Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)

ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti, Tibor: Paráznák III. A bábák (befejező közlemény)

ezt a szívet, majd kihányják [...]"

202 Az egyik monda meséjében a ,,[...] vő megfigyelte, hogy anyósa, aki boszorkány volt, este hogyan tépte ki saját fiának szívét, hogyan tette azt a tűzhelyre, hogy megsüsse és megegye."

203 Dömötör Tekla is említ boszorkány-kannibalizmust: ,,Guziné a maga lányát ette meg [.. .]"

204 A Schram-íéle pörgyűjteményben 1746-ból, Fődi Istvánné sámsoni bába pőrében a tanú hallotta, hogy a sámsoni prédikátor ,,[...] mondotta nyilván való Boszorkánynak Fődi Istvánnét, és tulajdon eő ötte meg az Gyermekéit [.. .]"

205 * A bábák boszorkánykodásával kapcsolatban, összefoglalásként több tanulságot levonhatunk. 1. Mindenekelőtt felelnünk kell arra a jelenségre, hogy a kutatók egy része miért túlozta el a boszorkánypörökben szereplő bábák számát? a/ A bábaboszorkányok bűnpöreiben gyakran sok tanút hallgattak ki és ők a bábák többféle tevékenységét mesélték el. Ez a helyzet még a gyakorlott olvasót is megtévesztheti és azt a szubjektív érzést sugallhatja, mintha rengeteg bába szerepelt volna. bl Mint azt Schram Ferenc feldolgozásánál láttuk, a kutatók egy része nem tett különbséget a gyógyítást és rontást végző különböző foglalkozású személyek (pl. bába,javas, ,,orvosasszony", kuruzsló stb.) között, így gyakran keveredett szerepkörük is a megítélésben. cl A boszorkánypörökben azért találunk viszonylag kevés vádlott bábát, mert — bár a nép szinte valamennyire rámondotta, hogy boszorkány — csak a legvégső esetben adták föl őket. A közösségnek ugyanis még boszorkányság gyanúja esetén is szüksége volt a gyógyító, szülést segítő nőre, különösen azokon a kisebb településeken, ahol más gyógyító ember nem működött. Ha ugyanis feladják, elüldözik, még ő sem marad. Inkább féltek tőle, mint elmarasztalták. dl A bábákkal kapcsolatban kialakult boszorkányhit túlélte Mária Terézia tiltó rendeletét. A szájhagyomány továbbra is őrizte, sőt ,,folklórizálta" a bába boszorkánytevékenységét, és átruházta a következő nemzedékekre. Ezért írásos dokumentumok nélkül is soknak tűnt a számuk. 2. A boszorkánypörökben szereplő negyven körüli bába ezrelékben kifejezhető része az ország területén működött bábák tömegének és ez egyértelműen mutatja, hogy hivatalosan milyen kevesen kerültek boszorkányság vádja alá. Az viszont igaz, hogy a nép ennél jóval nagyobb számban tartotta őket boszorkánynak, de nem adták fel, vagy nem boszorkánysággal vádolták őket! Az általunk átvizsgált mintegy 1040 boszorkánypörben másfélezernyi boszorkány felelősségre vonásáról olvashatunk. Ebben a tömegben van a bábák 36 boszorkánypöre, tehát az arány így is csekély. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy a bűnpörökben szereplő boszorkányok társadalmi rétegződése miként oszlik meg a városi főbírótól (Szeged, 1728, Rózsa Dániel) a zsellérasszonyig, ismét az tűnhet föl, hogy más társadalmi réteg mellett a bábák száma kevés. Közülük pedig ,,megpatkolt bábát" (Dömötör Tekla tesz erről említést) egyetlen egyet sem találtunk az általunk vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben; ez a fogalom tehát valószínűleg a 19. század második felétől alakult ki és jutott a folklórba. 3. A bába valóban sok, különböző típusú bünteteőper gyanúsítottja és vádlottja. Ezt az általunk gyűjtött dél-alföldi feudalizmus kori szexuális jellegű pörök is tanúsítják. Csakhogy ezekben nem varrták a nyakukba a boszorkányság vádját. Szakmai sikertelenségükért vagy felelőtlen munkájukért vonták őket felelősségre. Tanulságos — és erre korábban már több kutató is fölfigyelt —, hogy egy közösségben mi202 M. Boskovic-Stulli, 1990, 3-4: k. p. 500 203 M. Boskovic-Stulli, 1990, 3—4: k. p. 501 204 Dömötör, 1981, p. 128 205 Schram, 1983, A 47. pör. 1: 127.