Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

TANULMÁNYOK — ESSAYS - Vida, Mária: Die Heilige Elisabeth und die Betreuung der Aussätzigen in den Legenden und den ikonographischen Andenken des mittelalterlichen Ungarns

ÖSSZEFOGLALÁS A késő középkor legnépszerűbb európai szentje magyar királyleány volt. Árpád-házi Szt. Erzsébet (1203—1231), II. Endre és merániai Gertrud lánya, Thüringiai Lajos felesége. A már 1235-ben szentté avatott Erzsébet koporsóját egyik kérője, Frigyes császár egyszerű szőrcsuhában helyezte el ereklyeként Marburg városában és később fölé épült a német gótika egyik mesterműve, az a magas tornyú templom, melynek harangszavát — a legenda szerint - - Magyarországon is meg kellett, hogy hallják. Az Árpád-ház hasonlóképpen tisztelte szentté vált családtagját: a kassai székesegyház alapkövét még unokaöccse, V. István tette le. Mivel Erzsébet Szt. Ferenc harmadrendjének tagjaként kórházat is alapított Marburgban, a betelepült franciskánusok Győrben, Nagyszombatban (Tyrnava, 1240) szenteltek neki templomot. Pozsonykápolnán 1244-ben épült tiszteletére kápolna. A XIV. század végéről származó fennmaradt falfestmények is arról tanúskodnak, hogy egy párhuzamosan élő magyar és német kultusz, találkozásáról van szó. A freskók részben a nyugat-dunántúli Kőszegen (Vas megye) és Veleméren (Vas megye), részben Kelet-Magyarországon, Csarodán (Szabolcs-Szatmár megye) találhatók, és csupán egyetlenegy falkép származik Észak-Magyarországról, Cserényből (Cerin). Alakja nemcsak a magyar—német festészetnek vált állandó témájává, Simone Martini, Fra Angelico, Murillo és sokan mások is megfestették. Az egyház egyik legtiszteltebb női szentje lett és kultuszának napjainkig történő továbbélésében nagy szerepe volt az Aachenben alapított Szent Erzsébet betegápoló rendnek és kórháznak (alapító: Radermecher Apollónia, 1571 —1626). E rendnek a magyar egészségügy történetében igen jelentős szerepe volt: Pozsonyban (Bratislava) 1738-ban és Budán 1785-ben a vízivárosi franciskánusok elhagyott kolostorában és templomában telepedtek meg, és betegápoló rendként működtek. Az Árpád-házi Szt. Erzsébet-ikonográfia hatalmas festmény- és szoboranyagából említést érdemel az európai viszonylatban is szinte egyedülálló ábrázolásmód: leprásgondozás fürdetéssel. A magyarországi festészetben ugyanis igen gyakori téma az a jelenet, amikor Szt. Erzsébet leprás betegeket füröszt, mégpedig egy „leprosóriumban". A XV. századi ábrázolásokon előfordul leprás beteg tisztogatása, lemosása, pl. egy 1486. évi augsburgi passionalé fametszetén a háttérben egy kereplővel belépő leprás. Mátyás király uralkodása alatt befejezett kassai (Kosice) székesegyház északi kapujának két XIV. századból származó domborművén Szt. Erzsébet ispotályban tevékenykedik. Az egyiken Erzsébet és társnője dézsában füröszti a leprás beteget, a következő jeleneten ápolja, feljebb a beteg a fogát fájlalja. Ugyanez a jelenet ismétlődik meg három, XV. századi Szt. Erzsébet-legendát ábrázoló szárnyas oltáron is. Az egyik ugyanitt a templomban a Szt. Erzsébet-főoltár egyik tábláján, készült 1474—1477-ben. A leprás sebekkel borított beteget Erzsébet és társnői ülőkádban fürösztik, a kád mellett kis sámlin kenőcsös tégely és a kezelésre szolgáló sebészeti csipesz, a középkori leprásápolás gyakorlatának bizonyítékai. A háttérben ágyban fekvő betegek. A fürdődézsában ülő fiún a lepramatosus lepra tünetei diagnosztizálhatók: arcán, karján és mellkasán borsónyinál nagyobb barnásvörös hólyagok (plakkok) vannak. Az eltorzult felső végtagok az ízületek zsugorodására és az izmok atrophiájára mutatnak. A bal sarokban ülő leprás kézfeje és ujjai karomszerűen begörbültek, a mellette heverő kézimankó bénaságára utal. Feltűnő tünet az arckoponya elváltozása: a korai ráncosodás, a fülkagyló megvastagodása, a szemöldök és szemhéjszőrök ritkulása és eltűnése. A beteg feje oldalt billen mereven, a száj félrehúzott és kissé nyitott. A legjellegzetesebb tünet valamennyin az örökké nyitva maradó szernek, amelyek nem tudnak teljesen lezáródni. Az egyik ágyban fekvő leprás nyitott szemmel alszik. Egy XV. századi leprosorium ábrázolása benne a leprással és gyógyításának lehetősége mellett a jelenetben választ kapunk a gyógyító személyére és a betegség diagnosztizálására. Ugyanitt egy másik táblán Erzsébet a kezelt bélpoklost ápolja: éppen a haját nyírja, a sebek itt is elborítják a beteg testét, mellette a leprások számára kötelező kereplő. A katolikus egyház a szánalomra méltó leprás beteg ápolását a legnehezebb feladatok egyikének tekintette, a gyógyítók között koronás fők, szentek is gyakran előfordulnak. Hasonló jelenetet örökített meg 1477—1485 között Severinus mester a bártfai (Bardejov) Szt. Erzsébetoltár egyik tábláján. A fadézsában háttal ülő beteg leprás sebekkel borított hátát a magyar királyleány éppen lemossa. A kórházi szobában hátul a már megfürdetett és kezelt, ágyban fekvő beteg fekszik. A két jelenet