Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - Szenti Tibor: Paráznák

Az agresszió egyik tipikus esete a gyengébben elkövetett bármilyen jellegű erőszak, amely ellen a legyőzött tiltakozik. Ezek közül a leggyakoribb genitalitás a nemi erőszak. Sárkány Mihály az afrikai nandik és ilatongák viselkedéséről többek között azt írta, hogy ha a felserdült fiúk a „fiútáborba" vonulnak, a korcsoportuk ünnepet tart. Ilyenkor ,,... végigrohannak a falun és környékén, s az útjukba eső leányokkal, asszonyokkal szerelmeskednek; ha azok ellenállnak, megerőszakolják őket."

20 Ez a viselkedés az avatási szertartás részeként értelmezhető. Itt az agressziót a felnőtté érés tudatosulása váltja ki. Klaniczay Gábor a középkori Európa nemi erkölcseit vizsgálva, megemlíti az 5—10 fős, általában 16—26 éves férfiak „legényavatási" szokásainak egyikét, amikor elsősorban rossz hírben álló nőkön csoportos erőszakot követtek el. ,, A forrásokban leírt megerőszakolások 80 százaléka társas, nyilvános, a beavatkozni nem merő szomszédok és rokonok szeme láttára lezajló esemény volt."

21 Nemcsak a középkori köznép erkölcsei voltak ilyen agresszívak. J. Huizinga így írt az arisztokráciáról: ,,... legalább kifelé meg tudták teremteni az udvari szerelem tisztaságának látszatát. A valóságban ugyanis megdöbbentően durva maradt a magasabb osztályok nemi élete."

22 Pelle János szerint a 17—18. századi Franciaországban ,,A libertinusok számára a hódítás legfontosabb eszköze a színlelés"

23 A libertinusok szívtipró, lélekölő emberek voltak. Agresszív, tudatos magatartásukra az volt a jellemző, hogy a kiszemelt áldozataikat „leszakították, majd eldobták". Nem véletlen, hogy ez a kor termelte ki De Sade márkit! A szadizmussal eljutottunk az agressziónak egy újabb megjelenési formájához, amely semmivel sem különb, mint az előzőleg tárgyalt erőszak féleségek. E. Fuchs az angolokról írta, de a feudalizmus végéig az egész középkori Európára jellemző volt az agresszió szadista-kéjes tömegélvezete: ,,... a legborzalmasabb ilyenfajta színjátékok, melyeknél előbb megkínozták s aztán részletekben ölték meg az áldozatot, a nézők nagy tömege számára s megint elsősorban a nők számára csupán az érzéki gyönyör borzalmas ingerlői voltak."

24 E szokás gyökerei az ókori római cirkuszok véres látványosságán keresztül visszavezetnek bennünket a keleti háborúkban ejtett hadifoglyok tömeges, szadista lemészárlásáig, vagy a hordatársadalom egyes hadjárataiig. Kultúrtörténetünkben a sok borzalmat megunva, az agresszió ellen ható társadalmi erők is jelentkeztek. Péter Katalin a 17. századi Magyarország szexuális erkölcsi magatartását a fennmaradt bűnpörökben vizsgálva, a tanúk szavaiból megállapította, ,,... hogy a perekben tárgyalt sok borzasztó ügy korántsem elfogadott, megszokott, a közfelfogás által szentesített cselekedet, henem éppen ellenkezőleg, helytelenített, kirívó dolog."

25 Alább hozzáteszi, hogy „A XVII. században nem a kapcsolatok emberi méltóságát sértő magatartás vált gyakoribbá, ahogyan sokan állították, hanem az új magatartási norma megjelenésével a viszonyok megítélése lett szigorúbb és egyben érzékenyebb."

26 Péter Katalin megállapításához hozzá kell tennünk, hogy ez nem általánosítható az egész Kárpát-medence magyar népességére. Jellemző volt Erdélyben és a Habsburg császári fennhatóság alá került országrészben. A Dél-Alföldön a 18. század elején kezdődik meg az elnéptelenedett területre a visszaköltözés, de ez a korszak sem zavartalan. A század első félében a táj népe fölgyorsulva mintegy „átéli", „megismétli" a történelem előző, viharos évszázadaiban végbement erköl20 Sárkány M. 1986. 38. 21 Klaniczay G. 1986. 161—162. 22 J. Huizinga. 1979. 108. 23 Pelle J. 1986. 204. 24 E. Fuchs. 1926. 150. 25 Péter K. 1986. 200. 26 Péter K. 1986. 200.