Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

Györgyey Ferenc: Barátságom Antall Józseffel

BARÁTSÁGOM ANTALL JÓZSEFFEL GYÖRGYEY FERENC 1974 tavaszán tartotta a Nemzetközi Orvostörténeti Akadémia XXIV. kongresszusát. Erről a sajtóból értesültem, de ami fontosabb volt, meghívást kaptam a Semmelweis Múzeumból, dr. Antall József igazgatóhelyettestől. Addig is összeköttetésben voltunk időnként; a Yale egyetem orvostörténeti könyvtárának vezetője voltam, az egyetem hallgatóinak és profeszszorainak magyar vonatkozású kérdéseit tolmácsoltam a pesti szakértőknek. Disszertációm témája a gyermekágyi láz története volt a felfedezés dátumától az Aetiologie megjelenéséig. Természetesen sokszor fordultam a kiváló magyar múzeumhoz és könyvtárhoz. A connecticuti Yale egyetem e jó hírű, két és háromnegyed évszázados elegáns intézmény mélyen benyúlt zsebeibe és, akkor még alig egymilliárd dolláros vagyonából kifizette útiköltségemet. Mondanom sem kell, hogy ez jólesett, mert tudtam, hogy egyéb kiadásaik is voltak. Még ma is hálás vagyok nagylelkűségükért. Ugyanakkor tudatalattimat és gyomromat kifejezetten aggodalom töltötte el. Idestova tizennyolc éve múlt, hogy hazámat elhagytam hét és fél évi internálás, kényszermunka és börtön után: valahogy sehogy se akaródzott visszamennem. Agyam, legalábbis a tudatos része, tisztában volt azzal, hogy a Kádár kormány nem lenne hajlandó a dollárok (turistaforgalom eredményeképp) kezdődő beáramlását megállítani, még akkor sem ha De Gaulle tábornoknak olyan jelentős kémét kaphatnák el, mint amilyen én voltam. (Meg kell mondanom, hogy erről a történelmi kapcsolatról sem én sem a francia köztársaság későbbi elnöke nem tudott egészen addig, amíg az AVO vagy AVH, vagy ki tudja milyen más nevű társaság erre mindkettőnk figyelmét fel nem hívta. Persze az is lehet, hogy a tábornokot Péter Gábor elfelejtette értesíteni.) Szóval igen féltem mikor a magyar határt átléptem, illetve átrepültem felette és megérkeztem Ferihegyre. Azért kell hangsúlyoznom e lelkiállapotomat, mert ennek következménye is volt, melyre később még kitérek. Maga a kongresszus remekül rendezett, nemzetközi színvonalú esemény volt. Dr. Antall József és a Semmelweis Múzeum és Könyvtár alkalmazottai nagyszerű munkát végeztek. Minden évben részt vettem hasonló találkozókon, vagy Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, de meg kell mondanom ez a rendezvény becsületére vált volna bármelyik országnak. Persze azért időnként a bürokraták mellé fogtak. A regisztráció például gyorsan lezajlott, a delegátusoknak nem kellett soká várniuk, ám a hosszú asztal végén, ahol a jelvényeket, programot, névcédulákat osztogatták, ült egy idősebb kis úr, az IBUSZ megbízottja. Megkérdezte meddig maradunk és a szállodáért bekasszírozta a forintokat. Nem tudom ennek mi volt a célja, hiszen ha a vendégek még vacsoráztak, vagy ha bárba mentek a hét folyamán, akkor azt külön kellett számlázni. A kis ember öntudatosan, peckesen kopogtatott kis számológépén. Az embereket azonban föltartotta, s kénytelen voltak órákig ácsorogni. Mellettem állt a sorban az amerikai dr. Schaffron, orvos, történész és tudományos témákkal foglalkozó metszetek gyűjtője (kiváló, de rendkívül mérges természetű,