Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

Duin, Nancy—Sutcliffe, Jenny: Az. orvoslás története az ősiáőku'íl 2020-ig. Medicina Kiadó Rt., Bp., 1993, 255 o. illusztrált. A történész-orvos szerzőpáros ismeretterjesztő könyve első ízben alig egy éve, 1992-ben jelent meg Londonban, a Simon & Schuster kiadónál, „A History of Medicine" címmel. A két fordító, Cholnoky Péter és Török János rekordidő alatt, magas színvonalon készítette el a fordítást, a nyomdai munkákat Spanyolországban végezték és a megújult s láthatóan fölfrissült Medicina kiadó rekordsebességgel adta a magyar olvasó kezébe a tartalmábanformájában egyaránt igényes s bizonyára hazánkban is sikeresnek bizonyuló művet. Az orvostudomány történetét — számításom szerint — csupán Le Clerc óta, már legalább hatszázan megírták ugyan, ám e történet oly érdekes, és meglepő adatokban oly gazdag, hogy szinte évről-évre újabb és újabb feldolgozásokat inspirál. Az általános orvostörténetek többnyire időrendi sorrendben igyekeznek bemutatni az ismeretek gyarapodását, legföljebb abban különböznek, hogy az elméletre vagy pedig a gyógyító gyakorlatra, illetve az intézmények fejlődésére helyezik-e a hangsúlyt. Ezzel a hagyománnyal ugyan teljesen a jelen kötet szerzői sem szakítottak, ám feldolgozásuk, mely elsősorban nem szakembereknek készült, fő szerkesztési elvként témakörök (felfedezések, fontosabb gyógyanyagok. eljárások, betegségek, tudományágak, fogalmak) szerint csoportosítja anyagát. Az élvezetesen megírt, szakmailag is korrekt „szócikkeket" tipográfiailag is kiemelt mellékolvasmányok: érdekességek, magyarázatok és adalékok egészítik ki. A kötet egyik legfőbb értéke, hogy a számtalan, színes és fekete-fehér ábra nem csupán a szöveget illusztrálja: köszönhetően a kitűnő válogatásnak, a szöveghez képest is újat mondó képaláírásoknak, s nem utolsósorban a didaktikus, sőt nemes értelemben blickfangos szerkesztésnek, információgazdaságban egyenrangú társa az írott szónak. Az illusztrációk, a képes orvostörténetek többségétől eltérően, legnagyobbrészt nem korábbi, hasonló kiadványokból ollózott oldaltöltelékek, hanem gondosan válogatott, sokszor orvostörténeti könyvben most első ízben látható ábrák, melyek közt tárgy-fotók és a köpzőművészeti alkotások éppúgy helyet kapnak mint endoszkópos fölvételek vagy épp hologramok. Az angol—amerikai, s hadd hívjam föl erre is a figyelmet: nőnemű (!) szerzőpáros másik telitalálata a közönségesen „alternatív"-nak nevezett, vagy éppen Európán kívül alkalmazott gyógymódok figyelembevétele, illetve a science fiction-ként is élvezetes utolsó fejezet, mely a jövő orvostudományának főirányait igyekszik fölvázolni. A szerzők, könyvük tematikájának összeállításakor nyilván olyan kérdésekre kerestek elsősorban választ, amelyek ma is aktuálisak s azokat az olvasókat is közelről érintik, akiket a múlt önmagában kevésbé érdekel. Könyvük világsikere talán nagyrészt e belátásnak köszönhető. Ugyanakkor ez az aktualizáció törekvés az oka a munka két fő hibájának is: a gondolatmenet szaggatottságának, vagyis a könyv montázs-jellegének, illetve annak a szomorú ténynek, hogy a Hippokratésztól Paracelsusig eltelt közel kétezer esztendőre csupán harmincöt oldal jutott. Egyéb kifogásainkat (az angolszász orvosi adatok túlsúlya, a bibliográfia teljes hiánya, néhány túlságosan „nagyvonalú" mondat stb.) háttérbe szorítja az öröm, hogy végre magyarul is megjelent egy azok közül a kiváló orvostörténeti-ismeretterjesztő munkák közül, melyeket eddig csak egy szúk, szakmai kör ismerhetett, holott hivatásuk éppen ellenkező: a nagyközönség informálása s érdeklődésének felkeltése volt. Reméljük, hogy a Medicina c gyönyörű kiadványa nem lesz utolsó e sorban. Magyar László Gelman Z. E.: Angela Sala — khimikh i vrach epokiii vozrozhdenija. Saratov, Izdatelstvo Saratovskogo Univesiteta, 1986. 55. p. Úgy tartják, hogy a mai értelemben vett kémia, mint tudomány, Rober Boyle (1627—1691) munkásságával veszi kezdetét. De milyen tudományos eredmények előzték meg Boyle munkásságát, ki volt az az előd, akinek munkássága leginkább hatással volt Robert Boyle tevékenységére? A közvetlen előd, a XVII. század elejánek neves orvoskémikusa, az olasz származású Angelo Sala (1576—1637) volt. Elsősorban az ő kutatási eredményeiből kiindulva, az ő megállapításait alapul véve fejlesztette Robert Boyle a kémiát tudománnyá. A reneszánsz tudománya megbirkózott a skolasztikus nézetekkel. A kutatásokat új alapokra helyezte: a megfigyeléseket és tapasztalatokat felhasználva a tiszta logikára alapozva, átgondolt módszerekkel és kísérletekkel tanulmányozta a természet titkait. A természeti jelenségek ilyen jellegű megfigyelése, ez a kutatói hozzáállás, a kutatók új típusának létrejöttét eredményezte. Angelo Sala első volt azon kutatók között, akik a kémiai jelenségeket már az új kutatói szemlélet szerint tanulmányozták. O az első a kémia történetében, aki kutatásai során az analízist szintézissel ellenőrizte. Következetesen és céltudatosan tanulmányozott több anyagot: a fémeket — oldhatósági tulajdonságaik szerint, a cukrot — mellyel kap-