Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti Tibor: Paráznák (II.)
A 381 /1801. pörben a cigánylány azért ölte meg újszülöttjét, „/...] hogy az a rosz ember Mezey Jóska, a [...] kitűl teherben estem ingesztelt arra, hogy mihelest meg lesz, azonnal meg öljem [...]" A 383/1804. pörben a nő beszélte: „[...] nappali 12 ora tájba az udvarunkon lévő Gödörbe menvén szükségemre, tollem egy férjfiu Gyermek el ment [...]", majd a szeretője elásta. Az egyik legtipikusabb eset volt a 404 /1756. pör, ahol az anya a hóhérolás egész sor gyakorlati receptúráját alkalmazta. így vallott: „[...] vagy ágyékát vagy torkát, vagy szíve iránt meg kell nyomni, mindjárt meg hal s. mások sem veszik észre." Ez az eljárás visszacseng a 259/1797. pörből, ahol úgy halt meg a férj, hogy az asszony agyonnyomta: „/...] vagy az ágyékát szorongatva, vagy a'mellyít nyomkodva. " Vagyis, mind a hasi, mind a mellkasi légzést meggátolta. Úgy tűnik, hogy nagy ügyességre tettek szert ebben a halálnemben, melynek valóban nyoma sem maradt, míg a nyak összeszorítása legtöbbször elváltozást okozott. (Nyelvcsont eltörése, cianotikus arc, a nyomás területén véraláfutások stb.) Valószínűsíteni lehet, hogy a boszorkányok „megnyomta" tettében is ilyen cselekedet rejlik. Ezt a módszert egyébként kínzásnak is használhatták, hiszen a fuldoklót sok mindenre rá lehet venni, hogy valljon. A 404/1756. pörben az asszony férje pontosan számon sem tartotta a gyilkosságokat, mert így vallott: „ Vagyon tudományom öt gyermekimnek haláláról; mert mindeniknek kékségét láttam, és onnan tudtam hogy eö volt az oka [...]", vagyis a felesége. Máshol azt beszélte, hogy „/...] 10 gyermekeim Feleségemmel egymásnak önként való akaratyából esett halálok. " Arra a kérdésre, hogy miért gyilkolták meg sorra a gyerekeiket, az apa így felelt: „[...] mivel minthogy szegény állapottal voltunk, rajtunk el szaporodnak gyermekünk, nem tarthatjuk [őket...]", ezért meggátolták a család túlszaporodását, és egyensúlyban tartották az ellátásukkal. A szegénység természetesen egyedül nem ok a bűnözésre. A szegénység, tudatlanság és elmaradottság valóban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyakran vétkeztek az adott társadalmi és az általános emberi erkölcsi normák ellen. De attól óva intünk, hogy ezeket egyedüli okként ismerjük el, mert akkor a szegényeket a bűnözés vádjával és a bűnöző bélyegével látnánk el. Nagyon sok szegény vállalta sorsát, gyermekeit becsülettel fölnevelte, de emiatt nem követett el bűnöket. A gondolatkört tovább bővítve, ezek után vizsgáljuk meg, hogy a megölt gyermekekkel mi történt. Az emberi ösztönök és gondolkodásmód újabb kultúrtörténeti, életmódbeli mélységei tárulnak föl. Az általunk vizsgált feudalizmus kori büntetőperes anyagban, a 383 /1804. pörben a gyermek apja és az anya sógora fogta az elszült gyermeket és Vásárhelyen, a „Tabányi Temetőnek egyik Sarkánál a' főidbe ástam [...]" — vallották. Itt az elrejtés, a szándék volt a lényeges, bár nem elhanyagolható az a tény, hogy temetőárokba, sarokba a számkivetettek, bűnösök, kereszteletlen pogány személyek kaptak helyet, akikről a társadalom igyekezett megfeledkezni. A 393 /1825. pörben a leány éretlen magzatot vetélt, amelyet „/.../ egy rongyba bé takargattam ". Vagyis elbújtatta. Ezután jött a szeretője és „[..fannak titkon a' Fejem alatt lévő Csomót által adtam". A férfi elmondotta, hogy amikor a pólyát átadta neki a nő, arra kérte, hogy „[...] azt én tegyem el, én azt [...] az Oskolai Árnyékszékbe bé vetettem ". A 396/1827. pörben lévő gyanúsított nő „Férfi gyermeket szült [...] szülőttjét rongyba tekergetve egy ládába vetvén, meg fullasztotta. " Ezután átadta a szeretőjének, aki azt „[...] á tanyán levő kertnek árkába [.. .y "ásta el. A 397 /1827. pörben a lány, amikor rosszul lett „/.../ ki mentem — vallotta —, 's úgy lett meg a ' gazos földön [...]" a gyermek. Ezután elvitte a szeretője, megfojtotta, majd a kútba dobta. A gyermek kitevése, otthagyása szintén jól ismert cselekedet. „Nemzedékről nemzedékre szállt a gyermek megevésének megszűnése után és vele egyidejűleg a gyermek kitevésének szokása: hadd egyék meg az állatok" — írta Hermann Imre. 32 Megjegyezzük, hogy a kannibalizmus dogmája elfogadhatatlan, ugyanakkor állításának befejező részére, a gyűjtött pőréinkből bizonyító példákat mutatunk be. A csecsemőgyilkosságok egy részében ugyanis a szülés után az anyák gyermekeiket az állatok martalékául hagyták. 32 Hermann I. 1984. 156.
