Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti Tibor: Paráznák (II.)

Testemhez tellyességgel nem férkeszhetett." Vagyis, a test teljes birtoklása nem következett be, és ez csökkentette a „bűn" súlyát. A 271/1807. pörben az 52 éves, közösülni próbáló férfi mezítelen volt, míg a 14 éves kislánynak csak fel volt hajtva a ruhája. A 327 /1762. pörben a nő vallotta: „/...] mezítelen testevei az én Mezítelen testemre fekűtt, fői takarván engemett [...]" A 325 /1762. pörben a 10 éves gyereklányt a 60 éves cigányember így szeplősítette meg: „[...] engemett a főidre fektetett, pőndőlkemet fői hajtotta, és ream fekűtt [.. ./"ruhástól. A 334/1780. pörben a béres így bánt el a kislánnyal: „/.../ a Padra le döjtött es mezítelenen reám fekűtt [...]" A 348/1764 pörben a nagybácsi unokahúgával akart közösülni: /.. .]le eresztvén gattyáját, es fel takarván Judkának Ingallyát reá fekűtt f...]" Miután a kísérlete nem sikerült, beérte a saját lányával: „/../ le döjtötte az földön, s mezítelenen reá feküdt à fatensnek Mezítelen testére [.. ./"ezután többször úgy közösült vele, hogy,,/ ..] letolván az Apja gatyáját s fel fedezvén Er soknak Szemérmét, reáfekütt [...]" 5. GYERMEKRABLÁS, GYERMEKKITEVÉS, GYERMEKVESZTÉS A gyermekrablásos részletösztön a szubhurnán főemlősöknél elterjedt, az ember fajfejlődése során pedig mitizálódott, folklorizálódott. Kultúrtörténetünk ismert jelensége ez, és máig ható gyakorlat. A 262/1798. pörben a nő gyermeket szült szeretőjétől, akit egymástól el-elrabolnak, mindkettő birtokolni akarja. Az asszony így vallott: „ Gyermeket is kaptam tőlle [...] de a juhász magáénak esmérvén, elvette töllem 's ő viseli gondját. Miért loptad el azon Gyermeket az juhásztól? Én tsak el vittem mint magam Gyermekét. " A gyermek elrablásának, elrejtésének Hermann szerint mintegy ellentétösztöne a csecsemőgyilkosság és a tetem elrejtése. Ennek egyik megnyilvánulásaként a megölt magzatot a nők átadják szeretőjüknek, aki elviszi, „elrabolja" tőlük, azzal, hogy ő majd elrejti. Az apa, aki elviszi a gyermekét vagy az anyjával megöletteti, a mitológiai Kronoszt személyesíti meg, „/.../ vagy csak távol van, mint Zeusz, amikor a titánok szétszaggatják Dionysost [...]" — írta Hermann Imre.

1 A gyermekgyilkosság egyidős az emberrel, ezért nem véletlen, hogy megannyi módja van és kultúránkba szinte valamennyit beépítettük; ideológiát, mítoszt alakítottunk ki hozzá. Különösen a lánygyermekek és az ikrek voltak veszélyeztetett helyzetben. A gyermekvesztésnek három formája lehetséges: a fogamzásgátlás praktikáival, azután a nem kívánt terhesség megszakításával, azaz a magzatűzésekkel, és végül a legdrasztikusabb a megszült gyermek elpusztítása. Fejezetünkben inkább az utóbbi kettővel foglalkozunk részletesebben. M. Mead a poligám új-guineai arapesekről írta: „A szülei által nemkívánatosnak tartott arapes gyermek pusztulásra van ítélve. Ha a gyermek lány, s a szülőknek már több lánygyermekük van, megölhetik, hogy minél előbb születhessen fiúgyermek. Ha bármi véleménykülönbség van a szülők között, a csecsemőt megölik, mivel a gyermek növekedéséhez elengedhetetlen az apa és az anya együttműködése a szoptatási tabu megtartásában. Azt a gyermeket, akit megtartanak, az anya megmossa, ő köti el a köldökzsinórt is, majd rögtön szoptatni kezdi. J. Bjerre Új-Guineában, Vaszemi faluban, a kutubu törzsnél tapasztalta, hogy „Még nem is olyan régen szokás volt, hogy egy ikerpárból a később született csecsemőt megölik. Az ikerszülést ugyanis természetellenesnek tartották. "3 M. Mead az új-guineai mundugumorok vizsgálata során azt tapasztalta, hogy a benszülöttek a Yuat folyó vizének zavarosságát úgy magyarázzák, mint amelyikben „[.../ valószínűleg vízbetaszított újszülött csecsemők vannak [.. ./"

4 1 Hermann I. 1984. 161 2 M. Mead. 1970. 148. 3 J. Bjerre. 1973. 116. 4 M. Mead. 1970. 158.