Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti Tibor: Paráznák (II.)

Antoni Judit Ausztrália és Óceánia vándorló törzseiről írta: „Régebben ikrek születésekor a második gyermeket rendszerint megölték, a beteges, nem teljesen ép gyermeket szintén, s ezt tették az első után nem sokkal született második gyermekkel is. /...] bár általában hat gyermeket szültek, közülük két fiút és egy lányt neveltek föl."

5 Ezen törzsek asszonyai a gyermeket ugyanis 4-5 éves koráig szoptatják, közben magukon cipelik és egyszerre lehetetlen lenne több apróságot hordozniuk. A meghagyott gyermekeket viszont odaadással nevelik. H. Damm írta a melanéziaiakról, hogy „A fogamzást megfelelő szerekkel gátolják meg, melyeket öregasszonyok állítanak elő iparszerűen, vagy pedig megölik az újszülöttet. "

6 Ugyancsak H. Dammoi idézzük a pápuákról: „Az asszonyok számával párhuzamosan ugyanis növekszik a férfi birtokában levő vagyon, és ezzel emelkedik a tekintélye is. Ebben az esetben utódainak száma is nagyobb, és ezek szintén segítenek vagyona gyarapításában. A gyermekáldásnak mindig örülnek; a gyermek a pápuáknál is erősíti a házassági köteléket. Ha egy házasság gyermektelen marad, nem ritka eset, hogy a férfi visszaküldi a feleségét annak nemzetségéhez és a menyasszonyváltságot is visszaköveteli. így nem csodálhatjuk, hogy a pápuáknál — az ausztráliaiakkal ellentétben — a gyermekülés nem szabály, hanem éppen ellenkezőleg: ritka kivétel. A magzatelhajtást viszont ismerik és mindenféle mágikus szert felhasználnak, hogy kedvező eredményi érjenek el. Ennek okát mindenekelőtt a hosszú, gyakran három évnél is tovább tartó szoptatási időben kell keresnünk. '

n J. Bjerre a Kalahári sivatag busmanjainál, a születéssel kapcsolatban figyelte meg: „[. • •] Ha csak az anya hal meg, előfordul, hogy a csoportból valamelyik asszony elvállalja a gyermeket, de megesik, hog) az újszülöttet az anyjával együtt elevenen temetik el, mert nincs, aki gondját viselje a gyermeknek. H. Uhlig Bah-szigetéről hasonló szokást írt le: „Az egynemű ikrek áldást hoznak, a különneműek azonban bajba sodorhatják az egész családot. Régebben megölték ezeket az ikreket, családjukat pedig elkergették a faluból [...], attól félnek, hogy különben nem lesz elég víz a rizstermeléshez, nem sikerül az aratás vagy elhull a jószág. '

v H. Uhlig utánajárt, hogy miért félnek a különnemű ikrektől, és ezt a magyarázatul kuuia. „[.. J az ikrek az anyaméhben szeretkeznek, tehát vérfertőzést követnek el j.. .]"

M H. Maspero SLZ ókori Kína gyermekvesztö hagyományaiból idéz: „Az első napúit a gyermeket magara hagyták egy bezárt szobában, aho vá senki sem léphetett be, még azért sem, hogy megetesse; a fiút ágyra tették, a Lányi a földre j.. J Ezután, ha életképességének sírással tanújelét adta, a család feje döntötte el, hogy befogadja-e a családba, vagy kitéteti: kitaszítás esetén megölték vagy kitették; ha befogadta, egy [...] szolgu emelte fel a gyermeket [...] és bevitte az asszonyházba, ahol ÜL anya vagy a dajka megszoptatta. "'

1 Az ikreket fölnevelték, de a hármas ikreket nem. Csongor Barnabás a régi Kínáról szólva ezt írta: „[...] a leányt kevésre becsülték, olyannyira, hogy ínség idején egészen a mi századunkig szokásban volt, hog}> a leánycsecsemőket vízbe fojtották [.. .j L gyermekgyilkosságokért senkit sem vontak felelősségre /.. .]"

u A Ritoók Zs.—Szilágyi J. Gy. szerzőpáros az ókori görög magzatvesztésről így írt: „Bár a görög családapa nem volt olyan feltétlen hatalom a családban, mint a római páter familias, neki is megvolt a joga, hogy a gyermeket ne nevelje fel. Ebben az esetben a legtöbb államban a gyermeket irgalmatlanul kitették valahová, útfélre vagy járatlan helyre, bepólyálva és ilyen vagy amolyan ismertető jegyet téve mellé. A szerencsétlen gyermek ti. vagy elpusztult, ha senki sem találta meg, vagy valaki felnevelte /.. .J"

Li 5 Antoni J. 1986. 19. 6 H. Damm. 1961. 262. 7 H. Damm. 1961. 176. « J. Bjerre. 1964. 135. 9 H. Uhlig. 1985. 141. 111 H. Uhlig. 1985. 141. 11 H. Maspero. 1978. 117—118. 12 Csongor B. 1986. 68. '3 Ritoók Zs.—Szilágyi J. Gy. 1968. 330.