Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Tóth Béla: Orvosírók Debrecenben a 18. században
botanikát, orvosi fiziológiát, földrajzot, mechanikát, a csillagászat alapelveit, s még a hidrosztatikát is. Vagyis átfogó „természettan" volt. De tanított etikát, természetjogot is, vasárnaponként pedig magyarul adta elő a híres angol fiziko-teológus, W. Derham vallási célzatú művét, mindezeket többnyire hároméves „vetésforgó" formájában. De tanított mathesist is Weidler Institutionest alapján. Emellett lelkészi tevékenységet végzett a debreceni templomokban. Első nagyjelentőségű nyomtatott munkája s az egész 18. századi magyar filozófiatörténet legje-' lentősebb műve az 1757-ben Debrecenben megjelent Introductio adprincipia phüosophiae... c. 320 lap terjedelmű könyv. Ebben azonkívül, hogy a wolffi filozófia alaptételei ellen hadakozik, ami akkor nagyon merész állásfoglalás volt, bevezeti hazánkba a Newton-féle természettudományos alapelveket (Phüosophiae naturalis principia mathematica), továbbá Hermann Boerhaave holland orvostudósnak a tapasztalati orvosláson, kémiai gyógyhatáson alapuló, az egész modern orvoslást megalapozó felfogását, megveti a hazai statisztikatudomány alapjait éppen egészségügyi problémákkal (gyermekhalandóság, átlagéletkor debreceni adatok alapján) kapcsolatban, de van szó a könyvben többek közt orvosmeteorológiáról is, megint csak a helyi viszonyokra alkalmazva. De erősen kidomborodik a műben, a korra jellemző módon, hogy Hatvani az ún. „kettős igazság", az „evidentia simplex" és az „evidentia morális" híve. Az előbbi tudomány, az utóbbi a vallásos meggyőződések birodalma. Ezen a felfogáson alapszik Hatvani vallásossága, egyházi tevékenysége. Elsőrendűen orvosi jellegű munkája professzorunknak az 1777-ben Bécsben kiadott Thermae Varadienses. Ebben a ma is meglevő váradi fürdő vizének kémiai összetételét (sóit) és gyógyhatását veszi részletes vizsgálat alá. A hozzá csatlakozó értekezésben pedig azokról a sókról értekezik, melyeket Debrecen környékén nagy mennyiségben gyűjtöttek, vagyis a salétromról. Ezen alapult például a híres debreceni szappanfőző ipar s később a puskaporgyártás (ma ez marja szét a régi épületeket). Adatait, leírásait egy mai történész—néprajzos is használhatná. Legutolsó terjedelmes írása az 1785-ben Bécsben megjelent Modesta disquisitio, melyben a felvilágosodás szellemében küzd a tudományoknak a különböző felekezeti iskolákban való tanítása ellen a felekezeti béke, a gondolkodás egysége érdekében. Különösen nagy lehetőséget lát e tekintetben a természettudományok területén, ahol a nézetkülönbségek, pláne, ha szabadon kifejthetik őket, csak használhatnak, ahogy írja: „egyáltalán a gondolkodás, az észlelés, az írás, a javasolás szabadsága az, ami nemcsak kedves dajkája, de egyenesen tápláló anyja az igazi tudományoknak" (mater verae eruditionis). íme, a felvilágosult tudós képe, aki a tudományos kutatás, gondolkodás szabadságát hirdeti. Kettős meggyőződésének eredményeként vallási, teológiai tartalmú művei is maradtak fenn. Teológiai doktori értekezésén kívül (1747), az ide is, oda is tartozó kollégiumi székfoglaló beszéde mellett (megjelent 1751-ben) írt könyörgéseket gyermekek számára, tanulmányt a filozófiának a teológiában való hasznáról (1757) és „Az úri szent vacsorára megtanító könyvecskééi (1760), s gyászverseket Maróthi György halálára (1746) stb. Maróthinak, Szilágyi Sámuelnek, Hatvaninak az új természettudományos gondolkodás magyarországi úttörőinek, debreceni tanárainak keze alól 1752-ben indult el tízévi debreceni tanulás után orvosi tanulmányok folytatása végett Weszprémi István (1723—1799) külföldi útjára, melynek során előbb Zürichbe, majd Utrechtbe ment, melynek egyetemén kevéssel előbb a nagy hírű Boerhaave is tanított, 1755-ben pedig Londonban telepedett le, ahol az angol tanítási rendnek megfelelően főleg az orvoslás gyakorlati részével foglalkozott. Két félévet töltött például az egyetem bábaképzőjében és megismerkedett a gyógyítás társadalmi kérdéseivel (szociálhigiéné, iparegészségügy, munkásvédelem, pestis- és himlőellenes oltás stb.). Tanulmányai, olvasmányai hatására még 1775-ben kiadja Londonban Tentamen de inoculanda peste c. munkáját, s ezzel egész életére az oltás elkötelezett híve lesz. Orvosi oklevelét 1756 júniusában szerzi meg az utrechti egyetemen „Dissertatio inauguralis sistens observationes medicas" c. munkájával, melynek 28
