Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 125-132. (Budapest, 1989-1990)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS
Hamilton, David: The Healers. A History of Medicine in Scotland. Edinburgh. Canongate Publishing Ltd.. 1987. 318 p. Skócia a különleges lehetőségek országa az orvostörténészek számára, állítja a szerző. Az ipari forradalom egészségügyi kérdései valamint a glasgowi és edinborough—i egészségügyi reformok a történészek izgalmas kutatási területei. A Highland és a Lowland közötti különbség, továbbá a skót népi gyógyászat a társadalomtörténészek számára kiváló terep. A skót orvostörténettel igen régóta foglalkoznak, amit J. D. Comie: History of Scottish Medicine című, azóta már klasszikusnak számító munkája is bizonyít. D. Hamilton könyve Skócia orvostörténetét a kezdetektől a XX. sztázad közepéig tárgyalja igen részletesen. A fenti időszakot hét korszakra bontja orvostörténelmi szempontból, és ezeket egymástól elkülönítve tárgyalja. Egy-egy korszakot nagyjából azonos szempontok alapján elemez. Először vázlatos korképet ad, majd a korszak legfontosabb betegségeit ismerteti, ha vannak, mortalitási és morbiditási adatokat is elemez. Következő szempont a gyógyító intézmények, kórházak, patikák, szanatóriumok stb, ezután következnek a gyógyítók, ápolók, bábák, orvosok, és a gyógyítók képzése. Utolsó általános szempont az orvoslás, mint gyakorlat és mint tudomány. Az általános szempontokon túl egy-egy korszakban speciális kérdéseket is tárgyal, mint például szegénytörvények és hatásuk (XVII. század), a demográfiai robbanás (XVIII. század), a National Health Service kialakulása vagy a Royal Medical Society ( 1737) megalakulása stb. D. Hamilton alapos, tudományos szempontból igényes munkáját minden bizonnyal a skót orvostörténelem egyik alapműveként fogják számontartani. Gyukits György Harig, G. Hrsg.: Chirurgische Ausbildung im 1 S. Jahrhundert. Husum, Matthiesen Verl. 1990. 248 p. ill. (Ab-handlungen zur Geschichte der Medizin und der Naturwissenschaften. Heft 57.) 1987-ben tartotta meg a berlini Institutfür Geschichte der Medizin a 2. Orvostörténeti Charité— Symposiumot, amelynek témája a 18. századi sebészképzés volt. Az ülésszakra nemzetközi előadógárdát hívtak meg. A német nyelvterület — az akkor még kettéosztott Németország, Ausztria, Svéjc - kutatóin kívül angol, amerikai, francia, orosz, magyar résztvevők is jelen voltak a konferencián. Előadásaik nyomán átfogó képet kapunk a 18. századi sebészképzésről, annak legfontosabb intézményeiről, prominens személyiségeiről. Nem véletlenszemen esett a választás éppen a 18. század történéseinek feltárására. Több szempontból is újat hozott ez az időszak az orvostudomány és ezen belül a sebészet fejlődésében. A 18. században jöttek létre azok az intézmények, amelyek a sebészképzésnek megfelelő színvonalú és szervezettségű hátteret biztosítottak és ezáltal nyújtottak segítséget abban, hogy a sebészség a kézműves borbélysebészségből tovább léphessen a tudományos alapossággal művelt orvostudományi szakág színvonala felé. Ebben a folyamatban játszott fontos szerepet a berlini Charité, a zürichi Medizinisch-Chimrgische Institut, a drezdai Collegium medico-chinirgicum és nem utolsó sorban a bécsi Josephinum is, amely nemcsak az osztrák, hanem a magyar sebészképzésnek is egyik központja volt. Hasonló lendületet adott a felvilágosodás kora az angol és francia sebészel alakulásának is. Nem feladatunk, hogy bármiféle módon rangsoroljuk a tanulmányokat, vagy valamelyiket is kiemeljük részletes ismertetésre, hiszen valamennyi résztvevő a legfontosabb adatokat, jellemzőket gyűjtötte egybe a maga területén és a tanulmányok így együttesen engednek betekintést a 18. századi állapotokba. A kötetet név- és tárgymutató zárja, amely a könnyebb eligazodást teszi lehetővé. Kapronczay Katalin Herrera, X. — Lobo—Guerrero, M.: Antropológia Medica v Medicina Tradíciónál en Colombia. Fundacion Etnollano, Bogotá, 1988. 168 p. Sokáig úgy lestett, hogy a nyugati „tudományos" orvoslás végképp feledésre ítéli és háttérbe szorítja a hagyományos és a népi gyógyászatot. Az utolsó évtizedben azonban az alternatív gyógymódok reneszánszának vagyunk taruii - egyes kultúrák pedig. így például a kínai, eddig sem voltak hajlandóak föladni tradicionáüs gyógyító gyakorlatukat. A kolumbiai egészségügy is igyekszik megtalálni annak útját-módját, hogyan integrálhatja a „nem-nyugati" gyógyeljárásokat nyugati mintára szervezett intézményrendszerébe: ezt a munkát segíti az orvosi antropológia, amely nem egyéb mint orvosi néprajz. F tudományág kolumbiai eredményeit igyekszik összefoglalni a jelen kötet. A könyv három részből áll: az első rész azt vázolja röviden, milyen népi gyógyászati, illetve milyen orvosi antropológiai irányzatok élnek Kolumbiában. Bemutatja, hogy a népi gyógyító-tradiciók hogyan változtak az elmúlt 50 évben s milyen szociokultűrális tényezők játszottak szerepet a változásokban.
