Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

TANULMÁNYOK — ESSAYS - Kemenes Pál: Dudith András (1533—1589) gondolatai a medicináról

DUDITH ANDRÁS (1533—1589) GONDOLATAI A MEDICINÁRÓL KEMENES PÁL BEVEZETÉS A XVI. században a humanista mozgalom erősödésével és a természettudományok iránti érdeklődés élénkülésével a filozófia új irányba fordult, s ez, a formális logika fokozatos háttérbe szorulásához vezetett. Tudatosulni kezdett, hogy a logika nem a felfedezés eszköze. A humanisták retorikai szemlélettel közeledtek a logikához. Előszeretettel használták az enthümémát és a retorikai indukció következtetéseit, ahol a tapasztalás eredményeire alapozott állítások és következtetések felsorakoztatását, a hivatkozások felsorolása helyettesítette. A humanisták filológiai szövegfeltárásai az eredeti művek hozzáférhetőségét biztosítva, alapjaiban nem rengették meg az egyház, a teológia és a skolasztikus tudományosság épületét. A humanisták inkább kívülrekedni látszottak a skolasztika hadállásain. A természettudomány megmaradt az arisztoteliánus keretek között, amellett, hogy számos új eredménnyel bővült. Az itáliai arisztotelianizmus sajátsága volt, hogy a filozófia oktatása az orvostudománnyal kapcsolódott össze, és nem mint északon, a teológiával. A filozófia és a teológia megkülönböztetését következetesen fenntartották, anélkül, hogy szembeállították volna őket. „A racionális érvelés mellett az érzéki észlelést, illetve a tapasztalatot hangsúlyozták, mint a természetre vonatkozó tudás legfőbb, vagy egyetlen forrását, és ez feljogosít arra, hogy esetükben valamiféle empirizmusról beszéljünk. "' A természettudományos szellem igen korán, már a quattrocento kezdetén jelentkezett a reneszánsz művészetben. Leonardo írta A festészetről című gondolatgyűjteményében: „Semmilyen emberi vizsgálódást nem lehet igazi tudománynak nevezni, ha útja nem a matematikai bizonyításon vezet keresztül... a pusztán értelmi fejtegetésekből hiányzik a tapasztalat, ami nélkül nincsen bizonyosság."2 Hasonlóan vélekedett Lorenzo Valla A szabad akaratról című művében. „Rossz orvos, megvetésre méltó az olyan, aki a beteget nem a tapasztalat által kipróbált gyógyszerekkel akarja kikúrálni, hanem újfélékkel, amiket a kísérletek még nem erősítettek meg. "

3 Fontos kritikai mozzanat: a múltban felhalmozott értékek elégtelenségének felismerése. Ekkor lépett először színre a filozófiai szkepszis, mint korszakalkotó szellemi erő és mint a modern ismeretelmélet alapprincípiuma, ekkor vált Machiavelli lélektani és erkölcsi relativizmusa, az ideológia és a „racionalizáció" jelenségének felfedezése a kritikai gondolkodás módszertani alapjává. Montaigne szkepszise, a „módszeres kételkedés" határtalan, de nem végérvényes. A montaigne-i filozófia elismer bizonyos értékeket, amelyek kiállták a kritikus, szkeptikus értelem vizsgáját, és amelyek által az élet mélyebb tartalmat nyerhet, de tagadja olyan értékek létezését, amelyek mindenkor, minden esetben általánosan érvényesek vagy akár csak egy személyre nézve is örökérvényűek. A kor tudósai előnyben részesítették és abszolutizálták az elemzést, és ez egymagában is elég volt ahhoz, hogy világképük mechanisztikusán egyoldalúvá váljék. Meghaladásra várt az elemzéseknek az általuk használt teleológiai típusában meghúzódó „funkcionalizmus" (arisztoteliánus örökség). 1 Kristeller, P. O.: Szellemi áramlatok a reneszánszban. Bp., 1979, 59 2 Leonardo da Vinci: A festészetről. Bp., 1973, 15 3 Valla, L.: A szabad akaratról (De liberó arbitrio). In: Reneszánsz Etikai Antológia (szerk.: Vajda M.). Bp. 1984, 161