Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW
many második részében a vizsgált módszertant reálisabb aspektusból igyekszik megragadni, mégpedig Bemard gyógyszertani kutatásainak tükrében. Áttekintést nyújt a tudós toxikológiai felfedezéseiről, bemutatva, hogy Bemard miképpen próbálta általános fiziológiáját reálisan megalapozni a mérgek fiziológiai sajátosságai terén végzett kutatásai segítségével. A könyv végén a vizsgált témakör alapos bibliográfiáját olvashatjuk. Horányi Ildikó Guarnieri, Patrizia: La storia della psichiatria. Un secolo di studi in Italia. Firenze, Olschki ed., 1991. 157 p. (Biblioteca di Physis 1.) Az itáliai pszichiátria-történeti kutatások hiányosságait kívánta a kötet összeállítója pótolni, amikor ezt a rövid történeti áttekintést és a hozzá kapcsolódó bibliográfiát útjára bocsátotta. A könyv, címével ellentétben, nem a tudományág történetét tárja fel, hanem a pszichiátria-történeti irodalom alakulását követi nyomon. Megemlíti azokat az ismerős orvostörténetírási problémákat, amelyek az orvosi végzettségű történetírók, illetve a bölcsész vagy jogász történetírók munkáira jellemzőek. Mi sem természetesebb, hogy a 19. század utolsó harmadában készült írás más felfogást, szellemiséget tükröz, mint a huszadik század eleji vagy a közelmúlté. A szerző a pszichiátria-történeti irodalomban való igen alapos jártasságát bizonyítja evvel a látszólag kis terjedelmű munkával. A bevezető tanulmányhoz terjedelmes jegyzetapparátus járul, ami a további kutatáshoz tartalmaz hasznos adatokat. A kiadvány kétharmadát kitevő bibliográfia az 1864—1990 között Olaszországban megjelent pszichiátria-történeti műveket közli kronlógikus rendben: az önálló kiadványokat és a folyóiratcikkeket egyaránt. Kiegészítésképpen két mutató csatlakozik az összeállításhoz: egy tárgy- és névmutató a bibliográfiához és egy névmutató a bevezető tanulmányhoz. Kapronczay Katalin Hlawitschka, Ekkehard: Untersuchungen zum Salbeitraktat. Pattensen, Horst Wellm Verl., 1990. 424+(6) p. (Würzburger medizinhistorische Forschungen, Bd. 49.) Az előttünk fekvő munka azon tanulmányok sorába tartozik, amelyek a német középkor drogmonográfiáit vizsgálják. A szerző a zsályára, mint gyógynövényre vonatkozó számtalan korabeli szövegváltozat közül 40 átiratot és másolatot vett figyelembe — ezek mindegyike kéziratos munka — s eltekintett a korai nyomtatott művek elemzésétől. Az értekezés összeállításához a nagyobb német egyetemi és városi könyvtárak kézirat-katalógusait használta, ahol különböző, latin és német nyelvű címszavak alatt találta meg a témáját érintő forrásokat, úgy mint: élet vize, erény vize, ifjúság itala. A különböző források megegyeznek abban, hogy valamennyi egy zsályatartalmú alkoholos desztillátum leírását közli, melynek gyógyító, fájdalomcsillapító és konzerváló erőt tulajdonítottak. A desztillátum előállításában meghatározott mennyiségű zsályalevélből indulnak ki, melyhez különféle fűszereket, szerecsendiót, szegfűszeget, gyömbért, fahéjat adnak, s végül jó minőségű borral öntik le. Mindezt hagyták összeérni, majd az így nyert fűszeres folyadékot leöntötték és desztillálták. A párlat, melynek köze a vízhez csak nevében van, kitűnő konzerváló tulajdonságokkal rendelkezik, s ez romlandó élelmiszerek eltevésében is felhasználható. Gyógyászati célú felhasználásában külső és belső alkalmazásának javallatait egyaránt megtaláljuk, elsősorban reumatikus és izületi betegségek, de szemészeti, emésztőrendszeri, bőrgyógyászati, sőt pszichológiai — pszichiátriai nyavalyák kezelésére egyaránt ajánlják, s a korabeli forrásokból rekonstruált alkalmazási terület korunk makrobiotikus elképzeléseivel mutat hasonlóságot. A munka műfajával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a rövid orvosi értekezés (Kurztraktat) a középkori szakirodalom jellegzetes műfaja, mely a levélformára vezethető vissza. E műfaj jelentős szerepet játszott kezelések „szabványosításában", diagnosztikák megalkotásában, gyógyszerkészítési eljárások közzétételében. Különösen fontos szerepet játszottak ezek a kis szövegek a 14—15. század nagy pestisjárványainak idején a ragály elleni védekezési taktikák kidolgozásában. E zsályáról szóló értekezés maga egyrészt azon alkoholos párlatokat tárgyaló munkák sorába illeszthető, melynek őstípusa Taddeo Alderotti (1223—1295) bolognai professzornak a 13. század utolsó harmadában készült „Consilia"-ja, más vonatkozásaiban pedig a „füves" könyvekkel hozható rokonságba. Jobst Agnes
