Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — STUDIES AND LECTURES - Rex-Kiss Béla—Petró Olivia: Az Rh-vércsoportok felfedezésének körülményei és háttere
dött, teljesen elfelejtették és csak 1900 után fedezték fel újra. Ezért a vért, éppúgy, mint a sejteket egy fajon belüli egyedeknél anti-gén-vonatkozásban teljesen egyformának tekintették. 1900-ban az immunológiai módszerek alapjait már lerakták, de csak a bakteriális antigének és antitestek, toxinok és antitoxinok fogalomkörére igaz. A vörösvérsejt, mint antigén nem merült fel egészen 1898-ig. 1898-ban Bördel [1,2] vizsgálataival kimutatta, hogy egy állatfaj egyedeinek széruma gyakran egy másik állatfaj sejtjei ellen ható antitesteket tartalmaz. Bördel haemolysineket produkált különböző speciesek vörösvérsejtjeivel injekciózott állatokban. Landsteiner szintén előállította ezt a jelenséget, de Boráét közleménye hamarabb jelent meg és erre ő visszavonta közlésre leadott dolgozatát [16]. Függetlenül Landsteiner felfedezésétől, kb. ugyanabban az időben jelentek meg Ehrlich és Morgenroth közleményei kecskéken végzett immunizálásokról, amelyek eredményeként isoantianyagokat tudtak előállítani. Az eredményekből azonban nem vontak le következtetéseket. A monarchia összeomlása után a munkakörülmények Bécsben, Landsteiner munkaterületén is erősen megromlottak, ráadásul a kutató az illetékes felsőbb szervek és a bécsi egyetem részéről sem részesült kellő megbecsülésben és támogatásban. Elfogadta hát a hágai Vöröskereszt Kórház által felajánlott proszektori állást, majd 1920-ban elhagyta Ausztriát és családjával együtt Hágába költözött. Döntő fordulat következett be életében 1922-ban, amikor meghívást kapott a New York-i Rockefellerintézetbe, ahol 21 éven keresztül — egészen haláláig — dolgozott. Bár 1939-ben hivatalosan már nyugdíjba vonult, munkáját megszakítás nélkül folytatta haláláig. Landsteiner életének ez az utolsó szakasza is rendkívül termékenynek bizonyult és ismét korszakos felfedezések jellemzik. Szerológusokból és immunológusokból iskolát alapított maga körül, amely csakhamar világhírnévre tett szert. Első munkatársai közé tartozott Ph. Levine, akivel 1926-ban felfedezi az 1 és 2 irreguláris isoagglutinineket. Egy évvel később felfedezik a z MN és a P vércsoportrendszereket. Landsteiner kél tanítványával, Levine-ve\ és Wiener-rel együttműködve, már nyugdíjas korában fedezte fel az Rh-faktort [10,11]. Az Rh-faktornak 1940-ben történt felfedezése annak az iskolapéldája, hogy egy tisztán elméleti kérdéssel való foglalkozás gyakorlatilag igen jelentős ismeretekhez vezethet. Az említett kutatók ugyanis a 30-as évek végén igencsak elméleti érdekességűnek tűnő problémával foglalkoztak, nevezetesen, az emberi vércsoport-tulajdonságok előfordulásával majmoknál, amelynek eredménye egy új faktornak, az Rh-nak a felfedezése lett. Kevesen tudják, hogy az Rh-rendszer felfedezése már 1939-ben megkezdődött, mikor Levine és Stetson [13] egy hemolitikus betegségben szenvedő újszülött anyjának szérumában olyan antitestet talált, amely a gyermek és az apa vörösvérsejtjeit agglutinálja. Az anyába kimutatott antitesttel emberben kimutatott antigen Rh (Rhesus) elnevezése onnan származik, hogy körülbelül ugyanabban az időben Landsteiner és Wiener nyulakat és tengerimalacokat immunizált a Rhesus-majom vérével. Az immunizált állatok szérumában olyan antitesteket mutattak ki, amely nemcsak a Rhesus-majom vörösvérsejtjeit, hanem az emberek 85%-ának vörösvérsejtjeit is agglutinálta. Ezért gondolok arra, hogy a pozitív reakciót adó emberi vörösvérsejtek és a Rhesus-vörösvérsejtek azonos antigénnel rendelkeznek, ezért a humán antigén neve is Rhesus (Rh) lett. Landsteiner és Wiener az 1940 előtti években azzal foglalkoztak, hogy a majmoknál vizsgálták az emberi vércsoport-tulajdonságok előfordulását. Ekkor azt találták, hogy különösen a Rhesus-majmok vére gyakran adott pozitív reakciót anti-M tesztszérumokkal, tehát olyan szçrummal, amellyel az emberi M-tulajdonság kimutatható. Ebből arra következtettek, hogy a pozitív reakciót adó rhesus vörösvérsejteknek M-hez hasonló tulajdonságot kell tartalmazniuk. Arra is következtettek ebből, hogy lehetséges Rhesus-vörös vérsejteknek alkalmas kísérleti állatokba való befecskendezésével anti-M ellenanyagot nyerni, hasonlóan ahhoz, hogy emberi M vagy N tartalmú vörösvérsejtekkel beoltva ezeknél a kísérleti állatoknál egy új ellenanyagot (anti-M, ill. anti-N) lehet termelni. Valóban néhány rhesus vörösvérsejtekkel immunizált nyúlnál anti-M keletkezett. Azonban egyes kísérleti, immunizált állatoknál olyan új ellenanyagot találtak, amely az amerikai emberek 85%-ának vérével pozitív reakciót adott. Landsteiner 1940-ben alig néhány sorból álló közleményben jelenti be egy új vérfaktor a Rhesus-faktor felfedezését [12]. Landsteiner ezen újabb felfedezésének is — hasonlóan az ABO és Mn vércsoportrendszerekhez — eleinte csak akadémikus jelentőséget tulajdonítottak. Ám csakhamar kitűnt, hogy a
