Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — STUDIES AND LECTURES - Rex-Kiss Béla—Petró Olivia: Az Rh-vércsoportok felfedezésének körülményei és háttere
Rhesus-faktornak óriási klinikai jelentősége is van. Landsteiner és Wiener vizsgálataival csaknem egy időben (1940-ben) Levine és Stetson leírták egyik transzfúziós szövődményes esetüket. Egy nőbetegük — azután, hogy in utero elhalt magzatot szült — a férjétől származó vér transzfúziójára igen súlyos szövődménnyel reagált. A beteg szérumában olyan antitestet mutattak ki, amely férj más azonos ABO-csoportú donorok mintegy 80%-ának vörösvérsejtjeit agglutinálta és amely a transzfúziós szövődményért felelősnek bizonyult. Az antitest keletkezését azzal magyarázták, hogy az a terhesség hatására jött létre, vagyis a magzat olyan antigénjével szemben termelődött, amelyet az apától örökölt és amellyel az anya nem rendelkezett. Ezzel Levine és Stetson megteremtette a foetalis eredetű anyag alloimmunizáció fogalmát. Wiener és Peters, továbbá Morureau 1940—41-ben több esetben kimutatták az antitestet olyan egyének vérében, akik ABO azonos transzfúziókra indokolatlan szövődménnyel reagáltak. Ezzel bebizonyították, hogy a vérátömlesztésben is fontos szerepe van az Rh-faktornak. Landsteiner közreműködésével fedezték fel később a C Rh-faktort is. A Rhesus-faktor felfedezése új korszakot nyitott az immunhaematológia történetében, olyannyira, hogy ma már a Rhesus-szerok')gia külön ággá fejlődött a vércsoport-szerológia keretében. Az Rh-rendszer néhány évtized alatt az egyik legnagyobb és legösszetettebb vörösvérsejt polimorfizmussá vált, amely több, mint 30 antigént foglal magában. Nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy Landsteiner mellett az Rh-faktor elfedezésével kapcsolatban ne szóljunk két munkatársáról. Az egyik A. S. Wiener volt (1903—1976), aki 1929-től kezdve volt munkatársi viszonyban Landsteinerrd és nagy része volt az Rh-faktor felfedezésében. Nevéhez fűződik az r' és r Rh-faktoroknak a felfedezése és öröklésük bizonyítása. Elég korán foglalkozott a vércsoportvizsgálatokkal. (Első közleménye az Am. J. of Immunologyban 1929-ben jelent meg.) Sokat tett az Rh-vizsgálatok elterjedése érdekében a vérátömlesztésben, valamint az Rhvizsgálatoknak az orvosi gyakorlatban — különösen a terhesség kezelésében — való alkalmazásban. Tudományos szakirodalmi munkássága ezen a területen igen nagy és értékes volt. (6 könyvet írt és 500-nál több közleménye jelent meg, és közülük nem egy ma is standard munkának számít a vércsoportkutatásban.) Landsteinemçk már az Rh-faktor felfedezése előtt tanítványa volt Ph. Levine. Részt vett az Mn- és a P-vércsoportrendszerek felfedezésében, majd sokat segített Landsteinemek az Rh-faktor felfedezésében. Neki is nagy érdeme volt, hogy megteremtette a foetalis eredetű anyai allomimmunizáció fogalmát. Levine (mások mellett) kimutatta, hogy a morbus haemolyticus neonatrum oka az anya és a magzat közötti Rh-inkompatibilitás. Levine javasolta, hogy az állati Rh-antitest nevét (megkülönböztetésül az emberi eredetűtől) Landsteiner és Wiener tiszteletére anti Lw-nek, az antigénét pedig LW-nek nevezzék el. Most pedig térjünk rá az Rh-kutatás másik kiválóságának, Peter Dahra.dk a szerepére ( 1906—1984) [25] Dahr 1935-ben a kölni egyetem közegészségtani intézetének főorvosaként dolgozott. 1936-ban a kölni állatkert igazgatója telefonon felhívta Dahrt, és megkérdezte, hogy nem tudna egy orangutánnál vérvizsgálatot végezni? (Az állat beteg volt, és hamarosan elpusztult.) Abban az időben még nem voltak ismeretesek az emberszabású majmoknál a normális vértulajdonságok értékei, is nem is lehetett összehasonlítani őket. Az állatkert igazgatójának Dahr azt mondta, hogy semmi haszna nem lenne az oránguPcter Dahr