Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Szabó, Tibor: Szegedi Kőrös Gáspár a páduai egyetemen
KŐRÖS GÁSPÁR A PADOVAI EGYETEMEN* SZABÓ TIBOR Kőrös Gáspár 1554. március 22-i levelének azon kitétele, hogy édesanyja segítette tanulmányai végzésében, egyaránt vonatkozhatott a középiskolára és az egyetemre küldésre. Minthogy nem „szülői", hanem „anyai" támogatásról ír, az anyagi segítség feltétlenül a család Szegedről való elmenekülése, feltehetően az anya újbóli férjhezmenetele előtt, vagy annak kapcsán történt (talán a szegedi ingatlanok eladása révén pénzhez jutó család adta ki a legidősebb fiú „részét" küföldi tanulmányaihoz). Hogy az egyetemi tanulmányok segítése nem volt folyamatos, arra Kőrös Gáspár itáliai körülményei és családjának Szegedről menekülése ad magyarázatot. Diákot gyakorlatilag csak oda lehetett küldeni abban az időben, ahová kipróbált üzleti szálak vezettek, és az ifjúnak az odautazó megbízható kereskedő közvetítésével készpénzt küldhettek. Szegedről ezek a szálak Bécsbe és Krakkóba vezettek, ritkábban Padovába. A páduai egyetemen Kőrös Gáspár előtt csak négy szegedi hallgatóról tudunk: Balthazar de Zegedino és Johannes de Zegedino (1450), Gregorius de Zegedino (1500), és D. Johannes de Zegedino (1502). Minthogy annales nem maradt fenn, számuk lényegesen több is lehetett. Gaspar Fraxinus Zegedinus padovai tanulmányairól is csak két dokumentum alapján van tudomásunk. Az egyik Gyalui Torda Zsigmond 1549-ben írt levele, a másik Kőrös Gáspár 1554. szemptember 17-i levelének utalása padovai tartózkodására, Bécsi Tamással (Thomas Viennensis), a Révay fiúk nevelőjével kapcsolatban: „Fűit enim ille Thomas literátus Patavii bene notus. Pedotriba enim erat filiorum Reuay, et Posonium certis litteris ad scribae officium a civibus Patavis evocatus..." Az időpont csak 1551 nyara után lehetett, mert Gyalui Torda Zsigmond ekkor vált meg a Révay fiúktól, és ekkor követte őt nevelőként Bécsi (Viner) Tamás. Az 1540 és 1560 közötti évtizedekben a leginkább látogatott bécsi egyetemen is csak két szegedi hallgatóról tudunk: Johannes Schiger ex Segedino (1548) és Stephanus Zegedinus Hungarus (1549). A török dúlás előtt sűrűn látogatott krakkói egyetemen egyetlen szegedi származású hallgatót találunk: Paulus Joannes de Zegiedey dioc. Sagrabiensis (1552). A reformáció szegedi terjedése és az új szellem már jelentős számú protestáns hallgatót vonz a wittenbergi egyetemre: Stepanus Seghedinus Hungarus (1542—43), Mattheus Segetinus Ungarns (1545), Paulus Szegedinus Vng. (1545), Josephus Segedinus Ungarns (1547), Gregorius Segedinus Hungarus (1556—57). Minthogy a bécsi és krakkói egyetem matriculái fennmaradtak, igencsak kicsinek mondható a török-megszállta Szegeden a felsőfokú tanulmányok iránti igény, és hiányzott az azokra előkészítő iskola is. Hogy Kőrös Gáspár nem kaptt (nem is kaphatott) otthonról folyamatos anyagi segítséget, arra bizonyíték, hogy nem is tudott családja letelepedési helyéről. Anyagi nehézségeire utal Gyalui Torda Zsigmondnak Révay Ferenchez írt levele is, mely szerint a betegeskedő Serédy Gáspár felsőmagyarországi főkapitány pártfogásába ajánlja Kőrös Gáspárt: „ .. . Litems meas, quaeso illustris Magnificentia tua, ad Casparem Seredium quamprimum perferri mandet. Scripsi ad eum de quodam Casparo medico Hungaro qui in Creta insula agit. Quam rectissime uale Mecaenas optime, et decus et praesidium * A cikk részlet Szabó Tibor: „Szegedi Kőrös Gáspár" című, 1992-ben írott tanulmányából, amelynek teljes szövege a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum adattárában található az 1328—93-as számon.