Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti Tibor: Paráznák (II.)
A 382/1803. pörben az anya az elszüli gyermekének nyakát zsebkéssel elvágta. A vallatásnál megkérdezték tőle, hogy a gyermekölésre „/...] Ki ösztönzött tehát tégedet [?...] " Az anya így felelt: „Engemet az ördögöknél egyéb arra nem ösztönzött /...]" Itt már a mítosz helyett a keresztény vallásos kép jelentkezett. Az ördögök a pokol fajzatai. A 370/1758. pörben Tatár Kata lányfejjel szült, de csecsemőjét senki sem látta. Amikor nappal vajúdott és a házból jajgatás hallatszott ki, bedugták az ablakokat. A szomszédoknak gyanús volt az eset, és később a pörben az egyik tanúskodó megkérdezte, hogy „[...] mi lelte Katát? arra felelt az Anya: Eördög Lelke baja, az hideg lelte ki[.. J" Az anya az ismert szólással öntudatlanul utalt az elkövetésre kerülő cselekményre, hogy a lánya lelke már az ördögé, a megszületendő gyermeket sem életre szüli, hanem az ördögnek, vagyis pokolra szánja. A 380 /1799. pörben az asszony egy „Ló hátra való 'sákot talált és abba [...]" dugta elszült fattyat, „/.../ mely 'sákot is 'a Tanú fel emelvén, így szollott: jaj pokolra való gyerek van ebbe?" A 15/1738. pörben az egyik asszony az örökösödésnél húgát ki akarja semmizni a vagyonból, mert testvérét fattyúnak, vagyis törvénytelen gyereknek tartja. Átokszöveget szór rá: „ Te Kurva Kurvatúl született, az A nyád is el kárhozott, te is el kárhozoly, mert Fattyú vagy, egy Fattyú se megyén menyországban, Tolvaj vagy, s kurva vagy, az ördögökés, Plutné vagy. "E sorokat elemezve, az általánosan elterjedt hiedelem az volt, hogy a kurva bűnös, nem jut a mennyországba, hanem elkárhozik. Sőt, a kurva maga is ördöggé válik: „Plutné'***, az egyik főördög felesége lesz. A kurva nem más, mint tolvaj, aki ellopja magzatától az igaz megdicsőüléshez vezető életet, és ezért a magzatvesztő, rossz asszonytól születeti „fattyú" is pokolrajul. Az ilyen gyerek tehát eleve pokolra van szánva! Az elbújás, gyermekvesztés, mint a megkapaszkodás ellentétösztöne, az elszakadás traumájából keletkezett ösztönös cselekedet, így végződött a pokol vallásos fantáziaképével. Vizsgáljuk meg befejezésül ezt a legendakört. A 9 hónapnál korábban elhajtott magzat és a mesterséges beavatkozás nélkül megszült, majd ezután elpusztított csecsemő között alig volt különbség. Azt tudjuk, hogy némely vidékeken a magzat életkora befolyásolta ugyan a bűn mértékét, így egyes területeken a gyermek az asszony méhében már új életnek számított a megtermékenyüléstől, máshol csak a születés pillanatától, mégis, nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy mind az éretlen embrió, mint a megszült csecsemő elpusztítása pokolra szánásnak számított. Elsők között Temesváry Rezső írta le, hogy „Csak egynémely vidéken, különösen az Alföldön, ítélik el leginkább in theoria a magzatelhajtást, mert azt tartják, hogy a ki a magzatát elhajtja, annak ezt a pokolban tálalják föl, hogy megegye. "" Tárkány Szűcs Ernő így foglalta össze a kérdéskört: „A magzatelhajtást — rendszerint a fogantatás pillanatától — bűnnek, gyilkosságnak tekintették. Gémes Balázs kutatásaiból azt is tudjuk, hogy nem mindenütt érvényesült ilyen merev szabály, mert amíg a magzatnak — felfogásuk szerint — »nein volt ielke«. védelemben sem részesült [...]" A magzatelhajtó „/...] asszonyokat ugyanis nemcsak a közvélemény ítélte el, az állam büntette meg, hanem rettegniük kellelt földöntúli hátrányoktól is, pl. hogy a pokolba kerülnek, az ördög áldozatéivá válnak stb. De még a hatvanas években is a legelterjedtebb visszatartó erő volt az a hiedelem — az osztrák határszéltől Moldováig —, hogy az asszonynak az elveti vagy elhajlóit magzatát a túlvilágon meg kellett ennie. És ettől nagyon komolyan féllek is. " lü() Gémes Balázs középkori ábrázolásokat mutatott be a „/...] ha valaki elveteli vagy elhajtja a magzatát — a túlvilágon meg kell ennie" témakörből. Ilyen pl. a bihari Középes (Románia) templomának XVIII, sz.-i freskója, vagy a hunyadi Guraszáda (Románia) templomában lévő ábrázolás, avagy egy 1530 körül készített diósgyőri kályhacsempe figurája. Valamennyi a pokolba jutott nőt ábrázolta, amint az ördögök föltálalták neki elpusztított gyermekeit. Az asszonyok pedig ették őket. 101 98 Schräm F. 1982. 3:64. 99 Temesváry R. 1899. 23. 100 Tárkány Sz. E. 1981. 124. 10: Gémes B. 1987. 3: 65—67.
