Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Spielmann József: Latin nyelvű orvosi és természettudományos irodalom a XV—XVI. században
Csupa antik szerzőre: Hippokratészre, Arisztotelészre, Galenusra, Varróra hivatkozik. Laskai művének anatómiai fejezeteire már Weszprémi is felfigyelt. 12 Ennek ellenére a De Homine magno . . . tagadhatatlanul magán viseli a humanista szemlélet jegyeit. Laskai, a neoplatonista gondolkozók és Pico della Mirandola szellemében magasztalja az emberi test szépségét, harmóniáját, összhangját a makrokozmoszénál csodálatosabbnak tekinti. Emberközpontú művében, az értelem dicséretét zengi: , ,Csupán az ember van különleges tulajdonságokkal felékesítve, minthogy a többi állat orcája lefelé tekint, miért is a föld felé fordul, az emberé ellenkezőleg felvetett, hogy az eget kutathassa, mivelhogy nem földi hanem égi palánta ő". 13 Az új szemléletű anatómia magyar származású úttörője Jessenius (Jeszenszky) János (1566—1621), Németországban és Csehországban tevékenykedett, de élete végéig „magyar lovagnak" vallotta magát. Páduából magával hozta mestere, Fabricius Aquapendente szellemét, az anatómia művelését az akkor még lenézett sebészet gyakorlatával egyesítette. Alapvető munkái az Anatómia Pragensis, a De Ossibus, illetve az Institutiones Chirurgiae (Wittenberg, 1601) egyaránt ezt a szemléletet tükrözik. Jessenius nevéhez fűződik többet között a septum scrotii és a bőr finomabb makroszkópos szerkezetének leírása. Megkülönböztette a felhámot az irhától, leírta a bőr összefüggéseit a mélyebb szervekkel, és annak megbetegedéseiről tudományos igényű osztályozást nyújtott — állapítja meg Nékám Lajos. 14 Sebészeti művében — mutat rá Ruttkay László — konzervatív beállítottságú. Még nem él az Ambroise Paré bevezette érlekötéssel, de kőmetszést, melldaganat eltávolítást már végez, töréseket és ficamokat lát el, különös figyelmet fordít a fogászat kérdéseire (plombálja az odvas fogakat, luxálja a kihúzásra kerülőket, figyelmeztet az állkapocsficam lehetőségére stb.), szájpadlás obturátorokat készít a hasadt szájpadlás pótlására. Állásfoglalása a sebészet alapvető kérdéseiben jellemzően reneszánsz fogantatású: , Mivel az orvostudománynak ez a része még nem kellően kidolgozott, kockázatos dolog lenne csak a könyvekből szerzett ismeretek alapján operálni, mert ez esetben a helyes látás és tapasztalatok nem játszanának szerepet ' '. A pestis kérdésében már részben elfogadja kortársa, Fracastoro Girolamo (1483—1553) véleményét, hogy a járvány terjedésében a „ragály", a contagium is szerepet játszik. 15 A járványtan európai hírű művelője volt Kolozsvári Jordán Tamás (1540—1585). A Kolozsváron született Jordán előbb Bécsben, majd Morvaországban tevékenykedett. 1566-ban mint a császári seregek tábori orvosa, részt vett U. Miksa törökellenes hadjáratában, s így a helyszínen tanulmányozhatta a komáromi táborban epidémiásan fellépő, hagy mázszerű, magas lázzal járó betegséget, az ún. „morbus hungaricust". E kórállapottal 1576-ban kiadott művében a Pestis, Phoenomena . . .ban külön fejezetben foglalkozott (De lue pannonica). Jordán megállapítja a betegségről, hogy az a kiütéses tífusz sajátos formája, s lényegében azonos azzal a kóralakkal, amelyet Fracastoro 1546-ban leírt. Egyes jellemző tüneteket nem észlelt, de „számtalanszor megesik — vélekedik — hogy ugyanazon betegség vidékek és életmódok szerint különböző' '. A jeles orvos elveti a betegség eredetére vonatkozó misztikus nézeteket, amelyek abban „isten büntetését" látták. A kórszármazást a kedvezőtlen éghajlati viszonyokra, a katonák kimerült állapotára, elégtelen táplálkozására és szennyezett ivóvízére vezeti vissza. Nyomatékosan hangoztatja, hogy a „morbus hungaricus" nem új betegség, , ,nehogy a tudatlanok azt higgyék, hogy ez sem a régi, sem az új orvosok előtt nem ismert és szerencsétlen évszázadunkban égi háborúságok folytán keletkezett új betegség ' ' lenne. 12 P. Monedulatus Laskovius: De Homine magno illo in rerum natura miracolo . . . Viteberrgae, 1585, 422—423, 435. — Büki Béla: A Calepinus szótár magyar orvosi szókincse, in. Comm. de Hist. Artis Med. (1967), 29—132 — Hajós I.: Idei precarteziene despre suflet le cárturarii tránsilvaneni. in: Rev. de Filozofie, 3 (1966) 1, 75-88. 13 Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza . . .1 Bp. 1960, 377—387. 14 Nékám Lajos: A magyar bőrgyógyászat emlékeiből. Bp. 1908. 15 Ruttkay László: Jeszenszky (Jessenius) János és kora. 1566—1621. Bp, 1971 — Réti Endre: Nagy magyar orvosok. Bp., 1959, 43—52.
