Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW
Hutchinson, John F. : Politics and public health in revolutionary Russia 1890—1918. Baltimore — London, Johns Hopkins University Pf,, 1990. 253 p. A könyv azon történeti vizsgálódások sorába tartozik, melynek kutatását német tudósok kezdték meg, s a témát „Gesundheitspolitikgeschichte" névvel látták el. Angolszász nyelvterületen még nem alkották meg az ezen kifejezésnek megfelelő terminus technicust, ennek ellenére számos szerző munkája ide sorolható, témakörünkben például Nancy Frieden úttörő tanulmánya, amely 1981-ben „Russian Physicians in an Age of Reform and Revolution, 1856—1905" címmel jelent meg. Nem célja a könyvnek az orosz közegészségügy vagy medicina történetének adott időszakra vonatkozó összefoglalása. Ehelyett azt a történeti folyamatot vázolja, amely a krimi háborúi követően a körzetek, az ún. zemsztvok intézményrendszerének kiépítéséhez vezetett úgy az útfenntartás, mind az oktatás vagy egészségügy területén. A zemsztvo-k által alkalmazott orvosok fiatal idealisták, akik többségükben II. Sándor uralkodásának kezdeti időszakában orosz egyetemeken végezték tanulmányaikat. Magukénak érezték az orosz népiesség politikai és morális értékeit és hittek a vidéki Oroszország felvirágoztatásában. Tevékenységükkel megalapozták, majd színvonalasabbá tették az orosz vidék egészségügyi ellátását. A helyi arisztokrácia ellenében — egymást erősítendő — konferenciákat, találkozókat szerveztek, amelyek a tapasztalat- és informácföcsere fórumai voltak. Egyre nagyobb szerephez jutottak az. Orosz Orvosok Pirogov Társaságában (Pirogov, Nyikolaj Ivanovics 1810—1881, orosz sebész, pétervári egyetemi tanár). Az egy évtizeddel korábban alapított, leginkább szentpétervári és moszkvai akadémikusokból álló társaság havonta megjelenő folyóiratában számoltak be törekvéseikről, terjeszkedésükről. A történeti fejlődés irányát kronologikus rendben bemutató könyv áttekintést nyújt a 20. század kezdetének orosz egészségügyéről, ami nélkülözhetetlen az 1905-ös forradalom egészségügyi aspektusainak megértéséhez. Bemutatja az I. világháború, az Ideiglenes Kormány és az 1917-es szocialista forradalom egészségügyi vonatkozású eseményeit, amelyek közül meghatározó jelentőséggel bír a központi egészségügyi igazgatás hívei és a helyi autonómia képviselői között fennálló ellentét. Mivel a forradalmi folyamat radikalizálódásával az orvosok egyre inkább passzív és befogadó szerepre voltak kárhoztatva, nem kerülhetett sor komplex, átfogó egészségügyi politika megvalósítására. A könyvet alfabetikus rendezésű index zárja, amely a fontosabb nevek és fogalmak előfordulási helyét feltüntetve segíti a könnyebb eligazodást. Jobst Agnes Jork, Klaus (Hrsg.): Alternativen in der Medizin. Behandiungslörmen zwischen Wissenschaft und Empirie. Hippokrates Verlag. Stuttgart 1993. 260 p. A kötet szerkesztői, számolva némelyik alternatív gyógyászati módszer példátlan népszerűségével, illetve a hagyományos orvoslás válságával, olyan kézikönyvet kívántak, elsősorban a szakemberek, az orvosok másodsorban az érdeklődő laikusok kezébe adni, amely megbízható, tudományosan is alátámasztott tanulmányokban ismerteti a manapság legdivatosabb vagy legeredményesebb alternatív terápiás irányzatokat. Az általános orvosfilozófiai, ismeretelméleti kérdéseket boncolgató, s az alternatív utak létjogosultságát elemző bevezetők után tizenegy tanulmány ugyanennyi alternatív elméletet mutat be nekünk. A tanulmányok érdekessége, hogy legtöbbjüket az ismerteteti módszerben valószínűleg „hívő" orvos írta mégpedig az emellett lehetséges legteljesebb objektivitással. W. Kämmerer és E. Pct/.old a pszichoszomatikus orvoslást mutatja be az olvasónak, K. Jork az embert társadalmi és biológiai környezetével szoros egységben látó. úgynevezett „Allgemeinmedizin"-t, B. Frederich a „családszomatikát", amely a betegséget viszonyaink zűrzavarára utaló tünetnek tartja. T. Mckeen a Rudolf Steiner által kitalált „anthroposzophikus" orvoslást ismerteti (e szerint a személyiség négy rétegből, a fizikai, az asztrál, az éthertestből s a mindezek mélyén megbúvó En-ből áll, sa betegségeket csak c négy szféra ismeretében lehet kezelni). W. Henke a hagyományos kínai orvoslásról ír, J. Gleditsch az akupunktúráról, H. Pfeiffer a homeopáthiáról. K. Jork és B. Goerke a tibeti gyógyászatról, H. Schattier és R. Etzel az indiai ayur-védát prezentálja (meglepően érhető módon), végül A. Wild-Missong a külső és belső világot egyetlen nagy szervezetnek tételező holisztikus orvoslást ismerteti. Az egyes tanulmányok hasonló szerkezete, fölépítése, a megfelelő mértékű irodalomjegyzék és a tárgymutató mind-mind a kötet gyakorlati használhatóságát szolgálja. Noha természetesen nincs ember, akit valamennyi irányzat meggyőzhetne a maga igazáról, abban c kötet mindenképpen segít, hogy eligazodjunk az elméletek labirintusában, s hogy lehetőleg tények, ne pedig lelkesült szónoklatok vagy túl hamar kész ítéletek alapján dönthessünk, ha választani kényszerülünk egyszer. Magyar László
