Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Szenti Tibor: Paráznák
esi szokásokat. A durva erőszakok, látványos kínzások, boszorkányégetések még rendületlenül tartottak. Gondoljunk csak az 1728-as szegedi borzalomra, ahol a Rózsa Dániel-pör 21 áldozatot követelt és Európa is fölfigyelt rá. 27 (A szegedi boszorkánypörnél későbbi és tömegesebb, sokszor kegyetlenebb üldözések voltak a „művelt" Nyugaton vagy akár Amerikában is.) A hivatalos tortúrák, a sanyargatások, hóhérolások, ütlegelések, kegyetlenkedések durvítják az embereket, akik ezt a környezetüknek, családjuknak adják tovább. Ezekhez az agresszív cselekedetekhez a történelem is hozzájárult, hiszen a harci cselekmények nem szűntek meg a területen. Az 1740-es évekig több hullámban kurucok, tatárok, labancok, császári várőrség, ill. a természet részéről fekete himlő és pestis pusztított. Például Vásárhely lakossága megtizedelődött, többször a városból is újra elkényszerült. Ilyen körülmények között a hadak és a visszaköltözők nyomában ott járt az agresszió. Az ellene ható társadalmi erők csak a 18. század utolsó harmadában erősödtek meg, bár nehéz a jó szándékú erkölcsi visszavezetést az olyan cselekedet mögött érezni, amelyet például a katolikus és protestáns papok követtek el a parázna nőkkel, nyilvánosan megszégyenítve, megveretve őket a templom előtt, a tömeg szadista hajlandóságát, agresszióját fenntartva és élesztve. Ugyanakkor a csoporton belüli dominanciájukat a legalsóbb fokra szorítva, ezzel rajtuk uralkodva és őket kiközösítve. Ezekben az évtizedekben szélesedik ki a betyárkodás, amely az agresszió újabb, kegyetlen hullámát indította el a területen. Az általunk vizsgált feudalizmus kori, dél-alföldi bűnpörök az agresszió különböző változatairól, mint akkor élő, általános jelenségekről tanúskodnak. Az átvizsgált iratfondok itt nem tárgyalt egyéb bűnesetei között igen sok az agresszió és a kegyetlenkedés. Mindennapos, hogy kisgyerekeket kocsival elgázolnak, félholtra vernek. Állatokat indokolatlanul kínoznak. A gyerek is, ha teheti, megveri, olykor megöli a szüleit. A nők sem kivételek. Közülük igen sok verekedik. A fegyver hamar eldördül, és gyakori pör a megsebesítés, agyonlövés tárgyalása. A legtöbb gyilkosságot nem a hirtelen harag váltja ki. Végrehajtásuk nem azonnal történik. Föl kellett figyelnünk a megkínzásra, a brutális, lassú halállal történő megölésre is! Bár a reformkor kétségtelen felvilágosodást, szellemi fejlődést jelent, a lakosság körében — sajnos — a különböző agresszív bűncselekmények nem csökkennek. 1825 körül sok az ún. vérengzés. Testvérek is megvérzik, félholtra verik egymást. 1820 körül föltűnően sok a feleséggel folytatott kegyetlenkedés. Talán ennek is tulajdonítható, hogy szaporodik a válópörök száma. Az asszonyok egyre kevésbé tűrik a férj brutalitását. A durvaság ugyanis egyfajta megszokássá, esetleg kívánalommá válhat. Ha mind az elkövetőnek, mind az elszenvedőnek bizonyos „élvezettel" jár, az „adok-kapok" harmonikus és „törvényes" állapottá válik, vagyis ezen az agresszión még a szigorú egyház sem háborodik föl. Akkor válik a dolog bűnténnyé, ha a szenvedő fél érzékeny és testi gyötrelme lelki válságot, elszakadást eredményez. A brutalitás ösztönösen szexuális vetületű. Az önmaga ellen ható agresszióról, az öncsonkításról, öngyilkossági kísérletről; az újszülöttgyilkosságokról, vagy a prezentálás, azaz a magamutogatás során megnyilatkozó agressziós cselekedetekről már bőven szóltunk. Itt az agresszió további formáit tárgyaljuk részletesebben. VERBALIS AGRESSZIÓ B. Malinowski azt írta a melanéziai emberek verbális agressziójáról, hogy a durva nemi vonatkozású szavakat használják csúfolódás, sértegetés, gyalázás céljából, de káromkodásra, tehát az istenség, a szellemek mocskolására nem. 28 27 Vass E. 1985. 557-560. 28 B. Malinowski. 1972. 222.
