Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti Tibor: Paráznák (II.)
A 393/1825. pörben láttuk, hogy a gyermeket az árnyékszék gödrébe, a 397/1827. pörben pedig kútba dobták. De vetették folyóba, tóba, vagy egyenesen egy dézsa vízbe szülték bele. Az elrejtés egyik tipikus módja vízzel, folyadékkal kapcsolatos. Hermann a megannyi kultúrtörténeti forrásból és példából kiemeli, hogy Rómában a csecsemőket a Tiberisbe fullasztották. 33 A bemutatott poranyagban ennek az ősi ösztönnek sokszínű megnyilvánulásával találkozunk. Vegyük ezeket sorra az elmondottak alapján: A 37 /1805. pörben az anya 14 hónapos kislányát elvitte a kurafijához, aki a gyermekét nem vállalta, ekkor a nagyanya, vagyis „[...] az öreg asszony a gyermeket [az] Uttzán a kapu előtt a sárba le tette [...]". A 376/1781. pörben a nő így vallott: „[...] haza felé f...] el szültem à Gyermekemet [...] Hová tetted f...] Csak ott hagytam á Gyöpön [..A 339/1828. pörben a leány elmesélte, hogy fájni kezdett a hasa és útközben „[...] álva ellment tőlem mintegy 4. holnapi Terhem [...] Nem volt az élő — én ott hagytam azon módon az úton [...] nem tudom mi lett belőtte [...]" A vizsgált pörökben a csecsemőgyilkosságot elkövető nők egész sorozatát találták ki a félrevezetésnek. Messziről indították az események föltárását és hosszadalmas kérdezősködés után jutottak el a beismerésig. Előbb nyilatkoznak, hogy ők terhesek sem voltak, csupán „a természet volt bennük fennakadva". Ezt követi az a vallomás, hogy a „ víz zuhant el tőle" és vér is jött ki. Majd azzal folytatódik, hogy a „szülemény " csak pár ujjnyi volt és halva lett. Azután bevallják, hogy rendes nagyságú volt, de holtan született. A bűntény beismerése előtt úgy nyilatkoznak, hogy a csecsemő megszületése után „csak keveset nyivákolt" és rögtön meghalt. Végül bevallják, hogy az ép, egészséges gyermeket megölték. Ezeknek az „orozva szüléseknek" és gyilkosságoknak a nők részéről több tipikus magyarázata ismert. Az első szinte megegyezik a paráznaság vétkének indoklásával, hogy ti. „/.../ az Isten elvette eszemet [...] nemis tudom mit cselekedtem " (pl. a 402 /1842. pörben). Másodszor arra hivatkoznak, hogy senki sem volt a szülésnél, aki segített, még ha ezt igényelte volna is. Harmadszor pedig azt vallották, hogy a gyermekük haláláért a szüléssel járó fájdalmak a felelősek, amelyek elterelték a figyelmüket. Bágyadtak voltak, elerőtlenedtek, sőt elájultak. Természetesen, az mindig gyanús, ha egy nő egyedül szül; ha a fájások kezdetekor nem szól senkinek, hanem elbújik és hagyja gyermekét elvérezni, meghalni, ha ő maga nem is nyúl hozzá életvesztő szándékkal. Orvosilag egyébként indokolható ez a magatartásforma. Jól ismert jelenség, hogy a szüléssel járó nagy megterhelés főleg a rejtett pszichikai gyengeséget és betegséget kihozza. Az anya hosszabb-rövidebb ideig a beszámíthatóság dolgában olyan korlátozottá válik, amikor a tanult, tehát emberi viselkedési normák gátoltak és az ősi ösztönök megnyilvánulása előtt szabaddá válik az út. Ilyen időszakban valóban elfogadható, hogy az anya a bűncselekmény tudata nélkül megöli gyermekét. Arra azonban föl kell hívnunk a figyelmet, hogy a jelenség ritka, a szült anyák között legföljebb ezrelékes, tízezrelékes arányban jelentkezik, és korántsem olyan mértékben, mint az a vizsgált pörökben mutatkozott. Föl kell tehát tételeznünk, hogy a leírt jelenség a vizsgált korban ismert és széles körben elterjedt volt. Nem egy csecsemőgyilkos anya magát mentve, tudatosan hivatkozhatott rá. Az anyák harmadik csoportja arra hivatkozott, hogy munka közben, egyik helyről a másikra haladtában, úgy bonyolította le a szülését, mint a testi szükséglet elvégzését, a magzattal nem törődve, ott hagyva a tetthelyen, vagy sebtében elkaparva, elrejtve; és az eredetileg megkezdett tevékenységét, ill. a tervezett munkáját folytatta tovább. Pl. a 403/1842. pörben a megszült leány úrbéri robotba ment dolgozni. Az állatvilágból, különösen a folyton vonuló csordák és hordák esetében jól ismertjelenség, ősi ösztön, hogy a szült anya az ivadékával rövid pihenő után rákényszerül arra, hogy életük védelmében tovább vándoroljanak. Az előembernél, ill. a vadászó gyűjtögető hordatársadalom idején ez a viselkedésmód még elképzelhető. A szülési trauma kiváltotta magatartás alkalmasnak látszik arra, hogy ez az ösztönös jelenség embernél is a fölszínre törjön, és az anya magatartásában jelentkezik. Ennél a viselkedésmódnál azonban markánsabb jelenségnek érezzük azt a szintén ösztönös megnyilvánulást, hogy az anya erőt vesz, „nem hagyja el magát". Ehhez lehetőséget nyújt az addigi életmódja: nehéz munkája, természetközelsége, fizikai erőnléte, 33 Hermann I. 1984. 157
