Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)

TANULMÁNYOK - ESSAYS - Szabó, Tibor: Szegedi Kőrös Gáspár a páduai egyetemen

uniciim, Patauy D. D. XXXXVIIII. Chens tui amantissimus et ohseruantissimus Sigismundus Torda Ge­lous". [Fraknói Vilmos 1873., 89). A levél bizonyítja, hogy Kőrös Gáspár 1549-ben már több éve egyetemi hallgató volt Padovában, hi­szen „medicus"-ként említi, a levélírás időpontjában pedig Kréta szigetén tartózkodott. Kréta már 1210-ben Velence tartománya lett, és Candiának nevezték, tehát a „Görögország" meghatározás már nem helytálló. Ezért hibás Magyary-Kossa [MOE I. 243—244] azon megállapítása, hogy „Görögor­szágban is megfordult ", sőt Gregoriancz Pál győri püspök 1560. november 28-án kelt levele szerint Gáspár doktor „Itáliában és Görögországban" végezte volna tanulmányai. Oláh Miklós érsek 1556. május 12-én Pozsony városának írt ajánló levelében jóakaratú, segítő túlzással már arról írt, hogy „Gö­rögországban, ahol sok éven át élt, mindmáig sok város, község és falu nagyon dicséri őt az orvoslás­ban való kiváló jártasságáért". Bencze József [1959., 811 szerint „majdnem fél esztendeit Athénban is töltött". Feltételezésünk szerint a már félig kész medikus Kréta szigetén a görög empirikus gyógyászok mellett orvoslással is foglalkozott, melynek alapja anyagi szükség, de szakmai érdeklődés is lehetett. Orvosi gyakorlatával foglalkozó tanulmányunkban nem egy olyan gyógyító eljárását mutatjuk be, mely a görög sebészekéhez kapcsolódik. Minthogy a 16. századi Itáliában Bologna után a páduai egyetemet látogatták leggyakrabban magyar fiatalok, a páduai időszak meghatározó volt Kőrös Gáspár emberi kapcsolataira, képzettségére, további életére, érdemes felidézni azt a környezetet, amelyben tanult. A padovai egyetem úgy keletkezett, hogy 1222 nyarán elégedetlen tanulók néhány tanárukkal átjöttek Bolognából, és itt folytatták félbemaradt tanulmányaikat. Végleges szervezetét csak 1260-ban nyerte el. Az orvosi oktatás csak 1399 tavaszán indult, vagyis akkor egészült ki az Universitas Juristarum fakultá­sa az Universitas Artistarum (orvosi) karával, hogy az 1363 óta beindult teológiai oktatással az egyetem teljessé váljék. 1405-ben Padova és tartománya a Velencei Köztársaság fennhatósága alá került. Az egyetem 16. századi virágzása annak köszönhető, hogy 1493-ban megkapta jelenlegi épületét, mely későbbi hozzáépítésekkel a 16. század derekán nyerte el a mai díszes, monumentális alakját. Bár Kőrös Gáspárral kapcsolatban kevés közvetlen padovai adatunk van, ez az újkor eleji felsőfokú intéz­mény, melyet nemcsak írott forrásokból [Favaro, Antonio 1922. —Brugi, Biagio 1905. — Veress Endre 1915. — Veress Endre 1941. — Itáliai útikönyvek. Bp.] ismerünk, de amely épületegyüttesben az évszá­zadok viharai, a világháborús bombakárosodások sem tettek komoly kárt. Az egyetem régi boncterme ma is épen áll. Ebben a boncteremben alkotta meg Andreas Vesalius a modern bonctan alapvető művét, a „Fabricá"-t. Ebben a boncteremben végezte vizsgálatait a vérkeringés felfedezője, W. Harvey is. Épen maradt korunkra a hírneves padovai egyetem aulája is, amelyben az olasz és külföldi (főleg né­met) hallgatók mellett nagy számú magyar is nyert képesítést. Az aula falán az egyetem diákságának életében nagyobb szerepet játszók címerpajzsai között sok magyaré is található. A Prato della Valle parkban amfiteátrumszerű kiképzésű ovális alakban állnak a legkiválóbb diákok szobrai, köztük Báthory Istváné. Különteremben kegyelettel őrzik annak a negyven kiváló tudósnak, kiemelkedő államférfinak szinte emernagyságú falfestményét, akiknek tevékenysége dicsőséget szerzett az egyetemnek. Ebben a Sala dei Quaderniben három magyar is szerepel: Jannus Pannonius, Stephanas Báthory és Johannes Sam­bucus. Az arcképek a régi egyetemi előadói pulpitus mögött vannak, ahonnan tanított Galileo Galilei, mint padovai egyetemi tanár. A beirakozott új hallgatóval szemben az egyetem nem állított különösebb követelményt, csupán 14 évnél nem lehetett fiatalabb. Az eskütétel és a különböző díjak lefizetése után kezdhette meg tanulmá­nyait az előkészítő facultason. A facultas artium a középkori egyetemek előkészítő fakultása, ahol egy­részt a hét szabad művészet (septem artes liberales) tantárgyait oktatták magasabb szinten, másrészt Arisztotelész bölcseleti műveit tanulmányozták. Sikeres elvégzése után lehetett csak a tulajdonképpeni egyetemi fakultásokra (teológia, jog, orvostudomány) bejutni. A kibővített tartalmú facultas artium (bölcsészkar) csak a 19. században vált a többivel egyenlő rangú fakultássá. Ezért teljesen hamisak Szmollény és mások megállapításai Kőrös Gáspár doktori címével kapcsolatosan. A „művészetek dokto­ra" nem lehetett Gáspár doktor, „tudor" meg egyáltalán nem, mert a „tudor" 18. századi nyelvújítási

Next

/
Oldalképek
Tartalom