld. Schultheisz E.: Medicina a reneszánsz egyetemen. Comm. Hist. Artis Med. 149—157. (1995—1996) p. 35. Az arisztoteliánus Harvey-ről ld. Pagel, W.: William Harvey's Biological Ideas and Historical Background. Basel 1967, 28—45., valamint Boas Marie: The Scientific Renaissance 1450—1630. London, 1962. 176—179., továbbá Debus, A.: Science and Education in the Seventeenth Century. London — New York, 1970, 5 ff. Sigerist, H. E.: William Harvey's Stellung in der europäischen Geistesgeschichte. Arch. f. Kulturgeschichte. 19. (1929) 152—168., valamint Doby, T.: Discoverers of the Blood Circulation. London — New York, 1963. Ueberweg-Heinze II. 15; Wulf: Geschichte der mittelalterlichen Philosophie. 1915, 21 ff; Baeumker, Cl.: Der Piatonismus im Mittelalter, valamint Petersen: Die aristotelische Philosophie vor der Reformation Luthers. In: Petersen, P.: Geschichte der aristotelischen Philosophie im protestantischen Deutschland. Leipzig 1921, 5—7.
